Üzleti tippek

Rádiós lesz Baló György

admin
admin

2009. 07. 30. 12:30

Új műsorvezetője lesz jövő héttől az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorának, Baló György személyében – tudta meg az FN.

Baló György

Baló György

A közszolgálati rádió sajtóosztályán megerősítették az értesülésünket. Mint Borbély Júlia, kommunikációs igazgató elmondta, a televíziós műsorvezető ezentúl kéthetente, hétköznaponként fogja vezetni a reggeli közéleti műsort. Baló György nem hagyja ott a Magyar Televíziót, annak továbbra is munkatársa marad, sőt ősztől új műsorral tér majd vissza.

Baló 1965-ben érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–angol–német szakán diplomázott 1970-ben. Diplomájának megszerzése után a MTV Híradójánál kezdett el dolgozni, előbb gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. 1975-től az MTV külpolitikai szerkesztőségének munkatársa, később a szerkesztőség helyettes vezetője lett. Ebben az időszakban többek között a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér szerkesztő-műsorvezetője is volt, valamint a Mozgó Világnál is dolgozott.

1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója és a televízió választási irodájának vezetője, majd 1991-ig a Napzárta főszerkesztője volt. 1992-től a Krétakör című műsor főszerkesztője, emellett 1994-ben a Drót kábeltelevízión terjesztett heti hírmagazin társalapítójaként is működött.

1995-ben rövid ideig a magánszférába ment: egy magyar, majd külföldi többségi tulajdonú kft. ügyvezetője volt. 1997-ben, amikor az újonnan megalakítandó országos földi adású kereskedelmi televíziós frekvenciákra kiírt pályázaton induló Első Magyar Kereskedelmi Televízió Rt. vezérigazgatója volt (mely az Írisz TV nevű csatornát működtette volna, de alulmaradt a tőkeerősebb RTL Klubot és TV2-t működtető társaságok mögött). 1997-től mégis a kereskedelmi televíziózásba ment, a TV3 műholdas országos kereskedelmi csatorna vezérigazgatója volt annak 2000-es megszűnéséig.

2000–ben visszatért a Magyar Televízióhoz, szerződéses műsorkészítőként dolgozott, működése során az Aktuális és a Záróra című műsorok készítésében vett részt. 2002-ben a Magyar Televízió kulturális igazgatójává nevezték ki. Ezenkívül 2002-től 2003-ig A Hét című heti közéleti műsor főszerkesztője, majd 2005 és 2007 között Az Este, majd A Szólás Szabadsága című közéleti-politikai háttérműsoroknak, illetve a Kedd 21 nevű közéleti vitaműsornak dolgozott.

A közszolgálati televízió több pályázatán a csatorna elnöki posztjára is pályázott. Mindkét alkalommal megkapta a kuratóriumi elnökség támogatását, de ez a civil kurátorokkal kiegészített testület egy alkalommal sem választotta meg.

2008-ban a pekingi olimpia idejére a sportszerkesztőségnek dolgozott, közvetítette a megnyitóünnepséget, riportokat készített, és az átkötő részeken konferált.

Habár külön élt feleségétől, Morvai Krisztinától, a Magyar Televízió mégis úgy döntött, hogy nem vezetheti a 2009-es EU-választási műsort, mert Morvai Krisztina a Jobbik Magyarországért Mozgalom listavezetőjeként érintett volt a választási versenyben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.