Zsiday Viktor interjút adott a Telexnek, ebben mások mellett azt mondta, hogy a magyar kormányzat „folyamatosan azt várja, hogy nagyon nagy növekedés lesz, de ez nem jön be”.
Ebből a szempontból a kormány hitelessége nem túl nagy. A piaci szereplők nagy része azt mondja, hogy túlzó számokat mondanak be a növekedésre. (…) Szerintem ennek nincs sok értelme, mert ezt a hitelességet már leradírozta a kormányzat.
Emellett azt is mondta Zsiday, szerinte a legnagyobb gond a piacba történő állandó beavatkozás. Szerinte a „Fidesznek a 2026-os választási győzelemhez nagyon nagy osztogatást kellene csinálnia, lehetőleg a szavazáshoz közel, hogy még emlékezzenek rá az emberek”. Ez szerinte azt jelenti, hogy ősszel „iszonyatosan rá kellene lépniük a gázpedálra”. Hozzátette: ezt mindenképpen meg fogják próbálni, a kérdés, hogy mennyire engedik meg a nemzetközi piacok.
A vagyonkezelő a hazai lakosságban elbizonytalanodást érzékel, különösen a felső középosztály és a leggazdagabbak között. A statisztikákban csak részben látszik,
de van egy lassú tőkemenekítés.
Zsiday szerint ez a hangulat a kevésbé vagyonosoknál is meglehet, csak nálunk nem feltétlenül tud ez láthatóvá válni, mivel a lakosság nagy részének nincsen megtakarítása. A kormány politikáról még azt mondta: a „rövid távú politikai előnyökért feláldozzák a hosszú távú gazdasági érdekeket, ez szerintem teljesen egyértelmű”.
Zsiday szerint Magyarország legnagyobb problémája a termelékenység, erről sokkal többet kellene beszélni, és a kormányzatnak is ezen kellene gondolkodnia. A termelékenység azt jelenti, hogy egy ember egy évben mennyi GDP-t tud termelni, ez pedig 2010 óta évente 1 százalékot emelkedett. „Ez nagyon kevés, ennél pedig tartósan nagyobb ütemben nem nagyon tudnak nőni a bérek”.
„A beruházási, befektetési kedvük – különösen az európai és amerikai cégeknek – nagyon jelentősen visszaesett. Ahhoz, hogy a gazdaság működjön, kell valamilyen jövőbe vetett hit. Akkor fogok beruházni, ha azt látom, hogy 3-5 év múlva annak jó lesz a megtérülése.” Zsiday szerint az állandó belenyúlkálás, reguláció és büntetés a piac irányába csak azt eredményezi, hogy a piac nem fog működni. És ahol nem működik a piacgazdaság, ott nem lesz tartós gazdasági fellendülés.
Zsiday azt is mondta, hogy annyira rosszul indult a 2025-ös év, hogy innen komoly növekedés már nem valószínű. Ez csak akkor következhet be, ha óriási lakossági fogyasztás indul be, de jelenleg a 2-3 százalékos növekedés vágyálom. Zsiday inkább 0-1,5 százalék közt várja az idei növekedést, de nem lenne meglepő, ha ez mínuszos lenne. Hozzátette, a kínai hitel túl van dimenzionálva a nyilvánosságban, ugyanis a magyar kormány nemzetközi piacon is tud bevonni hitelt, nem kell ezért elmenni Katarig, vagy Kínáig.
A teljes interjút itt lehet megnézni.
Épp a napokban írtunk arról, hogy az átláthatósági törvény miatt tőkemenekítés indult el Magyarországról.