Közélet

Az ÁSZ állítja, a Momentum és a Párbeszéd nem volt együttműködő

Az Index cikke alapján megírtuk, hogy bukhatja az állami támogatását, vagyis lényegében a megszűnés szélére kerülhet két ellenzéki párt, a Momentum és a Párbeszéd, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ugyanis olyan jelentéstervezetet küldött a két pártnak, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével, mert elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára.

A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket. Próbálták többször is telefonon és e-mailen kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel, és jelezték nekik azt is, hogy megváltozott a székhelyük. Ugyanez volt a probléma a Párbeszédnél is.

Az ÁSZ pénteken közleményt adott ki az ügyben, amelyben azt állítják, hogy a pártok nem reagáltak az ÁSZ megkeresésére.

Ellentétben a cikkben tett állítással a Momentum nem bocsátott az ÁSZ rendelkezésére semmilyen a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot, szerződéseket, számlákat, bizonylatokat.

A számvevőszék tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése folyamatban van, köztük a két említett párt költéseinek ellenőrzése is. Az ÁSZ értékeli a két párt észrevételeit és ez alapján a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra.

Az ÁSZ leszögezi: az ellenőrzött szervezetek részére megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, azokat kizárólag az ÁSZ jogosult nyilvánosságra hozni. Aki mégis nyilvánosságra hozza azokat, jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ezért az ÁSZ a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul.

(MTI)

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik