Vajon eljut Orbán Amerikába?

Váncsa István: Valami Amerika

„Miniszterelnök urunk, ha Isten is úgy akarja, jövő hétfőn Amerikába megy. Az előző mondatban rejlő bizonytalanságot valószínűleg magyaráznunk se kell. Március végén például Angolába utazott volna, ám azt a látogatást a meghívók lemondták. Állítólag azért, mert közben rájöttek, hogy miniszterelnök urunk semmibe veszi a kisebbségek és a menekültek jogait, a sajtószabadságot felszámolta, a bíróságok függetlenségét pedig beszántani iparkodik. Sokáig töprengtek, de a kép végül csak-csak összeállt. Nem vagyunk egyformák, van, akinek gyorsan jár az esze, van, akinek lassabban. Niels Bohr állítólag az utóbbi csoportba tartozott, viszont amikor sikerült valamely problémának a végére jutnia, akkor azt olyan mélységben és annyira újszerűen fogta föl, mint rajta kívül senki más. Miniszterelnök urunk meghívásáról a Trump adminisztráció egy hete még csak gondolkodott, legalábbis a Foreign Po­licy május elsejei keltezésű cikke szerint. Közben az időpontot egyeztették, de nem kizárt, hogy a Trump adminisztráció még a jövő héten is gondolkodni fog.”

Kenesei István: Küldetéses vétó – Az MTA közgyűlése után

Az Akadémia nyolc hónapja tartó története, ha nem is a végéhez, de fontos állomásához érkezett: az Akadémia közgyűlése, amelyen az akadémikusok és a kb. 15 ezer köztestületi tag által választott 200 képviselő, összesen 424-en vettek részt, jelentős többséggel elfogadta az Elnökség által támogatott javaslatot és kinyilvánította, hogy nem kívánja kiszervezni az MTA alól a kutatóhálózatot (KH), ragaszkodik az alapellátáshoz, mint a stabil és kiszámítható finanszírozás elengedhetetlen formájához, valamint ahhoz, hogy az újonnan megalakítandó Irányító Testületben 1/3-os képviselete legyen az MTA-nak, a KH-nak és a kormánynak az MTA-elnök és az ITM-miniszter által közösen jelölendő és a kormányfő által kinevezendő IT-elnökkel kiegészítve.

„Ennek a folyamatnak semmiképpen nem végpontja, csak egy az MTA-n belüli nyugvópontja a most lezajlott közgyűlés és az ott meghozott határozatok. A maga részéről az Akadémia lezárta a vitát és a rá érvényes törvényi szabályozás szerint cselekedett. A labda most átkerült a kormány térfelére, vagy más hasonlattal, az MTA megtette tétjeit és várjuk, mit lép a másik oldal: emeli-e a tétet vagy kiteríti a kártyáit és ezzel lezárja a játszmát. Nem valószínű, hogy az EU-választások előtt bármi is történik; mind a CEU, mind az MTA ügye annak a függvénye lesz, hogy Orbán Viktor milyen nagypolitikai döntéseket fog hozni: marad-e a Fidesz az Európai Néppártban, és akkor van még remény, hogy a tágabb értelemben vett akadémiai szabadság nem sérül tovább, vagy összefog az EU-beli radikális pártokkal, amikor is megszavaztathatja a magyar parlamenttel akár a legszélsőségesebb alternatívákat is. És még az is lehetséges, hogy az önkormányzati választásokig vár, bár alig hiszem, hogy a CEU vagy az MTA sorsa közelről érintené a választókat avagy behatással lenne a közvéleménykutatások eredményeire.”

Mártonffy Marcell: Egyidejűség és korszakváltás – Párhuzamos pápák

„A szóban forgó évtizedekben az összes német katolikus pap 4,4 százaléka volt elkövetőként érintett kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményekben – a szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy jelentős lappangással, a kutatás számára hozzáférhetetlen és a statisztikákban nem szereplő esetek sokaságával is számolni kell –, és a párhuzamos észak-amerikai vizsgálódások is hasonló adattal szolgálnak. Amikor a magyar püspöki kar elnöke, Veres András kijelenti, hogy azok az országok, ahol sok visszaélésre derült fény, liberálisabbak nálunk (vö. „Nem titkolóztunk, mert nincs miért” – interjú Veres András püspökkel, Népszava, 2019. 04. 06.), talán nem is sejti, hogy fontos tényt rögzít, amennyiben persze a „liberális” országok feltehetőleg nem az elkövetők kiemelkedő arányával előzik meg például az illiberális országokat, hanem a kérdéssel való foglalkozás elszántságát és a felderítés mértékét tekintve.

Feltáró munka és megbízható adatok híján természetesen nem lehet felelős kijelentést tenni arról, hogy a magyar katolikus egyházban milyen nagyságrend feltételezhető: ahol a nyilvánossá vált esetek feldolgozása megtörtént és ahol megelőző intézkedéseket is hoztak újabb visszaélések elkerülése érdekében, ott bizonyosan nem a számarány rosszabb, hanem a szembenézés készsége erősebb, így hát a környezet sem gyanúsabb, hanem megbízhatóbb.”

Gadó Gábor: Cenzúra nélkül

„Idén februárban Szájer József az Európai Parlamentben a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitában megemlítette, hogy „(…) Nyugat-Európával ellentétben nálunk nincsen cenzúra, amit az is bizonyít, hogy a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket nyíltan meg lehet vitatni, nem úgy, mint mondjuk Németországban”. A Fidesz-politikus állítása annyiban föltétlenül kapcsolatot tartott a valósággal, hogy „cenzúra”, – a fogalom múlt századi értelmében – valóban nem létezik. Egy időszaki lap alapításához, eltérően pl. az 1938. évi XVIII. törvénycikk előírásaitól, nem kell a miniszterelnök előzetes engedélye, és napjainkban a kiadó felelős vezetőjét sem lehet egy év fogházbüntetéssel sújtani, ha a lap terjesztésének megkezdése előtt elmulaszt „sajtórendészeti kötelespéldányt” küldeni az illetékes ügyészségre.

Magyarországon a sajtó 2019 májusában formális (bürokratikus) értelemben „szabad”, jóllehet mind kevésbé felel meg alkotmányos rendeltetésének.  Nem vitás, hogy a helyzet jóval érthetőbb, majdnem azt írtam, korrektebb lenne, ha a kormánytöbbség a sajtórendészeti szabályok ismételt bevezetéséről határozna. Ebben az esetben az újságíró előre felmérhetné tettének (a leírt vagy kimondott mondatoknak) a súlyát, átgondolhatná a rá kiszabható büntetést, és a polgárok is elsajátíthatnák a sorok közötti olvasás mára elfelejtett művészetét. Nem utolsó sorban pedig a hatalom birtokosai – szemben a jelenlegi gyakorlattal – színvallásra kényszerülnének.”

Győri Lóránt- Krekó Péter: Az orosz „fortályos hatalom” felemelkedése az információs térben

Avagy, hogyan manipulálja a Kreml legmélyebb félelmeinket, identitásunkat és politikai rendszereink gyengeségét Kelet-Közép-Európában.

„Noha a Kreml és Oroszország külföldi választásokat befolyásoló képességéről, az Ukrajnában és másutt is bevetett orosz propagandáról, kiber-hadviselésről, hekkelésekről rengeteg szó esett a magyar és nemzetközi médiában, viszonylag keveset tudunk arról, hogy a viharos közös múlttal terhelt posztkommunista országokban (és persze nem csak ott) miért és hogyan működhet a korábbi szovjet propaganda felfogását és részben eszközeit átvevő 21. századi befolyásolási kísérlet. A Political Capital két kutatása Oroszország percepcióját, illetve a Kremlnek a magyar és a kelet-közép-európai nyilvánosságot befolyásoló képességét, a háttérben meghúzódó okokat és a manipulációval szembeni immunitásunkat vizsgálta.”

Kovács Zoltán: Félárú

„Most meg itt van a sajtókamaráról szóló javaslat. Előkészítés nyilván nem volt, véleményeztetés nem volt, egyeztetése az Európai Unió intézményeivel és tagállamaival nyilván nem volt. Megint nem vonták be az érdekelteket, nem tárgyaltak senkivel. Ezzel szemben süket dumák vannak a szakmai színvonal emelése tárgyában, az etikai normák, a független újságírás védelmében. Különösen a független újságírás szempontjából figyelemreméltó Szöllősi György személye, aki kormányzati kijáróként két éve talpal ezügyben.

A médiafüggetlenség elszánt harcosának összes kormányzathoz kötődő funkcióját papírtakarékossági okokból mellőzném, de tény, hogy 2001 és 2002 között Deutsch Tamás sportminisztériumában kommunikációs tanácsadó, később a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia sajtószolgálatához kerül, itt kommunikációs igazgató is lett. Orbán Viktor saját bevallása szerint a Nemzeti Sportot kedveli leginkább a hazai lapok közül, így Szöllősi – miután Mészáros Lőrinc megvette a kiadó Mediaworksöt – főszerkesztő lett.

2017 tavaszán Áder János a magyar labdarúgás rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé, a Puskás-kultusszal kapcsolatos ügyek nemzetközi képviselőjévé nevezte ki. Általában pedig Orbán Viktor táskahordozója. Ennyit a függetlenségéről. Ami szakmai topteljesítményét illeti, a 2017. november 10-i Nemzeti Sport-beli cikkével jutott a csúcsra, amikor a sehol sem jegyzett Andorra elleni futballvereséget a harminc éve megbukott Kádár-rendszer szemére vetette, a Luxemburg elleni gyalázatot pedig az Orbán előtti nagypolitikára. Sikerei közé sorolható továbbá, hogy könyvet ír Puskáról, rendezi a kegytárgyakat, legújabban játékfilmet tervez róla. Az ember el sem meri gondolni, hány bőrt képes még lehúzni a csatárról.”