Közélet

Ellehetetlenítené a Momentumot és a Párbeszédet a számvevőszék

Bukhatja az állami támogatását, vagyis lényegében a megszűnés szélére kerülhet két ellenzéki párt, a Momentum és a Párbeszéd, írja az Index.

A lap értesülései szerint az Állami Számvevőszék ugyanis olyan jelentéstervezetet küldött a két pártnak, amely szerint nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével,  mert elérhetetlenek az ÁSZ ellenőrei számára. Ezért az ÁSZ kezdeményezte a költségvetési támogatásuk felfüggesztését.

A Momentum november közepén kapta meg az ÁSZ-jelentés tervezetét a kampánypénzek ellenőrzéséről, amelyben megállapították, hogy a pártnak járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.

A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket. Próbálták többször is telefonon és e-mailen kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel. Az ÁSZ viszont arra hivatkozik, hogy a Momentum elérhetetlen a bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyén, a Rózsa utcában.

A momentumosok erre azt mondják, hogy október 7-én a Múzeum körútra költöztek, a székhelyük is ide került, erről a pártigazgató tájékoztatta is az ÁSZ-t, és arról nem tehetnek, hogy a bírósági nyilvántartásba ezt még mindig nem jegyezték be.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, nem szeretnék, hogy az adminisztratív probléma miatt bárki is rájuk süsse, hogy nem tudnak elszámolni a kampánypénzekkel. Ezért a Momentum az összes kampányköltését nyilvánosságra hozza a honlapján még a hét folyamán.

A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. A párt új székhelyét viszont már bejegyezték, és a héten bejegyző határozattal együtt eljuttatták az ÁSZ-nak minden elszámolást. Remélik, hogy ez alapján valós ellenőrzést folytat le a számvevőszék.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik