A japán Suzuki autógyárcsoport hétfőn 2,14 milliárd jenes adózott eredményt jelentett az üzleti éve júniussal zárult első negyedéről, ez kevesebb mint a tizede az egy évvel korábbi 26,03 milliárdnak.
Kocsis István szerint 30 milliárd forintos forrásra van szükség ahhoz, hogy a BKV-t a jövő év végéig stabil állapotban tudják tartani. A közlekedési társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt nyilatkozta: a főváros és a kormányzat részéről van akkora bizalom iránta, hogy hozzájusson a cég ehhez az összeghez.
Május óta még mindig függőben van az ukrán hátterű Dunaferrnek állami garancia mellett nyújtandó 9 milliárdos állami hitel, pedig a kormány állítólag plusz kétmilliárdos munkahelymegtartó támogatást is kilátásba helyezett a nyolcezer embert alkalmazó cégnek – írja a Népszabadság.
Elvi megállapodást kötött az amerikai kormány az UBS AG svájci bankcsoporttal a bank amerikai ügyfelei adatainak kiadásával kapcsolatos vitájuk rendezése érdekében - jelentette be pénteken a washingtoni igazságügyi minisztériumot képviselő ügyvéd.
Távozik az OTP Banktól Urbán László vezérigazgató-helyettes, közös megegyezéssel július 31-i hatállyal, "az egységes menedzsmentszemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt" - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Utódja Bencsik László lesz.
Kisebb bürokratikus egyszerűsítést jelent a cégeknek a kormány szerdai döntése. A vállalatoknak kevesebb esetben kell adóigazolást kérniük, ha szerepelnek a köztartozásmentes adatbázisban.
Alkotmánybírósághoz fordult közös beadványban a győri és a veszprémi polgármester, a testülettől az iparűzési adóra vonatkozó feladat- és hatásköröket módosító törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérik - jelentette be Debreczenyi János, Veszprém fideszes polgármestere.
Bochkor Gábor a Tabu tévének fakadt ki, hogy nincs semmiféle kontroll hazánkban a bulvárlapok személyiségi jogokat tipró újságírói gyakorlatára. Pedig celeb lét legfontosabb eleme a médiajelenlét - mondja a médiakutató.
Eljárási hibákat és hiányosságokat lát a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia megpályáztatásának folyamatában a médiahatóság Fidesz által delegált tagja. Szalai Annamária különvéleményét csütörtökön írásban juttatta el az MTI-hez.
Könnyen fogyasztható hírekbe kell burkolni az összetett témákat válság idején, állítja a Münsteri Egyetem kutatása. Emellett több a munka, kevesebb az idő kutatásra.
Megerősítette regionális hálózatát az utóbbi két évben a Magyar Rádió. Határon átívelő kapcsolatok, kevesebb munkatárs, több adás jellemzi az új rendszert.
Az APEH 2009 második negyedévében 214 adózónál összesen 42,8 milliárd forint adóhiányt állapított meg, amihez az MTI összesítése szerint 35,5 milliárd forint jogkövetkezmény társult.
A távhőszolgáltatás áfája 18 százalékos lesz augusztus elsejétől, miután az Európai Bizottság nem emelt kifogást a rendelkezéssel szemben - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Ismét díjazta a tévécsatornákat a melegek jogait védő szervezet a Gay and Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD). Kiváló minősítést egyetlen csatorna sem kapott, az HBO a jó kategóriában végzett.
A Cartoon Networköt, a Boomerangot, a TCM-et és a CNN-t is sugárzó Turner Broadcasting System (TBS) saját kommunikációs szakemberrel bővítette 2008-ban alapított magyarországi képviseletét.