Üzleti tippek

Lemond az egyik OTP-vezér

Távozik az OTP Banktól Urbán László vezérigazgató-helyettes, közös megegyezéssel július 31-i hatállyal, "az egységes menedzsmentszemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt" - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Utódja Bencsik László lesz.

A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Urbán László igazgatósági tagsága is megszűnik, és lemond valamennyi, a társaság érdekeltségeiben viselt pozíciójáról.

Urbán László (Fotó: MTI)

Urbán László (Fotó: MTI)

A közlemény szerint az OTP Bank Nyrt. stratégiai és pénzügyi divíziójának vezetésével – amely magában foglalja a befektetői kapcsolatok irányítását is – 2009. augusztus 1-jei hatállyal a bank elnök-vezérigazgatója Bencsik Lászlót bízza meg, akit a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevez ki.

A 39 éves szakember 2003-tól az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója, egyben irányítója a stratégiai és pénzügyi divízió controlling és tervezési szakterületének, a Banküzemgazdasági Igazgatóságnak.

Urbán László 2007. január 15-e óta volt az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és pénzügyi divízió vezetője, míg 2008. április 25-étől az igazgatóság tagja.

Az OTP közleményében kiemelte: a bank vezető testületei Urbán Lászlónak szakmai tevékenységéért, s ezen belül a pénzügyi válság hatásainak mérséklése érdekében végzett munkájáért elismerésüket fejezték ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik