Közélet

Csepeli horror – az utolsó szó joga

csepeli kettős gyilkosság (deme gábor, csepeli gyilkosság, )
csepeli kettős gyilkosság (deme gábor, csepeli gyilkosság, )

Az ügyet már egy éve tárgyalják, most elsőfokon ítélet születhet. Az ügyész életük végéig börtönben látná a vádlottakat, akiket felmentetnének védőik. Az utolsó szó jogán mindkét érintett megszólalhat.

2009. január 7-e. Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola – lövések dördültek az intézményben, az igazgató és egy fiatal tanár meghalt. A vád szerint mindkettejüket az iskola biztonsági őre, Kun Tamás lőtte le. Az ügy hátterében az áll, hogy az alapítvány vezetője rájött, Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes jelentős összegekkel rövidítette meg az intézményt. Takács József vizsgálatot indított, rendőrséghez akart fordulni. Deme nem akarta, hogy kiderüljön, sikkasztott, így összefogott a pedellussal. Elhatározták, megölik az intézmény vezetőjét. Azzal nem számoltak, hogy a férfi megkér egy pedagógust, tartson vele, ahogy arra sem, az egyik áldozat diktafont rejtett a zsebébe.

A találkozót estére beszélték meg, az akkor már kihalt iskolában. A lövések közvetlen közelről érték a két férfit. Mindketten azonnal meghaltak. A biztonsági őr a kezén sérült meg. Hiába a felvétel, Kun Tamás a mai napig kitart állítása mellett, miszerint csuklyás támadó rontott rájuk. A rögzített anyagot zárt tárgyaláson játszották le. A megrázó felvételen hallható, amint a fiatal tanár az életéért könyörög, minközben nevén nevezi a biztonsági őrt. Deme Gábor is azt állítja, ártatlan. Azt mondta, sokkot kapott, pánikba esett, csak félelmében működött együtt Kun Tamással.

Az ügyész tényleges életfogytiglant indítványozott, míg a védők a vádlottak felmentését kérték. Az ügyész két héttel ezelőtti perbeszédében hangsúlyozta, a két férfi védekezése illogikus, és ellentétes egyes bizonyítékokkal. Mint mondta, a felvételen kívül sok más bizonyíték is alátámasztja, a biztonsági őr lőtt, Deme pedig összejátszott vele amikor eltüntette a biztonsági kamera felvételeit.

Kun Tamás ügyvédje azzal érvelt, hogy védencének semmi oka nem volt megölni az áldozatokat, majd beszélt ügyfele nehéz gyermekkoráról, végül bizonyítottság híján a felmentését kérte. Hasonlóan tett Deme Gábor védője, Ruttner György is. Az ügyvéd hangsúlyozta, védence egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, csak kevesen múlt, hogy életben maradt.

Az ügyben csütörtökön várható az elsőfokú ítélet. Az utolsó szó jogán a vádlottak is megszólalhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik