Közélet

Ez nem tüntetés, ez ratyiság!

Maroknyian sétáltak egy nagyot Veszprémben, messze elkerülve azt a székesegyházat, ahol vezető kormányzati figurák imádkoztak. Hiába volt benne a pakliban, hogy Orbán Viktor is a városba látogat, helyette csak Kövér László és Semjén Zsolt jelent meg, a tüntetők pedig könnyed városnézést és körforgalom-kerülgetést tartottak, nehogy rosszat írjon róluk a propaganda. Jelenleg úgy tűnik, Veszprém csendesen tűri tovább a NER-t.
Korábban a témában:

Most már biztosan tudom, hogy Veszprémben lesz a pesti demonstráció ideje alatt Orbán Viktor.

Simicska Lajost…

…mellesleg nem láttuk a tömegben, hiába kerestük, pedig a tüntetés a kedvenc cukrászdája és a háza előtt is elhaladt.

Ez a mondat is szerepelt a DK veszprémi vezetőjének, Katanics Sándornak a meghívójában, amivel kis belvárosi sétára invitálta a veszprémieket így, advent vasárnapján. Ugyanis a nagy budapesti demonstrációkkal egyidőben több vidéki városban is utcára vonultak, vonulnak a tüntetők (a Mérce szedte össze először ezeket, íme itt), így történt Veszprémben is. Érdekes hozzátenni, hogy a megyeszékhelyen az elsők között volt félpályás útlezárós tüntetés még a rabszolgatörvénynek nevezett munka törvénykönyvi módosítók megszavazása előtti hétfőn.

Közzétette: Zoltán Kész – 2018. december 16., vasárnap

Így várható volt, hogy legalább pár száz ember tiszteletét teszi a – még a 2023-as kultfővárosi pályázat győzelemmámorában úszó – hatvanezres város sétálóutcájában, a Kossuth utcában. A tiltakozók a karácsonyi vásár szélén találkoztak, ahol Katanics rögtönzött beszédben mondta el, miért van elege az Orbán-kormányból, hogy vigyázni kell, nehogy provokátorok vegyüljenek a tömegbe, és ami már elsőre is furcsa volt, hogy kifejtette:

nem mennek el a székesegyházig, ahol épp a kőkeményen Orbán-hívő katolikus érsek, Márfi Gyula 75. születésnapját ünnepelték, amire a szóbeszéd szerint Orbán Viktor kormányfő is hivatalos volt. Orbán azonban nem jött el, de a tiltakozó menet sem ment el a dómig.

Az indoklás érdekes volt: Katanics szerint a kormánybarát média (ami itt a megyei lap Naplót és online verzióját, a Veolt jelenti) már rá volt pörögve arra, hogy megírhassa: az ellenzéki csürhe megzavarta az adventi-szülinapi ünnepséget, nincsenek tekintettel a kis Jézusra, keresztyénekre stb. Az időközben 200 fősre duzzadt menet azonban nagyon polgári, nagyon békés maradt, egy szál magyar zászlón kívül se molinó, se lobogó nem volt senkinél, egyedül néhány fehér sálat lehetett látni, ami rezonált az ellenzéki politikusok korábbi öltözködési tanácsaira. Még kiabálás is csak egyszer volt: amikor a szervezők bejelentették, hogy Orbán nem jön, de Kövér igen.

Veszprémben elindult a tömeg.

Közzétette: Zoltán Kész – 2018. december 16., vasárnap

Ez nem meghátrálás

Katanics elmondta a 24.hu-nak, hogy sokan félnek a környéken, de látnia kell Veszprémnek, hogy sokan elégedetlenek is. „Betelt a pohár”, a Fidesz arroganciával kezel mindenkit, „mindent lenyomnak egy durva törvénykezési gyakorlattal”. Még mielőtt megtudta, hogy Orbán nem jön, azt mondta nekünk, a kormányfő inkább leszivárgott (volna) ide vidékre. Provokátorokról kaptak információkat, de végül csendes, békés maradt minden. A rendőrség szerinte maximálisan támogatta őket a szervezésben.

Kész Zoltán is megerősítette, hogy „a kormánysajtó csak arra várt, hogy keresztényellenes támadásnak állítsa be a tüntetést”, arról értesültek, hogy fotósok várnak erre a székesegyház előtti téren. Így csak a bírósági épületegyüttesig mentek a Várban. Kész szerint ez nem meghátrálás, nekik kevés a csatornájuk, amiken kommunikálhatnak. A létszámmal amúgy elégedett volt, „veszprémi szinten ez szép kis tömeg”, mielőtt ő megnyerte az időközi választást 2014-ben, akkor is volt egy ekkora tüntetés. Még korábbi Fidesz-szavazó is eljött, mondván „a sok Gucci-táska neki is elég”.

Mindenesetre a langyos 0 fokos időben csupán páran szállingóztak el a Szent Mihály-székesegyházig, amit csak néhány kósza rendőr védett, bár nem is volt mitől. Ezt a rendőrök is tudhatták, a templomba mi is könnyedén bejutottunk, ott épp Márfi atyát méltatták a helyi elit előtt.

A szerző felvétele

Miután kiléptünk a dómból, egy, a tüntetésen látott ötfős fiatal társaság jött szembe, meg is kérdeztük tőlük, a másik 190-egynéhány ember nem jön-e ide, mire a címben látható, totál kiábrándult válasz jött:

„Ez nem tüntetés, ez ratyiság!”

Kiemelt kép: Molnár Zoltán/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.