Belföld

Kósa neve is szerepel a csengeri örökösnő friss vallomásában

Pénteken délelőtt újabb, ezúttal írásos vallomást tett az állítólagos csengeri örökösnő, Sz. Gáborné, írja a zoom.hu.

Helmeczy László, a nő ügyvédje a lapnak azt mondta, az asszony újabb vallomásában is kitart amellett, hogy létezik az eurómilliárdos vagyon, ami őt illeti.

Azt már korábban megírtuk, hogy Sz. Gábornét 368 millió forintnyi csalással gyanúsítják, az összeg azonban ennél lényegesen több is lehet majd, hiszen hivatalosan nem mindenki követelte még vissza a pénzt csengeri asszonytól. Sz. Gáborné elismerte, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott. Azt azonban tagadja, hogy bárkit is szándékosan át akart volna verni. Állítása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi kiadásait.

Ügyvédje most elárulta, várhatóan zár alá veszik Sz. Gáborné vagyonát, ilyenkor ugyanis ez elkerülhetetlen. Ugyanakkor szerinte a nőnek nem sok vagyona van. Helmeczy megjegyezte még, hogy a nő szeptember 7-én elrendelt, 30 napos előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kéri majd várhatóan a vádhatóság.

Szintén új információ, hogy az új vallomásban feltűnik Kósa Lajos neve, Sz. Gáborné állítása szerint vele utazott ki Svájcba intézni a hagyatékot. Éppen ezért Sz. Gáborné az újabb vallomásában is kérte – amit korábban ügyvédje is indítványozott -, hogy tanúként hallgassák meg Kósát. 

Helmeczy László szerint Sz. Gáborné 44 kilóra fogyott, rendkívül megviselik a vele történtek. Bizonyára a várható vagyonzár sem tölti el örömmel, ahogy az sem, hogy míg Svájcban kiadatási őrizetben volt, a nyáron minden hazai üzleti vállalkozása bedőlt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik