Üzleti tippek

Hanyatló biznisz

Madonna sikere elsősorban látványos koncertjeiben rejlik, ötvenen túl azonban igencsak kérdéses, hogy képes lesz-e stratégiát váltani.

Betelefonáltam a helyi rádióba, és kértem, játsszák le Madonna 4 minutes című számát. Erre a műsorvezető közölte, hogy nem teljesítheti a kívánságomat, mert az énekesnő túl idős ahhoz, hogy a zenéjét sugározzák – dühöng a Los Angeles Times internetes oldalának egyik blogolója. „Te nem tudtad, hogy Amerikában a rádiók csak a 40 alattiak dalait adják le? Ha Madonnát akarsz hallgatni, kapcsolj valamelyik nosztalgiaadóra” – jött a kioktató válasz egy másik netezőtől. Úgy tűnik, az amerikai médiában a többi korosabb előadóhoz hasonlóan már Madonna sem arat osztatlan sikert, noha tavaly augusztusban indult világturnéjának idei meghosszabbításával kétségkívül a díva mindent elsöprő népszerűségét kívánták alátámasztani.

Nincs megállás

Az énekesnő turnéproducere, a Live Nation Global Touring a tavalyi sikereket látva döntött úgy, hogy a show-nak folytatódnia kell. A 2008 áprilisában megjelent Hard Candy albumot népszerűsítő Sticky & Sweet koncertsorozat összbevétele az év végéig elérte a 280 millió dollárt, miután 53 városban körülbelül 2,3 millió rajongó vásárolt jegyet, hogy élőben élvezhesse az énekeslegenda műsorát. A világ egyik legsikeresebb koncertkörútját 25 új, elsősorban európai állomással egészítették ki, és ez nagyon jó ötletnek tűnt: Londonban és Manchesterben percek alatt elkeltek a jegyek és a brit fővárosban kitűzték a második koncert időpontját is. Belgiumban egy nap alatt adták el a 70 ezer belépőt, Oslóban mindössze fél óra kellett a telt házhoz, Finnország pedig történelmet írt a 76 ezres jegyeladással.

Botrányturné

A koncertkörút azonban kezdett problémássá válni. A gondok Marseille-ben kezdődtek, amikor az eredetileg július 19-ére tervezett koncert egyik színpada összeomlott. A balesetben ketten meghaltak, 36 ember pedig megsérült vagy sokkot kapott. A tragédia miatt lefújták a rendezvényt. Egy hónapon belül egy másik fellépés is elmaradt: a Live Nation közlése szerint Madonna szlovéniai fellépése „előre nem látható logisztikai nehézségek” miatt nem valósulhatott meg, a helyi sajtóban megjelent hírek szerint ugyanakkor az előadást azért kellett lemondani, mert a tervezett 63 ezer jegy helyett csupán hétezret sikerült eladni.
A koncertek vagy azok előkészületei főleg a kelet-európai városokban bizonyultak problémásnak. A díva és stábja először a szentpéterváriak ellenszenvét vívta ki azzal, hogy kitalálta: lőjék szét a viharfelhőket, nehogy az eső elmossa a show-t. Időközben közel háromezer prágai írta alá azt a petíciót, amelyben tiltakozásukat fejezték ki Madonna augusztus 13-i fellépése ellen, mert tartottak a koncerttel járó közlekedési káosztól és a zajtól. Lengyelországban vallási okokból szerveztek „keresztes hadjáratot” az énekesnő ellen, mivel az előadás pont augusztus 15-ére, azaz arra a napra esett, amikor a katolikusok Mária mennybemenetelét ünnepelték. „Madonna éppen az ellentéte Szűz Mária szentképének, ezt már többször bizonyította azzal, hogy gúnyt űzött a katolikus hitből” – mondta Marian Brudzynski, a „Lengyelország hagyományait és hitét védelmező” Pro Polonia szervezet vezetője. Maga Lech Walesa Nobel-békedíjas volt államfő is bírálta az időpont kiválasztását. „Ezen a napon, a lengyel emberek vallásának jelentős ünnepén nincs helye a súrlódásoknak. Nem akarom, hogy bárki megzavarja imáimat azon a napon. Kedvelem Madonnát, de az ünnepen az imádságra akarok koncentrálni” – mondta. Nem ez volt az egyetlen vallásos indíttatású tiltakozás a turné során. A bolgár ortodox egyház sem látta szívesen a botrányhősnőt Szófiában, annál is inkább, mert ott a koncert augusztus 29-i időpontja Keresztelő János lefejezésének napjával esett egybe.
Magyarországon a helyszín miatt adódtak bonyodalmak. Csak augusztus 5-én, a fellépés előtt két és fél héttel dőlt el, hogy a Kincsem Parkban lesz a rendezvény, ott, ahová eredetileg tervezték. Július végén a szervező cég kezdeményezte, hogy a koncertet tartsák a Puskás Stadionban, a Magyar Labdarúgó-szövetség azonban nem járult hozzá ehhez. Annak ellenére sem, hogy a Live Nation garanciát vállalt a szeptemberi válogatott mérkőzések zavartalan megrendezése érdekében, még a teljes gyepcserét is felajánlotta. A helyszín fölötti huzavona ideje alatt „Kitiltották Madonnát”, „Madonna már a lovaknak sem kell”, „Veszélyben a Madonna-koncert” és ehhez hasonló címmel jelentek meg írások a hazai sajtóban, nem kis publicitást adva az augusztus 22-i show-nak.
Belgrádban szintén kijutott az izgalmakból a stábnak. Az énekesnő ugyanis megérkezése előtt halálos fenyegetést kapott, ezért állítólag krimibe illő körülmények között, 400 testőr kíséretében, álruhában lépett Szerbia földjére. A botrányok végül Bukarestben tetőztek, ahol kifütyülték a popdívát, a diszkriminációellenes, közhelyekkel teletűzdelt beszéde miatt. „Minden ember egyenlő. Nem szabad sem a romákat, sem a homoszexuálisokat diszkriminálni” – kiabálta a közönségnek Madonna, majd a heves reakciókkal nem foglalkozva folytatta a koncertet. A román országos napilapok vagy csak tényszerűen számoltak be az incidensről, vagy maguk is „megértően” viszonyultak a közönség reakciójához. Többségük szerint a közönség egy része azért reagált kritikusan Madonna szavaira, mert képmutatónak tartották az énekesnőt, aki mit sem tud a társadalmi viszonyokról, csak általános és jól hangzó mondatokat „szavalt el”.

