Közélet

Dopeman: Orbán minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki

Kummer János/24.hu
Kummer János/24.hu

A Mandinernek adott interjút a Dopeman néven is ismert előadó, Pityinger László. A beszélgetésben szóba került az a 2013-as eset, amikor Pityinger belerúgott a miniszterelnökről mintázott hungarocellszobor fejébe. Nem bánta meg, amit tett, ez akkor belefért a „művészeti” és politikai irányvonalába.

Ma már nem. Megbánásról viszont azért nem beszélnék, mert az az ember, aki azt csinálta, nem az, aki most itt ül. És ez nem köpönyegforgatás, hanem egyfajta haladás.

Pityinger a beszélgetés szerint „remekül szórakozik” azon, hogy a Nyugati Fény nevű oldal szerint fideszes lett. Szerinte Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak kölcsönösen szükségük van egymásra. „Gyurcsány nagy túlélő, már mindenki leírta, most meg ott tartunk, hogy bedarálta az egész ellenzéket”, ezt a tábort azonban az előadó szerint sokkal nehezebb egyben tartani, mint a Fidesz-KDNP-t, ugyanis „ahhoz, hogy egy szervezet működőképes legyen, kell egy erős vezető, máshogy nem megy”.

Pityinger László azt is elmondta, hogy szerinte mi az orbáni politika sikerének titka: „A miniszterelnök nagyon jól lát a pályán. Minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki. Nagyvonalakban. Ráadásul van egy olyan csibészes észjárása, amivel már európai szinten, a nagykutyák között is jól működik. Egy utolsó mohikán. Közben mindig kellő mértékben fiatalít a csapatán, nőket hoz be a kabinetbe, érzékeli a trendeket. Tehát még a gender szempontokra figyel, sőt, már klímastratégia is van. Például igazságügyi miniszternek tesz meg egy jól fogalmazó, éles eszű, domináns nőt. Ettől függetlenül Orbán Viktor még egy régisulis politikus, az elpuhultabb újabb generációból, egyes európai vezetőkből hiányzik a benne meglévő csavaros észjárás. Nem tudnak mihez kezdeni a határozottsággal.”

Karácsony Gergely főpolgármesterről azonban kevésbé van jó véleménnyel: úgy látja, hogy Karácsony „nem egy vezető, hiába népszerű az ellenzéki szavazók körében. Egy opportunista.

Nem csinál semmit, nincs teljesítménye, egyelőre addig jutott, hogy kurva jó fizetése van. Ennyiért én is tudnék siránkozni, hogy megfosztanak az iparűzési adótól.

Arra a kérdésre, hogy fideszes-e, azt válaszolta, hogy egyvalami érdekeli: „ki képes megteremteni azt a gazdasági és társadalmi környezetet, amelyben saját magam, illetve a családom, a szeretteim és a barátaim, valamint az egész ország számára lehetőség nyílik az élhetőbb életre. Az az ellenzéki opció, ami most van, nem válasz Orbánra.” Pityinger szerint aki ezt letagadja, „az vagy elvakult, vagy hülye”. Megítélése szerint „a középosztálynak mindenképp jobb lett az elmúlt tíz évben, de ha lemegyünk vidékre, a szegénysorra, ott is azt mondják, hogy bár rossz a helyzet, a baloldalra akkor sem szavaznának. Mert annál a csapatnál még az is jobb, ami most van”.

Pityinger sosem tekintett magára gengszterként, de olyan volt a kilencvenes és a kétezres évek éjszakai életében, „mint Frank Sinatra”.

Bárki is komolyan azt hiszi, hogy a véleményem miatt majd pozíciót kapok a Fidesztől? Én? Ugyan már. Ettől még tény: Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói, akiknek nem szól másról a terve, mint a zsákmányszerzésről

– fogalmazott a rapper.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik