Belföld

A tanárok tűzszünetet kötnének a járvány idejére

A pedagógusok szakszervezetei és a civilek ehhez a NAT és a szakképzés átalakításának elhalasztását kérik.

Orbán Viktornak és három miniszterének (Kásler Miklósnak, Palkovics Lászlónak és Gulyás Gergelynek) írt közösen a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil Közoktatási Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arról, hogy a magyar köznevelés-közoktatás egésze a koronavírus-járvány következményei miatt rendkívüli időszakát éli. Úgy vélik, szinte minden érintett egyetért azzal, hogy a digitális tanrend a nehézségek mellett lehetőség is: megfelelő kezelése nagy lépést jelenthet a digitális módszerek szélesebb körű alkalmazásában.

A szakszervezetek az elmúlt napokban úgy érzékelték, hogy a rendkívüli helyzetben észrevételeiket, javaslataikat a járvány előtti időszakhoz képest inkább figyelembe vették az oktatás irányítói. Úgy vélik, közös felelősség, hogy a következő időben is a lehető legkevesebb legyen a felesleges feszültség. Ehhez az szükséges, hogy a járványügyi vészhelyzethez szorosan nem kapcsolódó vitás ügyeket átmenetileg félretegyék, azokra a problémákra koncentráljanak közösen, amelyek a járvány miatt hozzák új, nehéz helyzetbe a tanárokat, diákokat, szülőket.

A levélhez csatlakozó érdekvédelmi és civil szervezetek ezért arra kérik a kormányt és a döntéshozókat, hogy függesszék fel a Nemzeti Alaptanterv szeptember elsejére tervezett bevezetését.

Ezt az eddig megfogalmazott számos szakmai kritikán kívül az is indokolná, hogy:

  • a bevezetésére szánt idő rendkívül rövid,
  • a szükséges feladatok elől a digitális munkarendre való átállás elvonja az időt, energiát,
  • a halasztással a rendkívüli helyzetben szerzett tartalmi, módszertani tapasztalatok beépíthetők lennének az új alaptantervbe,
  • az oktatási ágazat dolgozóinak többsége megnyugvással fogadna egy ilyen több mint gesztusértékű bejelentést.

Mint írták, a közoktatás másik nagy területén, a szakképzésben már meg is kezdődött az átalakítás. Ennek dacára a levél aláírói kérik, hogy átmenetileg azt is függesszék fel, mert aggályosnak és feszültségkeltőnek tartják 30 ezer ember munkajogi helyzetének átalakítását olyankor, mikor egyébként is rendkívüli munkajogi intézkedéseket kellett meghozni.

Minimális elvárásnak nevezik az egyéb szabályok, rendelkezések hatálybaléptetésének átgondolását. Ez szerintük nem jelentené minden pont elhalasztását, hiszen pl. az új ösztöndíjrendszer bevezetését, illetve a kerettantervektől való eltérés lehetőségét bármikor támogathatónak látják.

Az aláírók két aktuális problémára is felhívják a figyelmet. Ezek közül a tankönyvrendelés ezekben a hetekben aktuális folyamatát kénytelenek összekapcsolni a módosított NAT kérdésével. Mivel az új, módosított tankönyvek nem készültek el, azokat látatlanban kellene megrendelni, ami

már önmagában egy olyan feszültségpont, melyet egyetlen intézkedéssel, az alaptanterv bevezetésének elhalasztásával lehetne enyhíteni.

A másik sürgető kérdés az érettségi és a szakmai vizsgák ügye. Úgy látják, fogy az az idő, amin belül az érintetteknek konkrét tájékoztatást szükséges adni. Rendkívül fontosnak tartják, hogy az alternatív megoldásokat együtt dolgozzák ki (a jogkörrel és felelősséggel felruházott) az oktatás irányítói az érintettekkel. Az alternatív vizsgaidőpontok meghatározásába, a vizsgák esetleges újszerű lebonyolításának kidolgozásába feltétlenül vonják be a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket és a diákság képviselőit.

A döntéshozókat és a magyar társadalom minden olyan tagját, aki tud másokon segíteni arra is figyelmeztették, hogy közösen kell tenni a speciális nevelésű igényű, a nehéz sorsú családokban élő és a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekekért. Ők semmi esetre se maradjanak ellátás nélkül, és lehetőleg számukra még a leginkább hátrányos helyzetű településeken is legyen biztosítva a távoktatás hatékony és reális formája, értékelésük is igazodjék sajátos helyzetükhöz.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak!

Kérjük, gondolják át a fenti javaslatainkat, hiszen ezekben a vészterhes időkben fokozottan kell törekedni az élet minden területén arra, hogy lehetőleg a különféle intézkedés mögött minél szélesebb támogatottság legyen, és a közmegegyezés kialakításában a mindenkori irányítók, vezetők felelőssége a nagyobb.

A Szabó Zsuzsa (PSZ), Juhász Ágnes (CKP) és Szűcs Tamás (PDSZ) által jegyzett levélhez csatlakozó szervezetek:

 

  • Agóra Oktatási Kerekasztal
  • Akadémia Határok Nélkül
  • Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
  • Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM)
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • Csak Együtt Van Esély – szülői érdekvédelmi csoport az SNI-s gyermekekért
  • Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA)
  • Diákszolidaritás Akció
  • Hálózat a Tanszabadságért
  • Hívatlanul Hálózat
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • Keresztény Pedagógus Társaság
  • Keresztény Pedagógusok Szakszervezete
  • Könyvtárostanárok Egyesülete
  • Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
  • Magyar Pedagógiai Társaság
  • Magyartanárok Egyesülete
  • Oktatási Vezetők Szakszervezete
  • Osztályfőnökök Országos Egyesülete (OFOE)
  • Szülői Hang Közösség
  • Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
  • Tanítanék Mozgalom
  • Tankönyvesek Országos Szövetsége (TANOSZ)
  • Történelemtanárok Egylete

Kiemelt kép:  MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik