Törvénytervezetet hagyott jóvá a kormány a kis- és középvállalkozásokról, abban a reményben, hogy ez szélesíti az ehhez a szektorhoz tartozók körét.
Erről beszélt a gazdasági és közlekedési miniszter a kormányülést követő tájékoztatón. Csillag István hangsúlyozta: a tervezet szerint a kis- és középvállalkozások bővülő köréből az eddiginél több vállalkozás indulhat a támogatások megszerzéséért. “Az új törvény kvázi jogharmonizációs törvény, ugyanakkor a növekedésnek biztosít teret” – szögezte le a miniszter. Az európai uniós kategóriákat alkalmazva a jövőben a kis- és középvállalkozások éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forint, illetve mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forint lehet.
Ki veheti át a Hezbollah vezetését?
Hivatalos közlés nincs, de a Reuters szerint a libanoni síita milícia második embere túlélhette az izraeli támadást.