A jól ismert páros szétválásáról keringő pletyka azt követően kapott szárnyra, hogy Boros Lajos terveiről nyilatkozott az ATV Esti Frizbi című műsorában.
„A Frizbiben egyértelműen arról beszéltem, hogy nem lehet tudni, mi lesz három év múlva, amikor lejár a szerződésem. Hozzátettem, az sem sejthető, hogy magával a rádiózással, mint műfajjal mi lesz addig. Azt is elárultam, ha abbahagyom a rádiózást, könyvet írok. Szerintem csak az volt tisztességtelen, hogy a cikk címében az szerepelt, hogy ott hagyom Bochkort, ami jelen időt sugallt” – jelentette ki az internetes lapnak a műsorvezető.
Természetesen Bochkor Gáborral megbeszélték az ügyet, nincs köztük harag – mondta Boros Lajos, aki szerint ők ketten olyanok, mint a lehiggadt házaspár.
„Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
A Tisza rendezvényén arról kérdeztük az embereket: szoros eredményre vagy nagy különbségre számítanak-e a két nagy politikai tábor versenyében, tartanak-e csalástól, illetve a vesztes fél elfogadja-e majd a számára kedvezőtlen eredményt.
