Közélet vélemény

A büdösödő Balatontól a hazai polgárság gazdagodásáig

Mitől szabad az iskola? Kotorjuk-e a Balatont? Már most is két országban élünk? Kik hordják szét az országot, és hová lesz? Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Szüdi János: NATOT kaptunk

Az oktatás több évtizedre meghatározza egy ország gondolkodását a múltjáról, a jelenéről és a jövőjéről. Napjaink gyűlöletre épített kormányzásának sikere döntően a HorthyRákosiKádár-korszakok hatalmat kiszolgáló, ideológiailag elkötelezett, uszításra, elhallgatásra, a tények elferdítésére építő iskolarendszerének a következménye.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

A rendszerváltást követő húsz év egyik legígéretesebb és legfontosabb kísérlete a szabad iskola megteremtése volt. Mi jellemzi a szabad iskolát? Tevékenységének középpontjában a gyermek mindenek felett álló érdeke áll. Az önkormányzati rendszer 1990-ben történő felállásakor kezdődött meg az oktatási rendszer átállítása a tantervközpontú, kaszárnyarendszerű működésből a nyitott, befogadó, partnerközpontú szolgáltató rendszerré. A kísérlet a miniszterelnök-pártelnök második, 2010-ben történő trónra kerülése után nemcsak félbeszakadt, hanem a visszájára is fordult.

Váncsa István: Kecske az árok szélén

Kotorni kéne a Balatont, mondja a tó dolgában illetékes vízügyi főhiva­talnok, mielőtt megint algásodni kezdene. Hogy az algásodás közelebbr­ől mit jelent, arra az idősebbek még elég jól emlékezhet­nek.

Azt jelenti, hogy július dereka után gyakorlatilag nem lehet a víz­be be­lemenni, lévén büdös és gusztustalan.

Továbbá mérge­ző is, minthogy a kékalgák cianotoxint termelnek, az pedig nem bébi­tápszer, mint gon­dolnók, hanem méreg. Kotorni kéne, a hetvenes évek végétől kezdve 2004-ig kotortak is. Volt olyan, hogy öt-hat kotróhajó dolgozott napi huszonnégy órá­ban, aztán az egész abbamaradt. Költségvetési forrás ma már nincs rá, e célra alkalmas kotróhajó pedig csak egy van (szemben a korábbi öt­tel-hattal), de momentán az se üzemképes, fel kéne újítani, másfél év vagy több. Nincs mivel kotorni, nincs miből kotorni, csak tervek vannak, meg egy 2016-os kormányrendelet, amely a vízgazdálkodási fejleszté­sekre valami negyvenkét milliárdot irányoz elő. Más kérdés, hogy ab­ból a pénzből senki még egy kanyit se látott. A helyzet pedig nem igazán megnyugtató. Augusztus végén, szeptember elején váratlan algavirágzás következett be a Keszthelyi-öbölben, okát a szakértők sem értik pontosan. Ezt már a Balatoni Lim­nológiai Intézet igazgatója mondta az InfoRádiónak. Nincs a Balaton kutatására annyi pénz, amennyi kellene, az intézet munkatársai nem végezhetik el azokat a vizsgálatokat, amelyekre szükség volna ahhoz, hogy minden folyamatot megértsenek.

Természetesen nem volna fair dolog, ha a forráshiány miatt fel­felé mutogatnánk, hiszen tudva levő, hogy kormányunk minden jó ügy mellé odaáll. Múlt év végén például a munkahelyteremtést támogatta, két kézzel és látszólag ész nélkül szórta a pénzt az olyan vállalatok elé, mint az Audi, a Bosch, az IBM meg a hasonlók, noha Magyarországon történetesen nem munkaerő-fölösleg van, mint a fentiek alapján gondolnánk, hanem hiány.

Kenesei István: Tények, ferdítések, várakozások

Nem tudni azt sem, hogyan sikerül az intézeteitől megfosztott Akadémiának megtalálni a helyét az új körülmények között. A három eltérő habitusú elnökjelölt, valamint a többi posztra pályázók írásban leadott elképzelései hamarosan hozzáférhetők lesznek a Magyar Tudomány portálján. Lesz majd vita is, legalább a három elnökjelölt között, bár ennek formája és nyilvánossága még nincs eldöntve. Előre láthatóan a sajtót nem hívják meg, de még kérdéses, hogy csak a választásra jogosult kb. 550 akadémikus és képviselő vagy a teljes köztestület érdeklődő tagjai számára tegyék-e lehetővé a részvételt. Utóbbi esetben a 16 ezer közüli tagság miatt komoly technikai akadályokat kell leküzdeni.

Ugyanakkor, ha az MTA nyitni akar a tudóstársadalom felé, akkor fel kell mutatnia, hogy tárt kapukkal várja őket. Ám a legnagyobb kérdés valószínűleg az, mi lesz az új vezetés viszonya és kapcsolata a kormánnyal és annak kijelölt tudományfelelősével. Mert Orbán Viktor nemcsak Freund Tamás neki címzett levelét küldte át Palkovicsnak, hanem Lovász László MTA-elnök személyes találkozóra irányuló többszöri kérését is figyelmen kívül hagyta és a miniszterhez utasította. Jelzésnek vehetjük azt is, hogy még, amikor a kormányzat álláspontját támogató nyilatkozatot ad ki az MTA, mint a napokban az ukrajnai nyelvtörvény ügyében, a kormánysajtó akkor sem vesz tudomást róla. Szakértőket pedig a kormány alapította „saját” intézetekből kér fel, mintegy bezárva a cikkem elején felrajzolt kört. Gyanakszom, hogy az Akadémia új vezetése sem számíthat „a nemzet tanácsadójának” szerepére, legalábbis ami a kormányzati elfogadottságot illeti.

Babarczy Eszter levele Szijj Ferencnek

Számomra nem az a kérdés, „hiba”-e elfogadni, hogy egy Térey Jánosról elnevezett díjjal kapcsolatban, amelynek létrejöttét talán, mint Schein írja, maga Térey is szorgalmazta, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója vétójogával (vagy bármiféle jogával) élhessen. A kérdés számomra inkább az, hogy egy országban élünk-e, amelyben létezik a Térey-díj, vagy két egymással összeférhetetlen országban, az igazak és a NER-lovagok országában.  A díj bojkottálása arra szólít fel, hogy éljünk két országban: ne legyenek közös intézményeink, ne közösködjünk semmiben a jelenlegi politikai hatalom támogatóival, mert ilyen vagy olyan megfontolásból elfogadhatatlanok. Ez azonban szerintem félreértése a politikum természetének.

Kovács Zoltán: Kanyartan

Micsoda gyönyörű és gazdag a mi országunk! Itt van a Balaton a maga kikötőivel, a tóval földtörténeti egységben pompázó hegyláncával, lejjebb, a Dunántúlon laza rendetlenségben szétszórt kastélyok, a Duna folyás szerinti bal oldalán az alföldi homoki borok vidéke, odébb a Tisza a holtágakkal, a valami csoda folytán még érintetlen maradt erdőségeivel. Ha valaki ezekről nem hallott volna, a fölsorolt földrajzi-ipari elemek, hegyek, vizek, erőművek, kikötők, a teljes szállodaipar, kapcsolódó szolgáltató bázisok, ménesek és borvidékek szigorú taxációs rendben lesznek a magyar polgári világ vezető embereinek vagyonelemeivé.

Akár térképen is követhetjük a hazai polgárság gazdagodását: hétfőn egy kastély, kedden egy erőmű, szerdán egy kikötő, a hét második felében egy holtág a kapcsolódó természetvédelmi homoknyerő hellyel, folyókanyarulat a mederrel, tavak kékeszölden feszülő víztükreivel, a halak, a madarak, a kétéltűek, majd a csigák és a kagylók.

Nem marad ki semmi. Most éppen az egykor úgy-ahogy megszervezett gyermekvédelmi központok kastélyait és a hozzájuk kapcsolódó parkokat számolja fel a kormányzat: momentán Fótnál tartanak. Ha majd innét is kiteszik a gyerekeket, és a kastélyhoz kapcsolódó vagyoni elemeket valamilyen jogcímen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen céghálóikba apportálják, körbetekinthetnek az immár saját birtokon. Kiisszák még az árvák megmaradt könnyeit, aztán elégedetten dőlhetnek hátra: aznap is erősödött valamelyest a magyar polgár.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.