Pénzügy

Több gyermek született, kevesebben haltak

Az első három hónapban 191-gyel több gyerek született, mint egy évvel korábban. A házasságkötések száma pedig jócskán emelkedett.

Az előzetes adatok szerint 2014 első három hónapjában több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.

NGM

Kicsivel több bébi

A születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,1 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Márciusban regisztrált 7 150 újszülött 2,4 százalékkal múlta felül az előző év azonos havi születésszámát. Összességében az év első három hónapjában született 21 274 gyermek 191-gyel, 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A tavalyi éves születésszám egyébként a második legalacsonyabb volt az évek során.

Kevesebb halálozás

A halálozások száma az év mindhárom hónapjában kevesebb volt, mint tavaly. Különösen a márciusi visszaesés volt jelentős, amikor az egy évvel korábbihoz képest 6,7 százalékos mérséklődést mért a KSH. Márciusig 3,9 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ez az előző évhez képest 1 328-cal kevesebb halálozásból adódott.

A halálozások száma számottevően mérséklődött, a születéseké enyhén emelkedett, így a természetes fogyás üteme 5,3 ezrelékről 4,7 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január–márciusi 12 841-gyel szemben 2014 első három hónapjában 11 322 főt jelentett.

Többen az anyakönyvvezető előtt

Az első negyedévben számottevően többen kötöttek házasságot, mint egy évvel ezelőtt. A házasságkötések száma mindhárom hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban volt, amikor 19,1 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Az év első három hónapjában anyakönyvezett 4 247 házasságkötés jelentősen, közel 10 százalékkal, számszerűen 380-nal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik