Közélet

Egész napos, országos sztrájkot hirdettek a közszolgák

A közszolgálati dolgozók akciója szeptember 14-én lesz.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt mondta: bruttó 30 százalékos illetménynövelést követelnek októbertől az önkormányzati köztisztviselőknek. A mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselő közül több mint 24 ezer nyolc éve egyáltalán nem kapott béremelést. Június 22-én figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak. Több mint ötven polgármesteri hivatalban volt kétórás munkabeszüntetés, amelyben a dolgozók 15 százaléka vett részt. Mintegy ezer olyan ember is támogatta őket, aki a sztrájktörvény előírásai miatt nem sztrájkolhatott.

A mostani tiltakozás már egész napos lesz, az egész országra kiterjed. A kormány a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül a költségvetési törvényben rögzítette, hogy 2017 januárjától megadja az önkormányzatoknak azt a jogot, amellyel régen is rendelkeztek, hogy az illetményalap megállapításáról dönthessenek. Boros Péterné álságosnak tartja, hogy csak azoknak a helyhatóságoknak adna jogi lehetőséget az emelésre, amelyek ezt finanszírozni tudják.

Azt ugyanakkor eredménynek nevezte, hogy a kormány jogosnak találta a követelést. Az újabb nyomásgyakorlásról azért döntöttek, mert a kormány az önkormányzati érdekszövetségekkel a szakszervezet tudtával folytatott háttéregyeztetéseket, de velük nem jelölt ki tárgyalási időpontot. Mint mondta: most felmérik a részvételi hajlandóságot az egész napos sztrájkban, de

“a hangulatból azt érzékelem, hogy többen leszünk, mint voltunk”

júniusban.

A szakszervezeti vezető az önkormányzati szövetségekről azt mondta, az előző sztrájkról egyedül a Megyei Jogú Városok Szövetségével nem tudtak egyeztetni, most azonban ők is megkeresték a szakszervezetet, szeptember 6-án tárgyal Szita Károly elnökkel.

Az MKKSZ készített egy jogszabálytervezetet, amelynek melléklete 30 százalékos keresetnövekedést tesz lehetővé, de nemcsak az életpályamodellről szól, hanem a finanszírozásról is szól. Ezt az állami tisztviselők napján átadták a kormánynak.

Az önkormányzati köztisztviselők 2008 óta nem részesültek illetményemelésben, nem változott az illetményalap, ami továbbra is 38.650 forint, ezt szeretné a szakszervezet 50 ezer forintra növelni. Úgy látják, a kistelepüléseken dolgozó köztisztviselők általában a közmunkás bérnek megfelelő összeget visznek csak haza – mondta Boros Péterné.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik