Évek óta megszokott tény, hogy már nincs nyári uborkaszezon: hiába áll le az országgyűlés munkája, a napi politika bőven szolgáltat témát ezekben a hónapokban is. A tavalyi nyarat lényegében kizárólag a menekültválság kezelése töltötte ki, amiben egy aktívan cselekvő és kommunikáló kormánnyal szemben a pártos ellenzék nem igazán találta a helyét – míg a magyarországi civil szféra a rendszerváltás utáni egyik legfontosabb és legnagyobb akcióját hajtotta végre a pályaudvarokon és szerte az országban, segítve az itt rekedt menekülteket.
Ezzel szemben idén sokkal vegyesebben, egyenlőbben alakult a napirend: a kvótareferendummal kapcsolatos kormányzati kommunikáció mellett az ellenzék jóval hangsúlyosabban jelen tudott lenni, döntően a korrupciós tematikával (MNB-botrány, Mengyi Roland ügye, Mészáros Lőrinc gazdagodása, vásárlásai).
Mindent hárítanak
Ez az aktivitás azonban a pártpreferenciák változásában nem igazán látszik, az augusztusi mérések rendre az erőviszonyok változatlanságát mutatták ki. Kétségtelen, hogy nyáron az emberek hajlamosak kevésbé foglalkozni a politikával, ugyanakkor a valamelyest lassabb iram miatt könnyebben ki lehet tűnni egy-egy jól megválasztott üggyel. Ha azonban az elmúlt hónapok témáit sorra nézzük, úgy pontosan az a momentum hiányzik, ami a választókat valamelyik ellenzéki párthoz közelebb vinné: egyrészt a leginkább kormány kompetenciájába tartozó ügyeknél (egészségügy, oktatás) civilek tartanak sikeres tüntetéseket, másrészt viszont az ellenzék által előhozott vagy fenntartott ügyekben a kormány sikerrel hárítja a felelősséget.
A Matolcsy-féle támogatások (vagy tágabban az MNB alapítványainak ügye) esetén egy független intézmény hatásköréről beszél, Mengyi Roland esetén magánakcióról (melyben az ügyészség lép is, vélhetően a parlamenti bizottság is kiadja majd Mengyi mentelmi jogát), de hasonló távolító-mechanizmussal él akár Mészáros Lőrinc, akár Bayer Zsolt kitüntetése kapcsán vagy Semjén Zsolt újra elővett vasárnapi boltzáras elképzelésekor.
Ezzel párhuzamosan egy ügybe azonban a Fidesz politikusai és a kormány képviselői teljes mellszélességgel beleállnak: ez pedig az októberi kvótanépszavazás. Az az ügy, amiben az ellenzék – és mostanra már egyre több civil szervezet (Magyar Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért) – leginkább a legmegfelelőbb szavazási módon vitatkoznak, azzal sem egyetértve, hogy komolyan kell-e venni a kampányt, vagy ahogy a Kétfarkú Kutyapárt gondolja, viccel kell reagálni rá. Az eddigi bejelentések szerint néhány nap múlva elindul a tényleges kampány – a viccpárt plakátjainak egy részét ismerjük, a DK-elnöke szombaton tart beszédet – így elvileg hamarosan megtudjuk, milyen érvek mentén épül fel a kormánnyal szembeni narratíva, és hogy sikerül-e megtalálni azt a felületet és formát, ami mentén – ellentétben a nyári időszakkal – valódi véleményváltozást tud elérni az ellenzék.
Külföldre ment
A nyár folyamán Orbán Viktor viszonylag keveset foglalkozott a hazai belpolitikával (és annál többet a futball Eb vagy az olimpia közvetítésével és kommentálásával) és sokkal inkább az Európai Unióval kapcsolatos jövőképét fogalmazta újra és újra – jó példa erre a Tusványos beszéd. A hétvégi Visegrádi Négyek és Angela Merkel közötti találkozó alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a miniszterelnök ezzel a stratégiával próbálja meg semlegesíteni az ellenzék alapvető kritikáját: a kormány EU-ellenességét. A varsói találkozón ugyanis Orbán amellett, hogy ismételten kritizálta Juncker bizottsági elnököt és az EU menekültpolitikáját, a közös Uniós hadsereg, illetve más, de az együttműködés folytatásának irányába mutató javaslatokat tett.
Noha a Visegrádi Négyek politikai vagy épp gazdasági súlya bőven elmarad a magországokétól, a Brexit utáni EU-ban egy ilyen mini-szövetség is több, mint amit Magyarország egyedül el tudna érni. Ráadásul a magországok miközben a minél szorosabb együttműködést sürgetik, saját országukban növekvő euroszkeptikus erőkkel kell szembe nézniük, legyen szó Németországról (AfD), Franciaországról (Nemzeti Front) vagy Olaszországról (5 Csillag Mozgalom). Ezeknek a pártoknak az Orbán-féle megreformált EU akár vonzóbb alternatíva lehet, mint az Egyesült Európai Államok gondolata, amit az ottani kormányzó elit képvisel.
Mindezzel tehát Orbán Viktor rövidtávon – és most elég az október 2-i népszavazásig tartó időszakra gondolni – mind a külföld, mind a hazai közönség felé úgy tudja magát pozícionálni, mint aki egy új, a menekültkérdést jobban megoldani képes Európai Unióban gondolkodik. A szeptember közepi – mely így az aktív kvótakampánynak is épp a félidejében történik – pozsonyi EU-csúcson is várhatóan ezt a stratégiát erősíti majd a miniszterelnök, V4-es háttérrel maga mögött.
Kritizálás
Valószínűsíthető, hogy eközben a kormány szereplői közül többen jóval kritikusabb hangot ütnek majd meg az Európai Unióval kapcsolatban – mint amilyen Lázár János nyári „magánvéleménye” volt arról, hogy ő nem tudna jó szívvel az EU-ban maradásra szavazni. Ezek ugyan könnyen leüthető magas labdák lesznek az ellenzék számára, ez azonban nem megoldás a kormány és a miniszterelnök közötti kettős beszéd semlegesítésére. A kvótanépszavazás, mint az EU-ból való kilépés főpróbája/első lépése keretezéssel ugyan némiképp szűkre szabták saját lehetőségeiket, ám egy intenzív egy hónapos kampány alatt képesek lehetnek ennél pontosabb üzenet kifejtésére.
Ehhez viszont szükség van arra, hogy részben átvegyék Orbán stratégiáját és beszéljenek, megnevezzék az EU-val kapcsolatos kritikáikat, majd kínáljanak attól eltérő megoldási javaslatot. A feltétel nélküli maradás szembeállítása az Orbán-féle valamilyen reformtervvel ugyanis nem jár a politikai cselekvés látszatával, ahogy az egy-egy miniszteri kiszólásra épített reaktív kommunikáció sem. Nem az számít ugyanis, hogy érvénytelen szavazattal, bojkottal vagy épp igen szavazattal marasztalja szavazóit az EU-ban maradásra az ellenzék, hanem az, milyen lenne az az Európa, amiben érdemes bent maradni.
