Közélet

A kormány a felére csökkentette a hátrányos helyzetűeket segítő Igazgyöngy Alapítvány támogatását

L.Ritók Nóra, az esélyteremtésért és mélyszegénység felszámolásáért dolgozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az alapítvány köznevelési megállapodását is 50 százalékkal csökkentik ettől a tanévtől. A szakember szerint az értesítés a járványhelyzettel indokolja a csökkentést, egyben felajánlja, hogyha nem tudják fenntartani az iskolát, „ott a lehetőség az államnak való átadásra”. Az alapítvány a berettyóújfalui kistérségben működik 1999 óta. Fő tevékenysége a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre. Az alapítvány által fenntartott alapfokú művészetoktatási iskola a kistérség 6 településén végez művészeti nevelő munkát, ahova 23 faluból mintegy 670 gyereke érkezik.

Esetünkben 17 millióról csökkentették 8, 5 millióra a támogatást. Ha a múlt tanév egy hónapját, mondjuk a májust nézzük, akkor egy hónapra 4 125 850 Ft-ot kaptunk a gyereklétszám szerint bérekre. Amit a pedagógusoknak a besorolás szerint kifizetünk, hogy a törvényeknek megfeleljünk, a járulékokkal együtt havi 5 369 970 Ft, és havonta eddig ezt 1 416 666 Ft-tal egészíthettük ki a köznevelési megállapodás keretében. Tehát 666 Ft-tal volt több, ami így hozzánk került az államtól, mint ami a bérekhez és a járulékokhoz szükséges. (És ehhez jönnek az egyéb költségek, mint az anyagköltség, útiköltségek, stb. az iskolafenntartáshoz.) Hát, most itt tartunk megint. A nagy demokratikus vívmány, az iskolaalapításról és fenntartásról átértelmeződött. Ebben kell most gondolkodnunk, hogy meddig tudunk működni, ebben a feltételrendszerben

— fogalmaz L. Ritók Nóra, aki arról is ír, hogy ő is volt egyeztetésen-megbeszélésen, és azt hitte, meg tudja értetni a szempontjaikat. Például azt, hogy

mi kínosan ügyeltünk arra, hogy olyan területen kínáljunk művészeti képzés, ami nincs a településeken. Másnál ez nem volt szempont, és minden gond nélkül felvették azokat a területeket is, ahol mi már működtünk. Most a minisztérium szerint párhuzamos kifizetések vannak, és ez nem fenntartható. És mi vagyunk a fölöslegesek. Ami még fájt, hogy nálunk az is szempont volt, hogy nekünk erős a fundraising vonalunk. Eddig is össze tudtuk szedni adományokból, ami hiányzott, tegyük most is ezt. És az öt közhasznú (állami) feladatra, amiből egyre kapunk állami támogatást, az oktatásra, építsünk ebben is az adományokra. No meg elhangzott az is, hogy benne vagyunk a 300 falus programban Tolddal. Ahol iskola sincs, ez egy más terület, a BM programja, és nem vonható be forrásként az iskolafenntartásba.

Szombaton a 444.hu írta meg, hogy az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskoláitól. A MET több óvodát, általános iskolát és középiskolát is fenntart Budapesten és az ország hátrányos helyzetű térségeiben, például a Szabolcs megyei Tiszaszentmártonban vagy Beregdarócon.

Iványi Gábor lelkész, a MET vezetője az egyház csütörtöki hírlevelében azt írta, Maruzsa Zoltán államtitkár augusztus 5-én tájékoztatta őt a döntésről, ami azért született, mert

szerintük nem térül meg az, amit az elmúlt tizenöt évben a MET oktatási intézményeire fordítottak. Továbbá nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeket.

L. Ritók Nóra: Az emberi jóságban hiszek, nem várok a csodára
A mélyszegénységben könnyen eltűnnek az ünnepnapok, a gyerekek sokszor csak akkor látnak karácsonyfát, ha rajzolnak maguknak. De vajon van-e kitörés a nyomorból? Interjú az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik