Én az elmúlt években arról győződtem meg a részemre megküldött okiratokból – amelyeket megmutattam közjegyzőknek, kül- és belföldi ügyvédeknek, jogászoknak, közgazdászoknak -, hogy igen jelentős vagyont örököltem külföldön, ezért kötöttem ennek a vagyonnak az ismeretében közjegyző előtt szerződést a befektetésre Kósa Lajos országgyűlési képviselővel, aki a birtokomban, valamint a dr. Péteri István ügyvéd birtokában lévő iratok alapján ajánlotta fel a segítségét, úgy, hogy többször is eljárt velem együtt külföldön és Svájcban is. Állítom ezt annak ellenére, hogy a magyar sajtóban ő sok éves barátság után engem csalónak nevezett
— áll a fuhu.hu birtokába került, a csengeri örökösnőként ismertté vált Sz. Gáborné szeptember 20-ára dátumozott írásbeli vallomásában, amelyből a lap részleteket közölt.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla: a választási kampányban ismertté vált csengeri asszonyt szeptember elején hozták haza Svájcból, még aznap őrizetbe vették és másnap pedig megtörtént a gyanúsítotti kihallgatása is. Három és fél órás vallomásában továbbra is kitartott amellett, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett hagyaték. Kósa Lajossal kapcsolatban azt mondta: ő is tudja majd igazolni, hogy a hagyaték valós, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban.
A fuhu.hu által közölt részletekből is ez derül ki. Az örökösnő így vallott:
Előadom azt, hogy miután rendkívül hosszú ideje húzódik ez a hagyatéki eljárás, ezért mind Magyarországon, mind külföldön ügyvédeket bíztam meg a hagyaték megszerzése érdekében, és igyekeztem igen befolyásos emberek, így például a kormánypárti frakció vezetője, Kósa Lajos segítségét kérni ahhoz, hogy az örökségemhez hozzájuthassak. Számtalan bizonyíték van arra, hogy az ügyemben az elérhető okiratok ismerete mellett az egyébként közgazdász végzettségű Kósa Lajos is eljárt kül- és belföldön, mert őt is meggyőzték az örökségről rendelkezésre álló dokumentumok.