Közélet

Minden hiába: megszavazták a rabszolgatörvényt

A példátlan tiltakozás ellenére a kormány kibővíti a dolgozók túlórakeretét.

Az ellenzék heves tiltakozása és a felborított országgyűlési rend ellenére a kormánypártok megszavazták a túlórakeret jelentős megemeléséről szóló, úgynevezett rabszolgatörvényt – legalábbis erről számolt be az MTI. Az Országgyűlés honlapján nem lehet látni a szavazási eredményeket, így egyetlen forrásunk a Magyar Távirati Iroda. Eszerint a fideszes képviselő, Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Gábor előterjesztését 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

Az ellenzék több tagja az Országgyűlés pulpitusának elfoglalásával, sípolással próbálta megakadályozni a törvény elfogadását, ennek részleteiről folymatosan frissülő cikkünkben itt számoltunk be.

Fotó: 24.hu

A rabszolgatörvény tervezetét példátlan ellenállás fogadta: a szakszervezetek mellett az ellenzéki pártok is a javaslat visszavonására szólították fel a kormánypártokat és a beterjesztő fideszes képviselőket. Szombaton a tiltakozók tüntetést szerveztek a Jászai Mari térre. A tüntetők a Nagykörúton át vonultak az Alkotmány utca sarkához, a hivatalos rendezvény után pedig egy részük átvonult a lezárt Kossuth térhez, ahol felsorakoztak a rendőrök. Nem sokkal később sikerült áttörni a sorfalat, a rendőrök hátrébb húzódtak a Parlament bejáratáig. Némi skandálás után negyed háromra lecsillapodott a hangulat, az emberek hazaindultak.

Hétfőn az ellenzék kivonult az Országgyűlés plenáris üléséről . A sort a jobbikos Z. Kárpát Dániel nyitotta, aki azt üzente a Fidesz-frakciónak, hogy:

Szégyelljék magukat,

majd felállt és elhagyta az üléstermet, majd őt követte a többi párt. A Mi Hazánk Mozgalom képviselői maradtak. A képviselők azt próbálták megakadályozni, hogy a Fidesz átverje a Munka Törvénykönyve módosítását a parlamenten.

Kedden Orbán Viktor miniszterelnök az ATV-nek arról beszélt, hogy a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény a munkások érdekét szolgálja. Hozzátette: figyel a szakszervezetekre, tiszteli őket, de nincs igazuk ebben az ügyben. A túlmunka vállalása önkéntes, az előterjesztés védi a munkásokat, lehetővé teszi, hogy aki akar, többet dolgozzon, többet keressen. Lehet, hogy ez a szakszervezeteknek nem érdeke, de a munkásoké mindenképpen és a kormány a munkások oldalán áll – tette hozzá.

Eltorlaszolják a gyárkapukat

Hétfőn Pécs környékén szerveztek a túlóratörvény ellen tiltakozó útlezárást, Szolnokon pedig kedden reggel fogtak forgalomlassításba. Kordás László, a Magyar Szakszervezeto Szövetség elnöke közölte: országos tiltakozó hullámot indítanak, aminek részleteiről a parlamenti szavazás után, csütörtökön döntenek. Ami biztos, hogy

minden fideszes képviselőt felkeresnek a fogadóóráján, hogy megkérdezzék, miért dolgozik folyamatosan a magyar dolgozók érdekei ellen,

azokon a munkahelyeken pedig, ahol emelni akarják a túlórák számát, sztrájkbizottságot alakítanak, figyelmeztető sztrájkot, majd több napos munkabeszüntetést tartanak. Kordás szerint „a keményebb érdekvédelemé a jövő”, így lezárhatják majd az ipari parkokba vezető utakat, eltorlaszolhatják a gyárkapukat.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik