Uniós kötelezettségünknek eleget téve nálunk is bevezették a 40 eurós (több mint 12 ezer forint) behajtási költségátalány intézményét. Ennyit kérhet egy vállalkozás a partnerétől, ha az nem fizetett neki időben.
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 2013. július 1-jével hatályba lépő módosítása érintette a fizetési határidőt, a késedelmi kamat mértékét és felszámításának szabályait is.
Egy évvel később, 2014 áprilisában jelent meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átfogó tájékoztatása a behajtási költségátalányról, amely – a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) véleményét is integrálva – a kapcsolódó számviteli és adójogi eljárásra vonatkozó szabályozói álláspontot közreadta. Ez utóbbit a NAV honlapján közzétett „A behajtási költségátalány polgári jogi és adójogi (illetve számviteli) megítélése” című tájékoztatóban foglaltak is megerősítették.
Hivatalosan könyvelni kell
A számviteli elszámolás szempontjából a hivatalos álláspontok szerint a behajtási költségátalány tartozásnak minősül a kötelezett oldalán, ezért azt tartozásként kell kimutatni a könyvekben. Ráadásul de nemcsak akkor, ha a jogosult azt ténylegesen követelte az adóstól, hanem akkor is, ha nem, Méghozzá azért, mert a fizetési kötelezettség a Ptk. előírása alapján a késedelembeesés tényével beáll.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vevői oldalon a vállalkozásoknak minden egyes befogadott számla fizetési határidejét és a tényleges fizetés napját tételesen össze kell vetniük. Ami irdatlan pluszadminisztrációt jelenthet, főleg, ha ezt nem vezetik egész évben.
A jogosult (hitelező) oldalán viszont a behajtási költségátalányt csak akkor kell az egyéb bevételek között rögzíteni, ha azt a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezte az adós.
Vitatható az életszerűség
A számviteli szakemberek továbbra is szigorúnak tartják az állásfoglalásokat, különösen, hogy azok életszerűsége vitatható. Emellett azok – főleg a kötelezett oldaláról – olyan szigorú értelmezést írnak elő, amelynek alkalmazása egyrészt nagy mennyiségű többletmunkát terhel a cégekre. Másrészt olyan kötelezettség bemutatását írják elő a könyvekben, amelyről a piaci szereplők közötti üzleti kapcsolat alapján nagy biztonsággal lehet valószínűsíteni, hogy a partnerek (jogosultak) nem fogják követelni – foglalta össze röviden a MAZARS auditpartnere, Bohus Gabriella mi is a gond. Pont ezért is merül fel a kérdés: könyveljem, vagy ne könyveljem?
Vagyis arra nézve sincs biztos „recept” a tanácsadók és a könyvvizsgálók tarsolyában, hogy hogyan járjanak el helyesen a behajtási költségátalány számviteli kezelésekor.
Nem valós ráfordításokat kell szerepeltetni
Megválaszolatlan kérdés például, hogyan lehet megindokolni a késedelmi kamattól eltérő számviteli és adójogi gyakorlatot. Ugyancsak problémás a számviteli elvekkel összhangba hozni azt, hogy a behajtási költségátalányt akkor is ki kell mutatni az egyéb ráfordítások között a kötelezettségekkel szemben, ha (az eddigi, több mint 1 éves tapasztalatok alapján) a költségátalányt ténylegesen kiterhelő vállalkozások száma elenyésző. Mivel nyilvánvaló, hogy az igény töredéke sem fog ténylegesen felmerülni, így a könyvekben nem valós ráfordítások jelennek meg – emelte ki Bohus Gabriella.
Mivel lapunkat is megkereste ezzel a problémával egy mikrovállalkozás, akit a könyvelője felszólított, gyűjtse ki, mely számlákat fizetett késedelmesen, vagy pedig nyilatkoztassa a partnereit, hogy nem tartanak igényt a behajtási költségátalányra, megkérdeztünk két adószakértőt, ők hogyan alkalmaznák az új szabályt.
Mint a népmesében
A válasz tipikusan “magyar” lesz – írta megkeresésünkre a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. A 40 eurót Ruszin Zsolt szerint könyvelni is kell meg nem is. Mint a népmesében, amikor a szegény lány hozott is meg nem is…
Ruszin szerint azért kell könyvelni, mert a törvény automatizmust ír elő. De azért viszont nem kell könyvelni, mert a bizonylati elv okán csak bizonylat alapján lehet könyvelni. A legcélravezetőbb ezért szerinte az, ha a könyvelő nem könyvel, csak az időszak végén (rendszerint december 31-én) leltároz, és ekkor felveszi azt a 40 eurót, amit követel az általa könyvelt cég, vagy amit követelnek az általa könyvelt cégtől.
Tehát mint hangsúlyozta, nem feltételezések alapján kell könyvelni, mert az valóban többletadminisztrációt okoz. Hanem a könyvviteli zárlatkor kell helytálló nyilvántartásban kimutatni a behajtási költségátalányt, de csak ha az valóban felmerült. Ez pedig úgy derül ki, hogy aki azt követeli, annak is leltároznia kell a követeléseit.
Hiába kezdeményezték az ésszerűsítést
Az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint is tipikusan magyar megoldás született. Zara László nem ért vele egyet, hogy a Ptk. automatizmust ír elő. Egészen biztosan nem az volt a szándék, hogy többlet-adminisztrációt varrjanak a vállalkozások nyakába. Hanem hogy büntetlenül ne lehessen hátrányt okozni – jegyezte meg.
Kérdésünkre, hogy vajon más országokban is hasonlóan vaskalapos lett-e az új szabály, azt válaszolta, hogy nem. Ausztriában és Németországban például nincs olyan megkötés, mint nálunk, hogy mindenképpen ki kellene mutatni a fel sem merült költségátalányokat is.
Zaráék egyébként kezdeményezték az NGM-nél, hogy az átalánnyal csak akkor kelljen foglalkozni, ha azt kifizették, illetve ha a szállító ténylegesen bejelentette rá az igényét. De elutasították a kérelmüket. Pedig szerinte bizonyos rugalmassággal ez beleférhet az EU-s irányelv szerinti elvekbe.
Neki egyébként más baja is van az új szabállyal. Méghozzá az, hogy az előírás szerint ha behajtási költség merül fel, akkor arra lehet elkérni a 40 eurós költségátalányt. Magyarul viszont úgy értelmezték, hogy minden esetben. És ha valakinek nincs behajtási költsége, mert nem volt szükség behajtásra? Akkor az milyen alapon kérhetné az átalányt? – jegyezte meg. A 40 eurót ugyanis elvileg 1 napos tartozás esetén is el lehetne kérni nálunk, akkor is, ha nem volt semmilyen behajtás, hanem a vevő magától fizetett.
És mi van, ha nem foglalkozik vele a vállalkozás?
Zara László szerint egyébként a vállalkozó saját felelősségére adhat felmentést a könyvelőnek az alól, hogy foglalkozzon a behajtási költségátalánnyal.
Azoknál a cégeknél pedig, ahol könyvvizsgáló is van, a tételes számlanyilvántartás alapján dönthet arról a szakember, hogy az eredmény szempontjából lényeges tétel-e a költségátalány. Ha nem, akkor pedig lehet egy feljegyzést készíteni, hogy emiatt nem foglalkoztak a tétellel.
Tanácsa még az, hogy a cégek készítsenek folyószámla-egyeztetőt, és abban nyilatkoztassák a vevőiket, igényt tart-e a költségátalányra. Ha ugyanis ezeket a nyilatkozatokat minden egyes késve fizetett számlához begyűjtik, akkor nem kell tovább foglalkozniuk a dologgal. Ami azért így is tetemes adminisztrációt jelenthet.
A Mazars is hasonlót javasol. Azt mondják, a fizetési nehézségekkel küzdő vagy sok beszállítóval dolgozó cégeknél a – sokszor tízmilliókra rúgó – behajtási költségátalány megjelenítése a könyvekben egyenlegegyeztetéssel és precíz lemondó nyilatkozatokkal elkerülhető.
Egyébként ha valaki csak úgy simán nem foglalkozik az egésszel, ellenőrzéskor akár maximum 50 ezer forintos mulasztási bírságot is kaphat a NAV-tól, azon a címen, hogy nem az előírásoknak megfelelően vezette a nyilvántartását – mondta el kérdésünkre Zara László.
Tetemes összeg is lehet
A témával kapcsolatban érdekes felmérést végzett a MAZARS: már jóval az év végi zárás előtt megkérte ügyfeleit, hogy számolják ki a fizetési késedelem miatt keletkezett behajtási költségátalány összegét, függetlenül attól, hogy a jogosult érvényesíteni kívánja-e velük szemben, vagy sem.
Bohus Gabriella szerint meglepő eredmények születtek, elsősorban azoknál a vállalkozásoknál, amelyek nagyszámú beszállítóval dolgoznak, és a banki költségek optimalizálása miatt utalásaikat meghatározott időközönként (pl. hetente) végzik, vagy fizetési nehézségekkel küzdenek.
Hozzátette: azok a társaságok sem „védettek”, amelyek törekednek a fizetési határidők betartására, hiszen jelentős számlaforgalom mellett a rövid idejű csúszások miatt óhatatlanul nagy – akár tízmilliós összeg is – lehet a behajtási költségállomány összege.
A szakember felidézte, hogy egy közel 50 000 darabos számlaforgalmat bonyolító ügyfélnek, amely fizetési kötelezettségeinek igyekszik rendben eleget tenni – az informatikai rendszerből származó kimutatás alapján – mintegy 300 millió forintot kitevő késedelem miatti kötelezettsége keletkezett. Hozzátette: a lekért adatállományból nem szűrték ki azokat az összegeket, ahol hétvégére esett a fizetési határidő, ami természetesen további indokolatlan adminisztrációs terhet jelentett volna a vállalkozás számára” – magyarázta a szakember.
Torzíthatja a beszámolót
Vannak olyan társaságok is, akik „jó tanuló” módjára kiszámítják és lekönyvelik ráfordításként a behajtási költségátalány összegét, mivel ez – a jogosult lemondó nyilatkozatáig, vagy ennek hiányában az elévülési határidőig – ideiglenesen csökkenti az adóalapot. Ezt viszont általában a külföldi anyavállalatok nem támogatják és a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS-ek) szerint készített reporting csomagjaikban nem is mutatják ki könyveikben, mivel az nem felel meg a kötelezettség definíciójának – hozott más példát is Bohus.
Ha pedig a beszámoló szempontjából ez az összeg jelentős, és a jogosult eddigi gyakorlata alapján vélelmezhető, hogy nem tart rá igényt, akkor a NAV álláspontját követve nem valós kötelezettséget mutatnánk ki a könyveinkben, ami sértené a megbízható és valós kép kialakításának alapelvét.
Mégis hogyan?
A Ptk. szerint, a felek közötti megállapodásban a behajtási költségátalány kizárása, vagy 40 eurónál alacsonyabb összegben történő meghatározása nem alkalmazható, ezért az egyetlen megoldás az, ha a jogosult nyilatkozatban mond le róla, állítja a MAZARS.
Ehhez jelenleg az tűnik a legcélravezetőbbnek, ha az érintett cégek – adott fordulónapra – teljes körű egyenlegegyeztetést végeznek, melynek során formalevélben nyilatkoztatják a partnerüket, hogy a meg nem fizetett költségátalány iránti igényünkről, illetve annak összegéről kifejezetten és visszavonhatatlanul, ellenérték nélkül lemondanak. A nyilatkozatnak ugyancsak tartalmaznia kell azt a kijelentést, hogy a vállalkozás által a fordulónapig teljesített fizetéseket a számlakövetelések tőkeösszegére számolták el.
Bohus Gabriella szerint ez utóbbi azért fontos, mert a Ptk. 6:46. paragrafusa szerint „ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elegendő, azt – ha a jogosult eltérően nem rendelkezett, és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel – elsősorban a költségekre, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni”. Azaz, nyilatkozat híján azt vélelmezheti az adóhatóság, hogy a törvényben meghatározott sorrend szerint elsőként a behajtási költségátalányt fizette meg a cég.
Ha a jogosult nem akar lemondani a behajtási költségátalány összegéről, de úgy rendelkezik, hogy a kötelezettől befolyó összeget a főkövetelésre számolja el, annak hiánytalan teljesítésével pedig további követelése nincs az ügylettel kapcsolatban, akkor – az adóhatóság álláspontja szerint – sem a behajtási költségátalányt sem annak érvényesítéséről való lemondást nem kell könyvelni.
A teljes körű egyenlegközlés, azok nyomon követése és feldolgozása természetesen így is jelentős többletmunkát jelent a pénzügyi osztályoknak (már ahol ilyen van egyáltalán, mikro- és kisvállalkozásoknál például tutira nincs). De ezzel a cégvezetők elmondhatják, hogy megfelelnek az európai irányelvet átültető Ptk.-nak és az azt értelmező szabályozó hatóságok komplex elvárásainak – foglalta össze Bohus Gabriella.
