Máriás Leonárd: „Az emberek leszoktak a politikáról és bezárkóztak”
„A Mérték Médiaelemző Műhely 2018-as, nyomtatott közéleti lapokra összpontosító lágy cenzúra jelentése szerint a kormánykritikus lapkiadást és -terjesztést tavaly elsősorban a kiadók tulajdonosi döntésein keresztül érte politikai nyomásgyakorlás. Több kiadványt megszüntettek vagy kormányközeli tulajdonba adtak, és a nem kormánypárti, országos nyomtatott sajtótermékek száma 2019 elejére drámai mértékben csökkent. A kormánykritikus kiadványok eleve a lappiac szűk szeletét fedték le, lapszámonként összesen 150 ezer példányban keltek el. Ez 70 ezerre csökkent a 2018-ban történt változásokkal. A Népszava maradt az egyetlen nem kormánypárti országos napilap, miután Simicska Lajos bezárta a Magyar Nemzetet. A hetilappiacon a HVG, az Élet és Irodalom, a 168 Óra, valamint a Magyar Narancs folytatta működését, a Magyar Nemzet volt munkatársai pedig új hetilapot indítottak Magyar Hang címen. A Heti Válasz és a Vasárnapi Hírek megszűnt, valamint kormányközeli tulajdonba került a Szabad Föld.
A jelentés közel egy tucat beszélgetés tanulságait foglalja össze, amelyeket nem kormánypárti, közéleti napi- és hetilapok kiadásért és terjesztésért felelős munkatársaival, szerkesztőségeik vezetőivel folytattunk (beleértve a megszűnt lapok képviselőit is), valamint olyan vezető beosztásban dolgozó szakemberekkel, akik jól ismerik a lapterjesztés és -értékesítés piacát. Mivel a megszólalást többen csak háttérben vállalták, interjúalanyainktól nevük említése nélkül idéztünk.”
Marosi Ernő: Miasszonyunk életveszélyben
Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Miasszonyunk életveszélyben címmel közölt írást a Notre Dame kultúratörténeti emlékeiről, eredetileg a Tudományos Akadémia honlapjára, de a cikk végül az Élet és Irodalomban jelent meg. Az okokról egy jegyzetben ír:
Balázs Péter írása az uniós választások kormány által kinevezett fő témájáról
Magyarországon a „bevándorlás” nem valódi gond, ha csak a terjeszkedő kínaiakat vagy a szaporodó vendégmunkásokat nem tekintjük annak. A kormányzati ellenpropaganda azonban az Ázsiából és Afrikából származó, főleg iszlám hátterű potenciális migrációra vonatkozik. Ez csupán ürügy, hogy a hatalmat uraló szűk csoport az évek óta mesterségesen felszított félelemből politikai tőkét nyerjen, folytathassa az európai integráció cselekvését fékező tervei valóra váltását és még közelebb kerüljön a közös kassza kifosztásához.
Szenczi Tóth Károly: Mit kíván a magyar beteg?
„Mi, orvosok, ápolók és asszisztensek, akik a betegekkel naponta találkozunk, egyre mélyebbre süllyedünk az iszapban, lihegve, kínlódva próbálunk a felszínen maradni, helytállni abban a létszámhiányban, melynek okozói ugyancsak nem mi vagyunk. Mert szögezzük le: nem mi húztunk el boldogabb tájakra. Mi itt maradtunk. Megjegyzem, az, hogy kevesen vagyunk, nem csak a munkaerő elvándorlásának a következménye. Magyarországon a beteglétszámhoz igazított hivatalos orvos- és ápolószám mindig is, bármely kormány idején, eleve jóval kisebb volt a szükségesnél.
A rendelőkben, kórházi folyosókon, a beteg és orvos találkozásaiban egyre gyakrabban kell türelmetlenség, rosszhiszeműség közepett dolgozni. A kisváros rendelőintézetében az előjegyző recepciós hölgy naponta kap sírógörcsöt, olyan durván kérik számon rajta a hosszú várakozási időket. Ki máson?”
Széky János: Féktelen szerelem
Ha egy országban harminc évvel a demokratikus átalakulás után a legfőbb közjogi méltóságok – a köztársasági elnök, a miniszterelnök, házelnök –, valamint újabban a bíróságok központi igazgatásának feje is mind egy harmincegynéhány évvel ezelőtti szűk, legföljebb néhány tucat fős egyetemista körből kerülnek ki, annak három racionális magyarázata lehetséges.1. Az ország annyira híján van politikai tehetségnek, hogy harminc év elteltével sincs máshonnan meríteni, még a kormányzó párton belül sem. 2. Abban a nyolcvanas évekbeli kollégiumi baráti körben valami rendkívüli véletlen folytán a politikai tehetségeknek olyan kivételes csapata tűnt föl, amely azóta is minden mást elhalványít. 3. A legfontosabb politikai vezetők kiválasztásának mechanizmusában – ezt ideális esetben demokráciának hívjuk – valami súlyos szerkezeti hiba rejlik.
Ez utóbbit azonban mindenki rég megszokta, másképp fogalmazva: nem tartja hibának, hanem csak a demokrácia sajátos magyar változatának, ami nem kóros jelenség, ellenkezőleg: képes az önkorrekcióra. Magyarul, ha az ellenzéknek valami gondja van a hatalom szűk körből kikerült birtokosaival, egyetlen feltétele van egy másik, hasonlóan tehetséges csapat hatalomra juttatásának: a nemzetközi szakirodalomból ismert taktikák alkalmazásával meg kell nyerni a választást. Aminek ebben a rendszerben nincs beépített akadálya. Ha nem sikerül, annak csak valami taktikai melléfogás lehet az oka.
Kovács Zoltán: Élet
„Gondolom, valami belső párt vita csak-csak megelőzte, és így született a közös akarat, megvédik Bangónét. Ezzel egy fokkal még rosszabb lett a helyzet, az óvó szárnyait Bangóné fölébe kiterjesztő MSZP, sajnos egész tagságát és a vele szimpatizálókat fosztotta meg attól az érzéstől, hogy lehet akármilyen kicsi és tehetetlen egy párt, morálisan ellenfele fölött áll, ha soraiban nem tűri meg az ilyen beszédet és az ilyen gondolatot. De mert mint látható, nagyon is megtűri, akkor most már ebben is olyanok vagyunk, mint Pócs, Kövér, meg a mögöttük sorakozó önfeledten trágárkodó eszmetársak, soraikban megkülönböztetetten említve a nemzetet ünnepélyes szónoklatban gazdaállatokra és parazitákra osztó miniszterelnökkel. Az MSZP-elnök védőbeszédének sajnos, ez a hozadéka, semmi egyéb. Hogy aztán a kormányerő ebből állami pénzen miféle országos politikai kirakodóvásárt rendez, arról addig egyetlen kritikus szót se a párt részéről, amíg Bangónénak széke van a parlamentben.”
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
