Tóth József, Budapest XIII. kerületének polgármestere a napokban mutatta meg a Facebook-oldalán, milyen lesz a januárban elhunyt Fenyő Miklós egész alakos szobra, ami a tervek szerint a Szent István park 26. szám előtt kap majd helyet 2027-ben. Noha a szobor még nincs is készen, máris sokan fejezték ki nemtetszésüket, mondván, az nem is hasonlít Fenyőre – Szikora Róbert szerint sem.
A figura, a test, az még jó, azt is mondom, hogy jó, azt elkapta a művész. De a feje az egyáltalán nem hasonlít
– mondta a Fókusznak az énekes, aki szerint a műről hiányoznak néhai barátja jellemző vonásai, például a szeme alatti táskák és a csibészes mosolya.
Ladányi Zsolt, a XIII. kerület sajtó- és kommunikációs referense a riportban elmondta, hogy a polgármester által megosztott fotón a tervezett szobor makettjének makettje látható, ami méretét tekintve csupán egy ötöde az eredeti műnek, így nem lehet olyan részletesen kidolgozni.
Szakértői zsűri választotta ki és javasolta alkotásra érdemesnek ezt az ominózus makettet. A zsűrinek tagjai művészettörténészek, esztéták, illetve szobrászművész is
– tette hozzá.
Fenyő Miklós lánya, Dió szintén megszólalt a témában, hangsúlyozva: egy szobor nem fénykép, nem a valóságot örökíti meg, hanem annál valami sokkal többet: az érzéseket, azt, amit az illető, akiről a szobor készült képviselt, a munkásságát, szellemiségét.
Nem egy fényképet állítunk ki. Megnéztük ezeket a pályaműveket, mind a három remek volt, nagyon tetszett, de választani kellett. És ezt az egész komplex dolgot, amit az előbb elmondtam, ami több annál, mint Fenyő Miklós, jelenti a rock ‘n’ rollt, a lázadást, mindazt, amit édesapám képviselt, leginkább ez a szobor adta vissza számunkra
– magyarázta Dió, majd megjegyezte azt is, hogy amikor a művész valóban nekilát majd a szobornak, különböző fázisokban lehetőségük lesz megnézni azt és javaslatokat tenni.

