Közélet

Dunaferr: vakon, mint Stevie Wonder

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Mi és ki fontos Dunaújvárosban? Riport a vasműtől.

Kelet és nyugat határán tán komfortosabban érezné magát az ember, ha a Dunai Vasműért, mondjuk, egy német acélmulti küzdene francia fém cégcsoporttal, esetleg brit olvasztáróriással, hogy a győztes végül a nyugati indusztrialitásba csatornázza a magyar nehézipar újvárosi monstrumát.

Ehelyett az van, hogy egy orosz és egy ukrán érdekcsoport nyüstöli egymást magyar földön, magyar megbízottai által, magyar hatóságok asszisztenciája mellett, rejtői káoszban; és most, a finisben, az egyik fél kazahokkal, a másik pedig biztonsági őrös erődemonstrációval hajrázik. A sikert az jelentené, ha a cég életben maradna – a keleti indusztrialitás részeként.

Gazdaságis kollégáink hónapok óta tudósítanak a Dunai Vasműről. Akit bizserget a paragrafusok, a személy- és cégnevek, valamint a dátumok tömege, az kattintson vonatkozó cikkeinkre; mi ebben a riportban inkább az arcokat mutatjuk.

Farkas Norbert / 24.hu

De így sem úszható meg a sztorivázlat.

Dunaújváros a legszigorúbb állampárti idők, az ötvenes évek kreálmánya. Pentele néven négyezer lelket számláló település élte itt mindennapjait. Ám a szocialista nehézipar megteremtését erőltető Magyar Dolgozók Pártja pont e helyre álmodott hatvanezres várost gigantikus kohászati kombináttal, dacára annak, hogy hazánk lényegében a nehézipar egyetlen nyersanyagával sem rendelkezett, eltekintve a vasakarattól.

A gyár s a város létrejött, terek, sugárutak, szerethető, lakható szocreál sorházak nőttek ki a földből, biztos munkahelyek szolgáltak korrekt fizetéssel a kor munkásainak. Minden családból dolgozott egy, két, néhány ember a vasműben. Ma sincs ez másként: a még mindig bő negyvenezres településen közel ötezer állást biztosít a gyár, s további pár ezret a beszállítói kör. Hogy nem rosszak ezek az állások, annak igazolásához elég ránézni az üzem előtti tisztes autóparkra.

Kapcsolódó
Az erőmű, ahol a világ utolsó pucér nős naptárja lóg
Riport Visontáról, a Mátrai Erőműből, ahová nemrég bevásárolta magát Mészáros Lőrinc, de ahol sok minden olyan, mint két, három, négy évtizede lehetett.

Három éve Gyöngyösön riportoztuk a Gagarint, a Mátrai Erőművet, ott a buszmegállót töltötték a délutáni műszakváltáskor távozó százak, itt Toyotákba, Opelekbe huppannak a megfáradt szakik; föltűnést egy Wartburg kelt, harmincas srác a sofőr, fiatalabb, mint a verda, ha Pesten jönne szembe, lehipsztereznénk, de Újvárosban is nosztalgiázós mosolyokat vált ki a kétütemű pöfögés.

A gyár elnevezése követte a várost: az első évtizedben a Sztálin Vasművel büszkélkedtek Sztálinváros lakói, aztán 1961-től a Dunai Vasművel a dunaújvárosiak, vagyis ugyanazok az emberek. A Dunaferr márka 1984-ben született, majd a cég a rendszerváltás után részvénytársasággá nemesült, hogy 2004-ben privatizálódva az ukrán Donbass Ipari Szövetségnél kössön ki. Nem az egzotikumot, hanem bizonyára az adóoptimalizálást szolgálta, hogy a Donbass nem saját maga birtokolta a vasművet (aminek a neve ekkor már ISD Dunaferr Zrt.), hanem e célra bejegyeztette a Steelhold Limited nevű vállalatot, méghozzá Cipruson.

Bojár Sándor / Fortepan A vasmű dolgozói munkaszünetet tartva némán állnak Sztálin temetésének időpontjában, 1953. március 9-én.

A történet 2008-ban bonyolódott tovább: a Donbasst megviselte a világválság, és banki adósságai fejében átadta a Dunaferr, pontosabban a Steelhold tulajdonjogának bő felét az orosz állami pénzintézetnek, a Vnyesekonombanknak, ami így teljhatalmat kapott a vasmű felett: a céget irányító igazgatótanács öt tagjából hármat a bank delegál.

E tiszta képlet borult tavaly szeptember harmincadikán, amikor e három tag lemondott igazgatótanácsi tagságáról.

Máig nem tudni, hogy:

  • a bank utasította őket erre, vagy közös magánakció zajlott,
  • mi a lemondás és ezzel a vállalatvezetés káoszba taszításának oka,
  • az azóta eltelt bő fél évben miért nem delegált új tagokat a bank, miért nem küldött senkit (a Steelholdon keresztül) a vasmű időközben meghirdetett közgyűléseire és igazgató tanácsi üléseire (melyek így elmaradtak).

Az öttagú igazgatótanács maradék két tagjából az egyik, bizonyos Oleg Mikriscsan állítólag moszkvai börtönben ül, a fellelhető egyetlen tag, az elvileg az ukránokat képviselő Tatjana Tarutét pedig nem engedik belépni a gyár területére.

Az alighanem szándékosan létrehozott zűrzavarban két csapat esett egymásnak:

  • az egyik házon belül van, viszi a bizniszt, a napi ügyeket, vezetőjük Evgenyi Tankhilevich (akinek vagy lejárt a mandátuma, vagy nem, de ebbe itt nem megyünk bele), szószólójuk pedig a harminc éve a vasműnek dolgozó Nagy Péter ügyvéd, aki azt állítja, hogy bírja a Vnyesekonombank támogatását
  • a másik brigádot a válságmenedzserként bemutatkozó Mikó István mozgatja, aki azt mondja, hogy a Steelhold (Nagy Péter szerint viszont a gyárból kizárt Tatjana Tarute) nevében jár el, és azt is mondja, hogy szintén bírja az elvileg ellenérdekelt orosz bank támogatását.

A két fél napok óta dokumentumok sorát vonultatja fel magyarországi és külföldi hatóságok, valamint a sajtó előtt, igazolandó:

  • egyrészt, hogy jogosultak vezetni a vasművet
  • másrészt, hogy leleplezzék a másik jogosulatlanságát, inkompetenciáját, rossz szándékát.

Nagy Péter ügyvéd most hétfőn bő egy órát szánt arra, hogy meggyőzzön néhány újságírót arról, hogy Mikó István „durván és otrombán” hamis ciprusi papírokkal kívánja átvenni a céget. Nagy Péter előadásának szépséghibája, hogy azon kamerát, fényképezőgépet nem használhattunk (mondván, folyamatban lévő büntetőfeljelentés alapjául szolgáló okiratokat mutat a vetítőn), így nincs módunk ellenőrizni az állításait.

Nagy Péter ügyvéd arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy a Vnyesekonombank a lassan hét hónapja tartó tétlenségével lényegében a szakadék felé tereli a felerészben a tulajdonában álló vasművet, annyit felelt: „Nem rám tartozik, hogy az orosz bank miért nem segít.”

Farkas Norbert / 24.hu Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza.

A vasmű alkalmazottjaként nyilván nem okolhatja a tulajt, de más bűnöst fel tud mutatni: 5700 millió forintos károkozással vádolja és ugyanennyire perli a helyi vasas szakszervezetet. Mondván, hogy a sajtóban rossz hírét keltették a Dunaferrnek, ezzel megingatták a beszállítók és a hitelezők bizalmát, minek következtében immár hitelre, halasztott fizetéssel nem, csak készpénzre vásárolhat nyersanyagot a vállalat. Emiatt, így Nagy Péter, noha rengeteg a megrendelés, csupán harminc százalékon üzemel a gyár. Nagy Pétert idézzük: „Talicskán tudnám betolni a leveleket, hogy azonnal vennének tőlem, minden tonnát ötven százalékos haszonnal tudnánk eladni, minden ezer dollárból ezerötszázat tudnánk csinálni, csak a tőke hiányzik.”

A szakszervezet három helyi vezetőjét, Molnár László elnököt és a két alelnököt, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort műszakváltásoknál megtalálni a gyárnál, beszélgetnek a kollégákkal, tájékoztatják őket „az ügyek állásáról”, pontosabban tájékoztatnák, de nekik is kábé annyi az infójuk, amennyit a sajtóban olvasnak. Ahogy Molnár fogalmaz: „Igazából azért vagyunk itt, lássák a dolgozók, hogy nem ijedtünk meg, számíthatnak ránk, és annak ellenére, hogy elbocsátottak minket, működik a szakszervezet.”

Molnárék ráérnek, ugyanis Nagy Péter ügyvéd, hivatkozva az úgymond károkozásra, valamint arra, hogy a szakszervezet Mikó István szekerét tolja, tavaly decemberben mindhármukat elbocsátotta állásából. (Az érdekvédők eredetileg munkások, Molnár negyven, Győri harmincegy, Hegedűs huszonöt éve került a gyárba, az utóbbi pár évben már „teljes munkaidő-kedvezménnyel” érdekvédenek, vagyis nem kell szerszámot fogni a kezükbe, de az állásuk a vasműhöz kötötte őket, bért onnan kaptak.)

Farkas Norbert / 24.hu Hegedűs László, Molnár László és Győri Gábor, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége.

Az 5700 millió forintos peren mosolyognak, mondván, csak az amúgy is nyilvános adatokat osztják meg az újságírókkal. „A munkánkat végeztük a legjobb tudásunk szerint, és közben a vállalat keltette a mi rossz hírünket, ami nagyon fáj nekünk, és csorbítja a becsületünket.” Mondja ezt Molnár.

Meg azt is mondja, hogy mindig is „konstruktív szakszervezetisek” igyekeztek lenni, értsd, rendre azon voltak, hogy a gyárvezetés és a kollégák elégedettségét is kivívják; „amikor láthatóan bajba került a cég, és kellett a pénz beruházásra, belementünk a munkavállalói juttatások halasztásába, és tartottuk a hátunkat a melósok felé”.

2019 májusában feszültek össze először a főnökséggel, amikor is vétózták, hogy a főnökség „átütemezze” a júniusban szokásos tizenharmadik havi, a „szabadságos” bért. A főnökség ellencsapásként kiköltöztette őket az irodájukból; „persze nem így kommunikálták, de a lényeg, hogy menni kellett”. A tavaly februári éves bértárgyaláson még nagyobbat csattantak: a vezetés „egy vasat sem akart emelni”, mire Molnárék tüntetést szerveztek Pestre, az orosz nagykövetség elé. „Itt álltak a buszok a parkolóban, hogy visszük föl az embereket, amikor telefonáltak a vezérigazgatóságról, hogy inkább megállapodnának. Megállapodtunk. A diplomáciai bonyodalomtól valamiért nagyon félnek.”

Eztán következtek az igazgató tanácsi lemondások, a káosz, majd a Molnárék kirúgása. „Mi ezzel együtt nem haragszunk, mindenki felé nyitottak vagyunk a tárgyalásra. Bennünket kizárólag az érdekel, hogy mentsük meg a gyárat, a munkahelyeket, a várost. Aki ebben partnerünk, annak mi is a partnerei vagyunk. Várjuk, hogy végre küldjön valakit a tulajdonos, aki képes rendet rakni ebben az újvárosi nyolckötetes Háború és békében.”

*

A vasmű ostromlóinak élén az emlegetett Mikó István áll.

Ő az a férfi, aki múlt pénteken „biztonsági szakemberekből” álló csapata élén Dunaújvárosba látogatott, hogy az őrséget leváltva átvegye a hatalmat a vasműben. Csakhogy a konvojt a település határán rendőrök feltartóztatták és visszafordították. Mikó István és egy társa, Tóth Csaba ennek ellenére úgy másfél órával később eljutott a gyárkapuig, de az ottani őrök és a városi rendőrök beljebb nem eresztették.

Farkas Norbert / 24.hu

A pénteki majdnem attak kapcsán egymásnak ellentmondó állításokat rögzítettünk.

  • Pintér Tamás polgármester ötven főről beszélt nekünk. Mikó István viszont azt mondja: pontosan kilencvenhét autóval érkeztek, köztük mikrobuszokkal, mindben átlagosan öten ültek, vagyis közel ötszáz fő mutatta meg magát Újvárosnak.
  • Pintér Tamás szerint Mikó Istvánék bölcsen úgy döntöttek, hogy meghátrálnak a rendőri túlerőtől. Mikó István viszont úgy látta, a rendőrök nem voltak egy súlycsoportban velük, ezzel együtt „nem akartam a kollégáim életét kockáztatni”. (Mindenesetre visszafordultak, majd a sztráda egyik pihenőjénél megállva Mikó eligazítást tartott, és hazaküldte a társaságot.)
  • Pintér Tamás állítja, hogy a gyárnál Mikóék kisbuszán túl további három „biztonságis kocsi” állt, de abból, látva a rendőri készültséget, nem szálltak ki az utasok. Mikó István azt mondja, csapatából csak ő és Tóth Csaba gurult el a gyárig.
  • Pintér Tamás úgy tudja, Mikó István bekiabálta a gyárba, hogy „adjátok ki a polgármestert!”. Mikó István ezt nevetségesnek tartja, miként azt is, hogy Stummer János jobbikos képviselő Kubatov-csapatként emlegette a brigádot. „Nem vagyunk és nem is voltunk senki emberei. Ez ügyben szívesen beülünk bármilyen poligráfos vizsgálatba, csak a velünk szemben lévő oldal is üljön be, biztosan elvérzik. Azzal is vádolnak, hogy mi voltunk ott pár éve a választási irodánál, de ahhoz semmi közünk. Csak olyan munkát vállalunk el, amiben hiszünk és amivel egyetértünk, ilyen volt a Városliget osztott sikert arató kiürítése, amit lehoztunk egyetlen pofon nélkül! De máskor meg a velencei önkormányzatnak dolgoztunk egy telekügyben, akkor meg lemomentumosoztak minket.”
  • Pintér Tamás szerint „nemzetbiztonsági kockázatot rejt, vagyis terrorcselekménynek minősülhet Mikóék behatolási kísérlete, ugyanis katasztrófavédelmi szempontból a vasmű Paks után a második legveszélyesebb magyar vállalat, területén rengeteg veszélyes vegyi anyagot tárolnak, az acélgyártáshoz szükséges szereket, tragédiába torkollhat, ha hozzá nem értő személyek nyúlnak hozzá”. Mikó erre azt mondja, hogy ő csupa szakemberrel érkezett.
  • Pintér Tamás szerint minden civil erőszak törvénytelen, „ha valaki úgy gondolja, hogy jogsérelem érte, forduljon bírósághoz, és ha számára kedvező ítéletet hoz az igazságszolgáltatás, akkor állami karhatalom helyezi vissza őt jogos birtokába. Ha ismét jönnek, pláne, ha több száz fővel, az a város, a mi otthonunk megtámadásának minősül. Mikó viszont úgy látja, meg sem karcolta a törvényt, ugyanis, „ha valaki tilos önhatalommal szerezte a birtokát, akkor, a régi Ptk. 190. paragrafusa, valamint az új Ptk. 5:6 paragrafusa szerint a birtok jogos önhatalommal visszaszerezhető”.
Farkas Norbert / 24.hu Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Nagy Péterrel is vitában áll Mikó István.

Az ügyvéd „fizikai agresszióra készülő, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot” látott pénteken, akik arra készültek, hogy „nagy értékű vagyontárgyakat szerezzenek meg törvénytelenül a gyárból”. Mikó István azt mondja, pontosan kiszámolta, hány emberre van szüksége „megfogni a gyár tizenkét kapuját és kikötőjét, az alagutakat, az irodaházat, és mindazon pontokat, ahol folyamatosan emelnek ki nagy értékű vagyonelemeket, acélelemeket, fontos iratokat Nagy Péterék”.

Nagy Péter azt állítja, hogy a vasmű egy partnere, a Safin nevű kazah cég (ez az a vállalat, melyben Nagy Péter szerint  a szakszervezetisek nyilatkozatai miatt apadt el a bizalom, s álltak át készpénzes kereskedelemre) a minap Safin Donau Acélipari Zrt. néven Bécsben közös vállalatot alapított a vasművel, s e cég napokon belül átveszi a finanszírozást, megoldva a gyár gondjait. Mikó István viszont némi önellentmondást építve kijelentette nekünk, hogy „annak a cégnek nincs pénze, egyszemélyes bécsi társaság, oda van kijátszva a vagyon tavaly szeptember óta”.

Mikó István mindezen túl is számos vádat fogalmazott meg nekünk Nagy Péter ügyvéddel kapcsolatban:

  • Mikó a telefonján mutatott dokumentumokat, melyeket, állítja, „a benti embereink adtak ki”; úgy véli, ezek Nagy Péter ügyvéd durva törvénysértéseit bizonyítják;
  • Mikó István szerint a Nagy Péter-féle vezetés szándékosan csődbe viszi a vasművet;
  • Mikó István végveszélyként detektálja, hogy: „Jelenleg harminc százalékon üzemel a gyár, és már alig maradt anyag. Ha huszonkét százalék alá esik a kapacitás, akkor behűl a kohó, és soha többé nem lehet beindítani. Nem olcsó mulatság ám egy ilyen hakni, a napi működés nyolcszázmillió forintba kerül, csak a koksz és a szén százmillió.”

Mikó Istvánnal hétfő este találkoztunk egy budai hotel halljában. Akkor azt mondta, másnap, vagyis kedden ismét Újvárosba mennek:

A péntekinél lényegesen nagyobb emberi erővel, úgy ezer emberrel, hadd izzadjon a rendőrség. Atrocitás nem lesz, de ha netán megint azt mondják, hogy forduljunk vissza, akkor beleállunk a történetbe: a hátunkat fogják kopogtatni, ugyanis nem egyetlen irányból jövünk, és például a kikötőt nem lehet csak úgy lezárni. Bízom benne, nem lesz még egy Hableány vagy Kurszk. Remélem, a polgármesternek nem sikerül ismét megmajmolnia a városi rendőrséget, és a kapitány belátja, hogy jogszerűen járunk el, és nem ütközünk rendőri ellenállásba. Mi biztosan nem sértünk törvényt, nem szegjük meg sem a maszkviselés, sem a gyülekezési jog szabályait, hiszen dolgozni megyünk. Ahogy pénteken, úgy most is lesz mindenkinél irat, kitűző, meglesz, ki, hol veszi át az őrzési feladatokat. Amint bejutunk, a szakembereink haladéktalanul megkezdik a leltározást, mindent fotókkal dokumentálunk. A teljes váltás levezénylésében mintegy ezerháromszáz-ezerötszáz emberem vesz majd részt, sietnünk kell, hogy a cég nehogy végelszámolásba fusson.

Farkas Norbert / 24.hu Mikó István

Szóval kedd 16 órára ígérte ezerfős csapatát Mikó István. Mi vártuk őket a vasmű parkolójában, de senki sem érkezett. SMS-ben érdeklődtünk, mikor érkeznek. A válasz: „Üdv, nem ma megyünk.” Új időpont egyelőre nincs, viszont „lesz egy komolyabb bejelentenivaló nemsokára”.

A bejelentenivalóra már hétfőn is utalt nekünk Mikó István: „Nagyék vakon vannak, mint Stevie Wonder, de hagyjuk, hadd csinálják a butaságokat. Ők még nem tudják, hogy kedden érkezik hozzánk a bank új megbízottja, miközben valaki a magyar politikában diplomáciai úton fontos telefont kap az orosz bankból. És hát, ha valakit a Vnyesekonombankból hívnak azzal, hogy szeretnék visszakapni a tulajdonukat, annak a kérésnek nehéz nemet mondani.”

Csakhogy ez a banki megbízott sem mutatkozott kedden. Vagyis: továbbra sincs a tulajdonos által egyértelműen igazolt megbízott vezető, nincs igazgató tanács, nincs felügyelőbizottság, nincs könyvvizsgáló, és továbbra sem készült beszámoló a 2019-es gazdasági évről, satöbbi.

A helyzet kulcsa nem más, mint hogy a vasmű tulajdonosa, a Vnyesekonombank embere rábökjön Nagy Péterre, Mikó Istvánra, vagy bárkire, hogy „ő az én emberem”.

De amíg nincs bökés, marad a bizonytalanság bent a gyárban, s idekint a parkolóban is.

Az újvárosi kétütemű hipsztert a Wartburgban nem értük utol, viszont beszélgettünk a hajnalos műszakot épp leadó Szilágyi Lászlóval.

Farkas Norbert / 24.hu

Még a sztálinvárosi időben, 1957-ben született. Apja „városépítő” (itt ez a rang tán ma is überel minden egyebet), rakta a téglát, aztán pedig a vasműben dolgozta le az életét. A fiú továbbvitte az atyai örökséget: a gyár szakmunkásképző intézetében kitanulta a villanyszerelést, 1971-ben a gyárban kapta meg a munkakönyvét, és, ha minden jól megy, jövőre a gyárból megy nyugdíjba. Ebben a fél évszázadban szerelt a karbantartóknál, szerelt a „tűzálló- és mészműhelyben”, szerelt négyszáz tonnás, negyven méterre nyújtózkodó darukon; ami tanfolyam szembejött, elvégezte, már fiatalon csoportot vezetett, tizenembereket irányított, most épp kilencfős brigadéros. Ha túlórázhatott, túlórázott, „szerettem és megfizették, kétszázötven százalékon számolták el”. Sokáig három műszakban tolta, de pár éve visszaállt reggelesnek.

Fél négykor kelek, mosdás, összerakom a reggelit, ma szelet kenyér, húsvéti sonkamaradék és egy hegyes erős a kajám, ránézek az OTP-számlára, beleolvasok az e-mailekbe és a hírekbe, elmosogatom a csetreszeket, rendet hagyok magam után. Négy ötvenkor autóba ülök, ötkor leparkolok, öt tízre az öltözőbe érek, pár perccel később belépek a műhelybe. A műszak hattól indul, addig bekapcsolom a gépet, átnézem az átnézendőket. Az elsők között érkezem, és utolsóként hagyom el a fedélzetet, ez a minimum egy csoportvezetőtől.

Farkas Norbert / 24.hu Szilágyi László

Szilágyi László annyira dunaújvárosi, még az e-mail-címébe is beleírta a települése nevét. Két dologtól tart igazán: attól, hogy baja esik a gyárnak, meg a nyugdíjtól. „Mi lesz velem a vasmű nélkül? Halálra fogom unni magam. De ennél sokkal súlyosabb kérdés, hogy mi lenne a várossal a vasmű nélkül. Nem zárhat be.”

Lehet kérdezni: amikor milliárdok és milliárdosok zsugáznak, miért érdekes Szilágyi szaki.

Igazából csak ő érdekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik