A MÁV-START vasúti személyszállító Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségére Kozák Tamást, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóját nevezték ki, aki a jövőben ellátja az elnöki és a vezérigazgatói feladatokat is.
Az árfolyam-ingadozás kockázatainak elkerülésére megoldás, hogy jövőre euróban is lehet vezetni a cégek könyveit, tájékoztat a Deloitte. Pénzügyi vállalkozások, hitelintézetek, biztosítók kivételével bármelyik cég alkalmazhatja. Az áttérés gondos felkészülést igényel, és számos költséggel jár. A bérszámfejtésnél nem alkalmazható az eurós nyilvántartás.
Új kiadó gondozza a Marketing and Media szaklapot - olvasható a társaság közleményében, amely szerint a kéthetente megjelenő szaklap, valamint a hozzá tartozó www.marketingmedia.hu portál kiadói jogát a Médiahírek Kft. vásárolta meg az eddigi kiadótól, a Sanoma Budapest Zrt-től.
Nem írt ki új pályázatot a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára, és a társaság 2,4 milliárd forintos hitelfelvételét sem hagyta jóvá a közmédiumot felügyelő alapítvány kuratóriumi elnöksége.
Magyarország a tavalyi 41. helyről a 47. helyre került a Világbank idei "Doing Business" jelentésében, amely a világ 183 országában vizsgálta az üzleti környezet minőségét.
A MÁV Zrt. csütörtöki igazgatósági ülésén jelentik be a vállalatcsoport élén bekövetkező személyi változásokat - írja a Népszava. A cégnek vélhetően nem lesz vezérigazgatója.
A King's City örömmel tesz eleget a pénzügyminiszter tárgyalási meghívásának - közölte Joav Blum, a Velencei-tónál tervezett szórakoztató központ beruházóinak képviselője.
A gazdasági válság miatt az év egészében várhatóan 5,5-6 százalékkal csökken a 2008. évihez képest a villamosenergia-fogyasztás, kisebb arányban, mint az első nyolc havi 6,1 százalékos visszaesés - mondta Tari Gábor, a Mavir vezérigazgatója szerdán Balatonalmádiban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület konferenciáján.
A teljes körű adósnyilvántartás kialakítása szükségtelenül, aránytalanul, elsősorban üzleti érdekeknek engedve korlátozná a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot - közölte álláspontját Jóri András adatvédelmi biztos szerdán.
Nem blöfföltünk, komolyan gondoljuk, hogy megszerezzük az egyik országos rádiós frekvenciát – állítja Kádár Tamás, az Est Média Group Kft. ügyvezetője, akinek elmondása szerint 250 millió forint volt az Est Tv Magazin éves vesztesége.
Szerdán egyeztet a két országos kereskedelmi tévécsatornával az ORTT azok délutáni kibeszélőshow-iról. A médiahatóság korábban szokatlanul súlyos szankciókat rótt ki ezen produkciók miatt.
A BKV belső ellenőrzése csütörtökre összeállít egy táblázatot a 2003. január 1-től napjainkig történt, 10 millió forintot meghaladó munkaviszony megszüntetéssel kapcsolatos juttatások kifizetéséről, amely tartalmazni fogja a menedzserszerződésekkel rendelkező aktív és passzív munkavállalókat is. Az ugyanerre vonatkozó vizsgálat szeptember 30-ra készül el - közölte a BKV.
Két uniós irányelv miatt elég nagy terjedelemben módosul januártól az áfatörvény, és hozzá kapcsolódva kismértékben változik az eva-, valamint az adózás rendjéről szóló törvény is - a javaslatot a pénzügyminiszter már benyújtotta a parlamenthez.
Egy pályázótól érkezett végleges árajánlat szeptember 4-én a digitális táblák beszerzésére kiírt megismételt közbeszerzési eljárásban - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője.
Sikkasztással gyanúsította meg a rendőrség a Budapest TV tulajdonos-igazgatóját. Bródy Pétert már kihallgatták a VIII. kerületi kapitányságon. A cégvezetőt azért jelentették fel, mert egy autókölcsönzőtől kapott egy nagy értékű gépkocsit, de azt többszöri felszólítás ellenére sem szolgáltatta vissza. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.