Nem irigylem azokat, akiknek ismeretlen vonalon kell utazniuk. Velem is megesik, hogy egy megbeszélésre, találkozóra olyan járatokkal megyek, amikkel még sosem utaztam. A legtöbb helyen a buszvezetők nem mondják be a következő megállók neveit, vizuális tájékoztatás is hiányos. Így mindig később szállok le, vagy életlenül olyan megállóban is jelzek, ahol nem szeretnék leszállni.
Olvasónk édesanyja a 277-es buszon a rossz helyismeret miatt későn jelezte leszállási szándékát, ezért a buszvezető kiabálni kezdett vele:
Tisztelt Ügyfélszolgálat!
A mai napon (május 27. szerda) az Örs vezér tere felé menő 277-es járaton egy igen érdekes "élményem" volt. Édesanyámmal a buszról a villamosra akartunk átszállni. Mivel ritkán utazunk a vonalon, a megállókat sem ismerjük. Eredetileg az Örsön szálltunk volna át, de menet közben láttuk, hogy a Gyakorló köz megállóból egyszerűbben eljuthatunk a villamoshoz. Anyukám a megálló előtt 20-25 méterrel – akkor született az ötlet, hogy itt jobb átszállni – nyomta meg a leszállás jelzőt. A busz kicsit erősebb fékezéssel – nyilván a kicsit kései jelzés miatt – meg is ált a megállóban.
Ezek után a busz sofőrje édesanyukámat a „Később nem tudnál jelezni, baszd meg?” kérdéssel illette. Ezek után kellő felháborodottsággal szálltunk le a buszról, melynek 03-16 volt a száma – ha jól láttuk. Az eset 18:30-kor történt az Örs előtt.
Kérdésem: Hogy beszélhet egy sofőr ilyen hangnemben egy fizető utassal? Mellesleg egy nővel? Rendben, hogy későn jeleztünk, de ezt más hangnemben is közölhette volna a vezető. S mint említettem, nem ismerjük a vonalat.
A levél a BKV-figyelő blognak is ment.
Üdvözlettel, egy fizető utas