Vélemény

Van egyáltalán értelme, hogy egy bűnöst feltételesen szabadságra bocsássanak?

Meghatározott bűncselekmények esetében egy minapi törvénymódosítás alapján mostantól kizárható, hogy az elkövető feltételesen szabadságra kerüljön. Ennek nyilván feltétel nélkül örülnünk kellene. Vagy mégsem? Sándor Zsuzsa járja körül a témát.

A Magyar Helsinki Bizottság nyomán akár „hirtelen felindulásból elkövetett szigorításnak” is lehetne minősíteni azt a most elfogadott törvénymódosítást, amely bizonyos bűncselekmények esetében törvényileg zárja ki azt, hogy az elítéltet feltételes szabadságra bocsáthassák.

Tisztázzuk mindenekelőtt, mit jelent a feltételes szabadság, és ki dönt arról, vajon az elítélt részesülhet-e benne, és ha igen, akkor milyen esetekben.

Fő szabályként az elítéltnek a rá kiszabott büntetés kétharmadát, amennyiben visszaeső, akkor háromnegyed részét kell letöltenie.

Ezt az ítélet pontosan tartalmazza. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az elítélt a börtönben megfelelően viselkedik, és a magatartásából arra lehet következtetni, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is megvalósítható. A büntetés-végrehajtási bíró (aki nem azonos az ítéletet meghozó bíróval) beszerzi a szükséges adatokat, és ő dönti el, hogy az elítéltet feltételes szabadságra bocsátja, vagy sem.

Vannak azonban olyan bűncselekmények, illetve olyan bűnelkövetők, amelyeket és akiket a büntető törvénykönyv (Btk.) eleve kizár a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Nem lehet például feltételes szabadságra bocsátani azt a többszörös visszaesőt, akinek fegyházban – vagyis a legsúlyosabb fokozatban – kell letöltenie a büntetését. Nem mehet feltételes szabadságra az erőszakos többszörös visszaeső sem, vagy az, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. (Van még más kizárási ok is, de ezt most ne bonyolítsuk, az is valamiféle bűnismétléshez kapcsolódik.)

Azt is érdemes tudni, hogy a feltételes szabadság időtartama azonos a kiszabott büntetés még hátralévő részével, de minimum 1 év. Vagyis, ha valakit mondjuk 9 évre ítéltek, és 6 év után feltételesen szabadul, még 3 évig a büntetés „hatálya alatt áll”, vagyis bármit elkövet ez idő alatt, nem csak az újabb büntetését kapja meg, de ezt a 3 évet is le kell töltenie.

Mi indokolta a parlament által most elfogadott Btk.-módosítást, amely jelentősen szigorítja a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit?

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének indokolása szerint a győri kettős gyermekgyilkosság adta az apropóját egy átfogó kormányzati vizsgálat elrendelésének. Az ügyre, ami megrendítette az országot, bizonyára sokan emlékeznek. H. Gábor a felesége sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kiszabott 5 éves büntetéséből 2019 szeptemberében – pártfogói felügyelet elrendelése mellett – feltételesen szabadult. Decemberben 15-én nála voltak a korábban közösen nevelt gyerekeik, amikor megölte a saját fiát és a nevelt lányát, majd öngyilkos lett. Az ügyészség még tavaly szeptemberben polgári perben indítványozta H. Gábor szülői felügyeleti jogának megszüntetését, de a gyerekek anyja ezt ellenezte. A bíróság mégis megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát, ugyanakkor az anya, a tanúk, a pszichológiai szakvélemény és az ügyész módosított indítványa alapján a gyerekekkel való kapcsolattartást engedélyezte az apa részére. Ennek során történt decemberben a tragédia.

Ez a drámai történet jóval bonyolultabb annál, mint hogy egyetlen hónap elteltével el lehessen dönteni, valóban kell-e módosítani a jogszabályokat, ráadásul a büntető törvénykönyvet. Alapelv, hogy a büntetőjog mindig „ultima ratio”, vagyis a végső megoldás, a végső fegyver, a végső eszköz. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy a Fidesz-kormány egyetlen kirívó ügyhöz vagy egy konkrét személyhez kapcsolódva törvényt alkot a nélkül, hogy annak következményeit végiggondolná.

De vajon miért tartalmazza a Btk. – az első magyar átfogó büntető törvénykönyv, az 1878-as Csemegi kódex óta folyamatosan – a feltételes szabadságra bocsátás intézményét?

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Azért, mert a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének számos pozitív hatása van:

  • Az elítélt számára perspektívát kínál a jogerős ítélet utáni életszakaszában.
  • Segíti az elítélt fokozatos visszailleszkedését a társadalomba (reszocializáció, reintegráció).
  • Korrekciós lehetőséget biztosít az igazságügyi rendszer számára.
  • Hozzájárul ahhoz, hogy a büntetés-végrehajtás során az elítélt együttműködő, normakövető legyen, ezáltal segíti a büntetés-végrehajtási intézetek rendjének fenntartását.
  • Csökkenti a bűnismétlés esélyét.
  • Hozzájárul a börtönzsúfoltság enyhítéséhez.

Bevallom, ezeket az előnyöket nem én magam szedtem össze ilyen szép pontokba, hanem a parlamenti dokumentumok között abban az „Infojegyzetben” találtam, amely a törvénymódosítás előkészülete során az országgyűlési képviselők tájékoztatása céljából készült. Bár úgy tűnik, hiába.

Ugyanez a jegyzet hivatkozik Tóth Mihály, a Pécsi Tudományegyetem büntetőjogi tanszékének vezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem büntetőjogi tanszéke professzorának írására is, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy

a szabadulás esélyét kizáró szabadságelvonással az elítéltet a reménytől is megfosztják, a feltételes szabadságra bocsátás teljes kizárásával a büntetés-végrehajtási bíró munkája is leértékelődik, hiszen elvonják a döntési jogkörét.

Azt meg már szinte unásig ismétli minden büntetőjoggal foglalkozó elméleti vagy gyakorlati szakember, hogy nem a büntetés súlyossága, hanem annak elkerülhetetlensége jelent valódi elrettentő erőt.

A most elfogadott törvény „a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról” címet viseli. Ehhez képest a Btk.-módosításában szinte csak „mellékesen” szerepel, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra az, akit „a hozzátartozója sérelmére elkövetett, nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre”.

Ellenben nem hiszem, hogy a hozzátartozók védelméhez bármi köze lenne annak, hogy a törvény kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből azokat, akik

népirtást, emberiesség elleni bűncselekményt, apartheidet, emberölést, emberrablást, fogolyzendülést, terrorcselekményt, jármű hatalomba kerítését és a zendülés súlyosabban minősülő eseteit, valamint elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszakot

követnek el.

Magyarán: a győri ügy, a „hozzátartozók fokozott védelme” leginkább csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy az amúgy is Európa talán legszigorúbb büntető törvénykönyvét a Fidesz – saját rossz szemléletének megfelelően – tovább szigoríthassa.

Megszavazta a parlament a győri kettős gyermekgyilkosság miatt benyújtott törvényt
Az Országgyűlés a legsúlyosabb bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztések esetében kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.

A Magyar Helsinki Bizottság néhány konkrét esettel rámutatott arra is, hogy a hozzátartozó sérelmére elkövetett ölési cselekményeket nem ritkán éppen azok követik el, akik hosszú időn át áldozatai voltak a családon belüli erőszaknak. „Simek Kitty 2002-ben lőtte közvetlen közelről agyon a mostohaapját, aki hosszú éveken keresztül fizikailag és szexuálisan bántalmazta őt és beteg édesanyját. Kertész Ágnest 2018-ban ítélték 10 év szabadságvesztésre, mert előre kitervelt szándékkal akarta megölni férjét. A nőt – állítása szerint – több mint 5 éve bántalmazta a férje, a külvilágtól elzárta, megalázta, gyötörte”.

És eszembe jutott egy régi, annak idején hatalmas viharokat kavaró ügy is, amely szintén alátámasztja a Helsinki bizottság álláspontját. 1993. szeptember 30-án B. Györgyi a fürdőkádjukban vízbe fojtotta 11 éves, halálos beteg kislányát. A gyerek az autoimmun betegség legsúlyosabb formájában szenvedett. A szobában a felnőtt fia várta, akinek bevallotta: halálba segítette Andikát. Majd jelentkezett a rendőrségen. Első fokon két év szabadságvesztésre ítélték, a végrehajtást három évre felfüggesztve, másodfokon úgy döntöttek, a büntetést le kell ülnie. Végül a köztársasági elnöktől kegyelmet kapott.

Ha ez most történne, az anya büntetése 10–20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés lenne, és nem lehetne őt feltételes szabadságra bocsátani.

Azt még nem is említettem, hogy az ilyen típusú cselekmények elkövetői szinte mindig büntetlen előéletűek, de általában is az emberölést elkövetők mintegy fele is első bűntényes. Tényleg ugyanúgy kell bánni velük, mint az erőszakos többszörös visszaesőkkel, vagy mint azokkal, akik bűnszervezet tagjaiként bűnöznek?

Ha hihetnénk a törvény címének, ha tényleg azért alkották volna meg, hogy a hozzátartozókat fokozottan védjék, ezzel a céllal feltétel nélkül egyetértenék. Mindössze azt kérdezném, mi az akadálya annak, hogy a Fidesz parlamentje ratifikálja a korábban már aláírt Isztambuli Egyezményt?

Miért van szükség az Isztambuli Egyezményre? Mert így néz ki valójában a magyar nők jogi védelme
Május elején váratlanul ismét előkerült az Isztambuli Egyezmény parlamenti ratifikálásának elutasítása. Mitől lett hirtelen olyan fontos az ügy, hogy az országgyűlés a veszélyhelyzet kellős közepén ezzel foglalkozzon?

Hogyan lehetséges az, hogy miközben májusban Varga Judit azzal érvelt a ratifikálás ellen, hogy „a magyar jogrendszer hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít az egyezménynél”, alig egy hónappal később, június 9-én – Semjén Zsolt áldásos közreműködésével – beterjesztett törvényjavaslatból úgy tűnik, mégsem találta megfelelőnek a hozzátartozók fokozott jogi védelmét.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.