Közélet vélemény

Pegazus és afganisztáni kivonulás – mik lesznek a következmények?

Kivonulás után: mi lesz Afganisztánban? Mi marad a Fidesz-kormány után? Itt járt Pegazus. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Szűcs R. Gábor: Szlovén uniós elnökség

France Prešeren XIX. századi romantikus költőt a legnagyobb szlovén irodalmárnak tartják. Egyik verse lett Szlovénia himnusza. A róla elnevezett téren, Ljubljana központjában, ahol a szobra áll, a független Szlovénia megalakulásának harmincadik évfordulóján, 2021. június 25-én két, nem hivatalos megemlékezés is lezajlott. Az egyik a Janša-kormány elleni, a demokratikus Szlovéniát visszakövetelő, több ezres „alternatív demonstráció”, a másik, ezzel egyidőben és ugyanott a láthatósági kabátot viselő, tucatnyi „sárga mellényes” megmozdulása volt. Az „alternatívok” megemlékeztek az 1941–45-ös Népfelszabadító Háborúban elesettekről is. A „mellényeseké” viszonylag új jelenség Szlovéniában: nézeteik ugyan eléggé zavarosa, de szélsőjobboldali jellegük nyilvánvaló. Szerintük a demokratikus pártok a kisebbséget képviselik, „Soros fizetési listáján vannak”, és a kommunista Jugoszlávia visszaállítását készítik elő. A zavargások miatt, amelyeknek szerencsére nem volt sérültjük, a demokratikus oldal a beszédeket a téren lévő ferences templom lépcsőjén tartotta meg. Az indulatok azonban magasra csaptak. És a szlovén uniós elnökség kezdetéig ekkor már csak öt nap volt hátra.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Wagner Péter: Afganisztán – húsz év után végjáték?

Tizenöt nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után egy szovjet gyártmányú Mi-17-es szállítóhelikopter emelkedett fel Tádzsikisztán hegyvidéki részén. Ha bárki civil szemtanúja lett volna az eseménynek, feltűnhetett volna, hogy a megszokott tarka kamuflázs helyett ez a helikopter sötétszürke színt viselt, és festéséről hiányzott minden azonosító jelzés vagy nemzeti színű zászló. A Mi-17-es valójában a Központi Hírszerző Ügynökség tulajdona volt, utasai pedig CIA ügynökei, akik George Bush elnök utasítására elsőként készültek megérkezni Afganisztánba. A célpont a 4000 méter magas hegyek között fekvő Pándzsír-völgy volt, ahol a tálibokkal szembeni ellenállás egyik utolsó bázisa működött.

A hétfős CIA-csoport vezetője a Gary Schroen volt, aki az 1980-as években kezdte szakmát az afgán mudzsahedeket támogatva, és éppen nyugdíjazásból hívták vissza a titkosszolgálat vezetői, hogy megszervezze és vezesse az első Afganisztánba küldendő csapatot. Az élelmiszer, a kommunikációs és orvosi felszerelések mellett a legnagyobb csomagot a hárommillió dollárnyi készpénz jelentette, amellyel a tálibellenes erők támogatására készültek a hírszerzőtisztek. Schroennek az első hónapokról szóló emlékirataiból nemcsak az szűrődik le, milyen volt a hírszerzői munka a mindennapokban, hanem értesülünk az amerikai döntéshozók között uralkodó kaotikus állapotokról is, vagy a tálibokkal szemben álló afgán hadurak belső konfliktusairól.

Az Egyesült Államok megkezdett kivonulásával ismét sorsfordulóhoz érkezik Afganisztán, a sokat emlegetett egykori Nagy Játszma történelmi színtere. A katonák távozása egyben az elmúlt húsz év nyugati erőfeszítéseinek is a mérlege; az obskurus kormányzati jelentések és optimista tábornoki vagy politikusi megnyilatkozások után világos választ fogunk kapni az elköltött dollár-százmilliárdok hasznosságáról.

Az új hatalmi konstellációba mindenki beleszólást kér, elsősorban a tálibok, de az egykori ellenségek, Kína, Oroszország vagy Irán is.

Széky János: Itt járt Pegazus

Az ellenzékben többen fölvetették, hogy Orbánnak ezek után le kellene mondani.

Kérdésem: melyik országban élnek? Már 2015-ig legalább négy olyan ügy volt, amibe liberális demokráciában belebuknak a kormányok: a baltás gyilkos átadása (utána a kimutatott pénzmozgás és a kapcsolatok zavartalan ápolása Azerbajdzsánnal), az amerikai kitiltás, a paksi ügylet és a Quaestor-botrány (amit hamar sikerült feledésbe fojtani).

Utána is történt egy és más, de addigra már mindenki megszokta, hogy ez a kormány és semelyik tagja nem mond le semmiért.

Lehetne szakmai-jogi eljárást folytatni, különös tekintettel az EU-ban uralkodó szigorú adatvédelmi rezsimre, de az illetékes még az évtizedek alatt megszokott arcátlanságán is túltesz: „a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egyelőre nem foglalkozik a témával, mert Péterfalvi Attila a hatóság vezetője szabadságon van”.

Volna még a rendes bírósági út. Varga Zoltán jogi lépésekre készül, Kálmán Olga feljelentést tesz, lapzártakor még nem tudni, kik követik őket. Kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye. Mint ÉS-esnek, eszembe jut a bevált taktika: amikor a Tokaj-ügy kipattant, Orbán az első zavarodottság után magabiztosan kijelentette, hogy nem volt semmiféle taggyűlés. Aztán be is bizonyították. „Az nem tartozott a per tárgyához, hogy a felperes tagjai és mások tartottak-e bármiféle összejöveteleket, ott elhangzottak-e olyan kijelentések, amelyek a perbeli cikkben szerepelnek” – állt a másodfokú ítélet tizenhét oldalas indokolásának egy eldugott helyén. Azzal mindenki megnyugodott.

Kovács Zoltán: Pitralon és hajzselé

Mi marad utánuk? Itt marad utánuk a gyűlölködés és a soha nem látott széthúzás.  Szinte naponta hallom azt a nagy előszeretettel emlegetett, jobboldali politikai szakik által hirdetett tézist, hogy a politikusi tehetség elsősorban a hatalom megragadásának művészete, de az már elfogadhatatlan és föltétlen téves, hogy eddig is tart. Mindjárt itt van előttünk egy tragikus politikusi életpálya, Orbán Viktoré. Szinte minden pillanatban képes volt megragadni a politikai hatalmat, de aztán, valahányszor megragadta, bebizonyította azt is, hogy ennél többre nemigen képes. Pedig lehet-e izgalmasabb és felemelőbb politikusi cél, mint távlatot nyújtani a szegényeknek? Kiemelni azokat, akik olyan környezetben élnek, amelyikben segítség nélkül nincs semmilyen lehetőség. Aligha lehet szebb feladat, de ezeknek legföljebb lózung jutott: nem hagyják őket az árokparton. Ahogy ez jutott az időseknek meg a betegeknek is. Helyette tíz év alatt egyik társadalmi feszültséget követte a másik. Ennek következménye, hogy Magyarország jövője soha nem volt annyira bizonytalan, mint most, 2021-ben.

Gadó Gábor: Jogállam szabadságon

Kovács Zoltán államtitkár az ún. megfigyelési botrány kapcsán (lásd még „Pegasus-ügy”) az abouthungary.hu-n közölt írásában idéz a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérdéseire adott válaszából. Pintér Sándor közleménye hangsúlyozza, hogy 2010 óta Magyarországon nem került sor illegális megfigyelésre, a regnáló jogállam „(…) minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”.  Ezzel a politikus a megfigyelés tényét illetően nem mondott sem „igent”, sem „nemet”, azt tette csupán egyértelművé, hogy az állam arra följogosított szervei bármit is tettek vagy nem tettek, teljesítették az irányadó törvényi előírásokat.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.