Material girl

Ezek alapján aligha jelenthető ki, hogy Madonnát mindenhol tárt karokkal várták. Ráadásul nem csak a turné körülményei voltak problémásak, a budapesti közönség egy része szerint a koncert sem volt az igazi. Többen egyetértettek azzal, hogy a show-elemek a helyükön voltak és az előadás felépítése jó volt, de a hangulat hiányzott. „Látszott, hogy a fellépés nem buli, hanem munka Madonna számára. A kevesebb több lett volna, érződött, hogy már nem bírja úgy, mint fiatalkorában, sem fizikailag, sem hangilag” – vélekedett egyik résztvevő. Öregedésének ellensúlyozása gyanánt ugyanakkor nagyon sokat ad a látszatra a poplegenda. Különféle szépségkezelésekre jár, mostani turnéja idején például sminkese összezúzott gyémánttal kezelte az énekesnő szemhéját. „A siker érdekében képes alávetni magát mindennek, legyen szó plasztikai műtétről, fogyókúráról, megszállott sportolásról. Ő az egyetlen előadó, akinek sikerült ledönteni a falakat a generációk között, hihetetlen szexuális kisugárzása van, táncshow-ival, zenéjével és kinézetével tökéletes összhangot alkot” – vélekedik Joós István, a Warner Music Hungary ügyvezető igazgatója. A felsorolt aduk ütőképessége viszont az idő múlásával fokozatosan gyengül, amit az énekesnő egyelőre nem akar tudomásul venni, mert tisztában van azzal, hogy az igazán nagy pénzek az élő koncertekben vannak. Tavaly éppen a Sticky & Sweet turnénak köszönhetően kereste a legtöbb pénzt a könnyűzenei ipar előadói közül (lásd keretes írásunkat). Az összesítés tanulsága is az, hogy legnagyobbat az kaszál, aki turnézik, hiszen a toplista élmezőnyének valamennyi előadója koncertezett tavaly. Az éllovas Madonnára ez különösen érvényes: tavalyi albuma, a Hard Candy csak 50. lett az amerikai lemezeladási listán, a letöltött dalok között a 14. helyen végzett, a csengőhangok tekintetében pedig be sem került a legjobbak közé. Érdemes megjegyezni, hogy Madonna soha nem volt a lemezeladások királynője (lásd táblázat), látványos koncertjeinek köszönhetően mégis mindig a legtöbb pénzt kasszírozó énekesek közé tartozott. Három évvel ezelőtt még a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült mint minden idők legjobban kereső rocksztárja. A pénz persze befolyással is jár, nem csoda, hogy idén ismét a harmadik helyen végzett a Forbes legbefolyásosabb sztárokat felvonultató listáján, holott az ominózus turné előtt még a top 20-ba se került be.

Értékes írások

A többi világsztárhoz hasonlóan természetesen Madonnának is számos pénzkereseti lehetőség adatott meg az éneklésen kívül, ötvenen túl azonban már ezek többségéhez sem fűzhet túl nagy reményeket. Több mint húsz filmben szerepelt kisebb-nagyobb sikerrel 1985 óta, de korát és színészi adottságait figyelembe véve nem valószínű, hogy sok főszerep várna rá a későbbiekben. A könyvpiacon ugyanakkor még hódíthat, hiszen gyerekeknek szóló kötetei – amelyekből eddig tizenhatot adott ki – igencsak jól végeztek a népszerűségi toplistákon. Ráadásul az írás nem korfüggő. Ez idáig jól hozott a konyhára a különböző márkák népszerűsítése is. Az első nagyobb értékű reklámszerződését 1989-ben kötötte a Pepsivel Like a Prayer című klipjére. A kisfilm óriási botrányt kavart, még a Vatikán haragját is kivívta. Később többek között a Max Factor és a H&M választotta márkanagykövetévé, jelenleg pedig a Louis Vuitton reklámjaiban láthatjuk viszont. Sokak szerint azonban a sztár reklámos korszaka hamarosan véget ér, az énekesnőt ugyanis a számítógép segítségével olyan mértékben próbálják fiatalítani, hogy az már nevetséges, így reklámarcként egyáltalán nem hiteles. Ez történt legutóbb a Louis Vuitton plakátján is, ahol külseje jobban emlékeztet egy porcelánbabára, mint önmagára.
Noha a szekér még megy, a bevételek mesések, Madonna kilátásai nem túl rózsásak, hiszen a sikerét garantáló szexuális kisugárzására, kinézetére, hangjára és jó fizikai kondíciójára már egyre kevésbé számíthat. A kérdés az, hogy képes lesz-e stratégiát váltani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik