Egyáltalán nem volt oda a whiskyért a 18. század végén Amerikába emigrált német Beam (eredetileg Boehm) család feje. A sokkal inkább nagy sörivó hírében álló Jacob Beam túlságosan nyersnek tartotta a skótok nemzeti italát, s a legenda szerint éppen ennek „ellenkezőjét”, egy nagyon lágy, gyenge sört akart főzni, amikor véletlenül előállította a mai Jim Beam ősét. Az ivócimboráknak annyira ízlett az új találmány, hogy meggyőzték Jacobot: ismételje meg a „kísérletet”. Így indult a Jake Beam Sour Smash, s egyben az első bourbon whisky karrierje, amely a Kentucky állambeli hajdani Bourbon tartományról kapta a nevét, a helyről, ahol a szeszt főzni kezdték.
Kombinált siker
Jacob Beam már kezdetben sem csak saját és barátai fogyasztásra gyártotta a whiskyt: tisztában volt azzal, hogy Amerika és az alkohol bensőséges viszonya jó üzleti lehetőségeket rejt. Akkoriban orvosságnak és betegségmegelőző szernek tartották a szeszt, emellett a hideg teleken folyékony „nagykabátként” funkcionált, arról nem is beszélve, hogy a gomba mód szaporodó városkák kocsmáiban ez számított a szocializálódás egyik motorjának. Az ivászat ráadásul életformává vált, főként az emigránsok számára, nem csoda, hogy a szeszfőzéshez kicsit is értő európai bevándorlók próbálták kiaknázni az alkoholban rejlő lehetőségeket.
A sikersztori Beamék esetében voltaképpen egy kompromisszum eredményeként született meg. A frissen kipusztított erdők után termőre fogott földek nem bővelkedtek rozstermésben. Ugyanakkor, ha búza és kukorica közül kellett választani, a farmerek többsége a kukoricát részesítette előnyben, miután az háromszoros szemmennyiséget adott. Az ebből nyert szesz viszont édeskésre sikeredett. Ezért döntött úgy a Beam család, hogy többféle gabona (rozs, árpa, búza) hozzáadásával kombinált párlatokat főz, amelyeknek aztán nagy sikerük lett. A végeredmény persze nem csak a gabonán múlt: a Kentucky földjén nőtt fehér tölgyekből készült hordó szintén meghatározza a bourbon végleges ízkompozícióját, akárcsak az ital alapanyagául szolgáló magas mészkőtartalmú víz, amelyet ma is nyolc kilométerről, a legendás Hardin-patakból hordanak a lepárlóba.
Később Jacob tizedik fia, David vitte tovább az üzletet, aki az ipari forradalom bűvöletében arra törekedett, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a családi vállalkozásból. Modernizálta a régi lepárlót, s az ő érdeme, hogy az 1830-as években az Old Beam Sour Mash megjelent Louisville, Memphis és New Orleans kocsmáiban. Szintén az ő nevéhez fűződnek az első bourbon whisky újsághirdetések. Ő David nevű fiának adta át a stafétabotot, aki úgy döntött, „átmárkázza” az Old Jake Beamet, és az Old Tub nevet kezdte használni. Végül azonban a negyedik generációból James Beauregard Beam lett a névadója a márkának, aki az egyszerűség kedvéért Jim Beamre változtatta az ital nevét, mit sem sejtve arról, hogy az egyszer világszerte ismerten cseng majd.
Whiskysek szabadlábon
Az 1864-ben született Jim már 16 évesen ismerte a whiskyüzlet minden csínját-bínját. Ekkor a Beam család már az egész vadnyugatot ellátta bourbonjével, az Old Tubot nemcsak a kocsmákban, hanem kaszinókban, hotelekben, bárokban, klubokban is lehetett rendelni. Az 1920 januárjában életbe lépett alkoholtilalmi törvény azonban keresztülhúzta a névadó számításait. Mivel rettegett a börtöntől, a szesztilalom 14 évét kényszer-visszavonulással töltötte, pedig a titkos szeszfőzés és -csempészet sokak megélhetése maradt az USA-ban. Míg a rendelkezés előtt 16 ezer New York-i kocsmában, bárban, klubban lehetett alkoholt fogyasztani, a szesztilalom alatt több mint 32 ezer illegálisan működő lokálba lehetett betérni egy-egy pohárkára. Kentuckyban mindössze hat szeszgyárnak volt működési engedélye gyógyászati alkohol gyártására, de Beamék nem tartoztak a szerencsések közé, s ez anyagi helyzetükön is meglátszott.
A világ legdrágább fajtái
Cseppet sem túlzás azt állítani, hogy a skót Macallan Fine and Rare Collection egy-egy „darabja” aranyáron kelt el: az 1926-os évjáratú whisky üvegjét nem kevesebb mint 38 ezer dollárért szerezhették be az iszákos milliomosok. És úgy tűnik, be is szerezték, hiszen ma már sehol nem kapható a csillagászati árú nedű.
A földkerekség második legdrágább whiskyje szintén a Macallan Fine and Rare Collection tagja. A kollekció 1939-es évjáratának palackját 10 125 dollárért vesztegetik.
Nem sokkal olcsóbb az a Chivas Regal Royal Salute sem, amelyet II. Erzsébet koronázásának 50. évfordulójára palackoztak 2003-ban. A stílszerűen akkor félszáz éves whiskyből 255 üveg került forgalomba, egyenként 10 ezer dollárért.
A drága whiskyk listája hosszú, mi természetesen a bourbonre voltunk kíváncsiak: kicsit csalódtunk, hogy nem a Jim Beam a legdrágább, hanem a 23 éves – szintén Kentuckyban gyártott – Evan Williams, s ez is mindössze 350 dollárba kerül.
Forrás: Forbes.com
Tudta-e…?
A Beam Global Spirits & Wine 1997 óta a Fortune Brands részét képezi. A korábban American Brands néven ismert társaság 1967-ben vásárolta meg a Beam család vállalkozását.
A bourbon négy legnagyobb piaca az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Németország.
Frank Sinatra annyira odavolt a bourbonért, hogy azt kérte, temessenek mellé egy üveggel kedvenc italából.
De nem csak ők az alkoholtilalom vesztesei: időközben a kormány rájött, hogy amióta a szeszgyártókak nem kell termékeik után adót fizetniük, az államkassza évente körülbelül 500 millió dollár bevételtől esik el, így nem meglepő, hogy 1933 novemberében a frissen megválasztott demokrata párti Roosevelt visszavonta a tiltó rendelkezést.
Az üzlet vérkeringésébe lassan visszatérő Beam családnak nem volt könnyű dolga: sok időbe, még több pénzbe és rengeteg erőfeszítésbe került, hogy a csaknem másfél évtizedig hamis italokat, import whiskyt és gint fogyasztó közönséget újra megnyerjék. Meg kellett küzdeniük a vodkaimádókkal, a borkedvelőkkel, a különféle édes italok szerelmeseivel, s az emberekben, nem utolsósorban a fiatalokban, időről időre fel kellett kelteni az érdeklődést a márka iránt. Ilyen meggondolásból dobták piacra jóval később (2003) például a Beam and Colát, Amerika két nemzeti italának egyvelegét.
Európa meghódítása
A „legjobb kentuckyi bourbon” címet viselő ital mögött álló vállalkozásra a 30-as évek végén három chicagói befektető tett ajánlatot. Phillip Blum, Oliver Jacobson és Harry Homel a vállalat egyharmadát vette át, ám a gyártás teljes folyamatát a továbbiakban is a Beam család felügyelte. Ekkor váltott nevet másodszor a bourbon: az Old Tub Sour Mash ettől fogva (a mai napig) Jim Beam Kentucky straight Bourbon Whiskey néven kerül forgalomba. Rákerült a címkére a névadó szignója, azzal a megjegyzéssel, hogy „Csak az eredetin található az aláírásom.”
Jim Beam már nem érhette meg, hogy a nevét viselő ital világszerte ismertté váljon, pedig nem sokon múlt. Fia, Jeremiah és annak unokaöccse, Carl Beam, a NATO megalakulását és a Marshall-terv életbe lépését kihasználva több konténer bourbont szállított Németországba, Angliába és a Benelux államokba. A kocsmatulajdonosok ugyanis arra törekedtek, hogy mindig legyen amerikai ital a pultban, hadd érezzék otthon magukat a tengerentúlról érkezett katonák.
Miközben az amerikaiak mind többféle koktélt és az öreg kontinensről importált italt próbáltak ki az 50-es években, az európaiak odavoltak mindenért, ami amerikai: a countryzenéért, a farmerért, a westernfilmekért, az autókért és persze a Kentucky Bourbonért, amely teljes mértékben az amerikai életérzést közvetítette.
Szabályok és titkok
A szesztilalom után 30 évvel, 1964-ben az amerikai kongresszus megállapította: a bourbon az Amerikai Egyesült Államok egyik megkülönböztető terméke, amelynek eleget kell tennie bizonyos követelményeknek ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen. A szövetségi szeszesital-törvény kimondta többek közt, hogy csak az USA területén gyártott whiskyt lehet bourbonnek nevezni. Ez minimum 51 százalék búzából készül, s legkevesebb 24 hónapig érlelődik, elszenesített tölgyfa hordóban. Noha a korlátozások szigorúra sikeredtek, annyira azért nem kötötték meg a bourbongyártók kezét, hogy titkos receptjeiket ne tudják alkalmazni. A Beam család italáról tudjuk, hogy whiskyjüket négy évig érlelik egy hegyoldalban, ahol meleg nyarak és nedves, hideg telek váltogatják egymást. De igazi titkukat, ami a Jim Beam összetéveszthetetlen ízét adja, immár a hetedik generáció őrzi.
