FN

Az Egyesült Államokban november 24-én teszik közzé a harmadik negyedévre vonatkozó GDP-adatot, e statisztikai közleményt számos ország tőke- és pénzpiacán kísérik kitüntetett figyelemmel. Egy nappal korábban a tartós fogyasztói javak rendelésállományának októberi változását bemutató számok kerülnek publikálásra. Még előbb, november 18-án a nemzetközi kereskedelmi forgalom szeptemberi változását bemutató adatokat, valamint az M2 november első hetében [...]
1999. 11. 17. 00:00
A Postabank új vezetése tavaly indította el a hitelintézet önkormányzati üzletágát, amely az első évet lezárva, jelenleg 17 települési ügyfelet mondhat magáénak – jelentette be Zupkó Gábor, a terület igazgatója. A szerződő önkormányzatok – köztük egyebek mellett Szeged, Gyöngyös és Paks – együttesen mintegy 100 milliárd forintos folyószámla-forgalommal rendelkeznek. Ez a teljes önkormányzati forgalomban 4,5 [...]
1999. 11. 17. 00:00
Az Európai Bizottság a következő hónapokban lényegesen egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi és jobban összehangolja a külső országokkal folytatott együttműködés keretében kiírt pályázatokkal kapcsolatos tennivalókat – jelentették be a múlt héten Brüsszelben. Ez például a közép- és kelet-európai tagjelöltek felkészülésének segítését szolgáló Phare-programot érinti. Magyarország jövőre 250-300 millió euró Phare-támogatásra számíthat az idei mintegy 130 millióval szemben. [...]
1999. 11. 17. 00:00
Forrás: KSH, Ecostat Év Összesen (ezer darab) Megoszlás (százalék) Budapesten A Többi városban Községekben 1991. 33,16 14,5 44,4 41,1 1992. 25,81 14,8 43,2 42,0 1993. 20,93 17,0 41,1 41,9 1994. 20,95 13,9 45,2 40,9 1995. 24,72 13,6 43,9 42,5 1996. 28,26 10,5 43,0 46,5 1997. 28,13 11,4 39,7 48,9 1998. 20,32 14,5 46,7 38,8
1999. 11. 17. 00:00
Helsinki az Európai Unió decemberi csúcsérteikezletére készül, és a közösség előszobájában várakozókat belépésük várható időpontjáról ellentmondásos üzenetek érik. Az üzenetek üzenete azonban mégis egyértelmű. Láthatóan tolódik tovább a keleti bővítés nyitánya. A német külügyminiszter nyilatkozatát, amely lehetségesnek tartotta, hogy az első, hattagú csapat, amelynek Magyarország is része, 2003 januárjában beléphessen az unió kapuján, rövidesen követte [...]
1999. 11. 17. 00:00
Három dimenzióban integet a Miki egér azon a képernyőn, amelyet a Holografika nevű cég kutatói fejlesztettek ki Budapesten. Balogh Tibor villamosmérnök megoldotta azt, ami eddig senkinek sem sikerült: valós háromdimenziós monitort szerkesztett. A találmány nem mozgó hologram, a feltaláló csak kihasználta a hologram-geometria jellegzetességeit. Kiemelte a holográfiából azokat az elemeket, amelyek a térbeli láttatáshoz szükségesek [...]
1999. 11. 17. 00:00
MEGSZERZÉSRE FORDÍTOTT ÖSSZEG. Adásvételnél az átruházásról szóló szerződés szerinti, csere esetén a csereszerződésben rögzített érték, ezek hiányában pedig az, amit az illeték megállapításához figyelembe vettek. Ugyancsak ez utóbbi számít szerzéskori értéknek az örökölt vagy ajándékba kapott ingatlanok értékesítésekor. LAKÁSSZERZÉSI KEDVEZMÉNY. “Megspórolt” adó; az ingatlan átruházásából származó jövedelem azon részét terhelte volna, amelyet a magánszemély saját [...]
1999. 11. 17. 00:00
Különösebb meglepetést nem okozott a Danubius-csoport esetében – a vártnál árnyalatnyival rosszabb – harmadik negyedéves jelentés, nem úgy, mint a csehországi akvizíció négy nappal későbbi közzététele. Ez az első alkalom ugyanis, hogy a szállodaüzemeltető külföldön vásárolt ingatlant és egyben piacot is. A Danubius Rt. profiljába kitűnően illeszkedő, Marienské Lazne-i (marienbadi) fürdőszállót 3,6 millió dollárért vásárolta [...]
1999. 11. 17. 00:00
Hetekkel ezelőtt megszellőztetett szándékát megerősítve, Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója bejelentette idő előtti távozását. Camdessus jövő februárban hatályba lépő leköszönésével közel 13 évet tölt el ezen a poszton, amivel messze csúcstartónak számít az IMF 53 éves történetében (harmadik terminusa egyébként 2001-ben ért volna véget). A lemondásának hátterét firtató kérdésekre a 66 esztendős Camdessus [...]
1999. 11. 17. 00:00
DÍJMINIMALIZÁLÁS. Az intézmények a lehető legalacsonyabb díjakra törekednek, amelyet költségeik lefaragására alapoznak, nem ritkán a szolgáltatások fejlesztésének visszafogása árán is. Ez utóbbi mellett azt az érvet sorolják, hogy kárrendezés esetén úgysem a saját ügyfelükkel állnak kapcsolatban. SZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA. Erre alapoz például a Hungária, amely évente százezer olyan károsulttal kerül kapcsolatba, aki nem a saját ügyfele [...]
1999. 11. 17. 00:00
Emile Zola egy 1889-es royani nyaralás alkalmával ismerkedett meg a fényképezés technikájával. Az író a profi makacsságával művelte az új művészeti ágat is. Hét év alatt 7 ezer klisét készített, közülük nyolcvanat mutat be a Magyar Fotográfusok Háza, december 5-ig nyitva tartó kiállításán. A képeket Jean Dieuzaide hívta elő, az eredeti negatívokat pedig az író [...]
1999. 11. 17. 00:00
Hamarosan újabb világkereskedelmi forduló indul meg, amelynek nem titkolt célja a nemzetközi munkamegosztás és az általa teremtett jólétnövekedés előtt álló számos megmaradt akadály lebontása. A nacionalista politikával és az ipari korszakból itt maradt fejlesztéspolitikai szemlélettel takarózó piacvédelem egyesek zsebét ugyan megtölti, a többség jólétét azonban erőteljesen csökkenti. S hogy ez korántsem csak elvontan van így, [...]
1999. 11. 17. 00:00
Nagyobb lesz az összes eddiginél – legalábbis papíron – az évtized kilencedik gazdaságösztönző csomagja, amelyről most döntött a japán kormány. Az Obucsi Keizo miniszterelnök megfogalmazása szerint a “gazdasági újjászületést” szolgáló intézkedések együttes értéke 18,1 ezer milliárd jen (171 milliárd dollár), a számot azonban erős fenntartással kell kezelni, mivel az összegből “csak” 6,5 ezer milliárd jent [...]
1999. 11. 17. 00:00
Talán csak a véletlen hozta így, de e heti filmajánlónk is ír alkotást kínál. A Lottózsonglőrök című mozialkotás mindazonáltal csak szereplőiben és helyszínében kötődik a zöld szigethez; főszereplője internacionális és úgy hívják: szerencse. Megnyerni a lottóötöst, ez mindenki álma, de vannak bizony sötét lelkű figurák, akik arra játszanak, hogy megfejik a boldog nyertest. Ez történik [...]
1999. 11. 17. 00:00
BAUMAX. Az osztrák Essl család tulajdonában lévő cég 1976-ban nyitotta meg első áruházát, s 1983-ra piacvezető pozícióra tett szert Ausztriában. 1990-ben a bécsi tőzsdére is bekerült. 1995-ben megvásárolta a negyedik legnagyobb osztrák barkácsvállalatot, a Büttinghaust. 1997-ben 7,9 milliárd schilling forgalmat bonyolított le, s a következő év novemberében átadták a 100. áruházat. OBI. Az első üzlet [...]
1999. 11. 17. 00:00
*Kerekített adatok Részt vevő országok Együttes GDP (milliárd dollár) NAFTA Kanada, Mexikó, USA 8 486,0 MERCOSUR Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay (Chile és Bolívia társult tagok) 1 058,0 Andok Közösség Venezuela, Ecuador, Bolívia Peru, Kolumbia, 226,0 Közép-amerikai Közös Piac Costa Rica, Guatemala, El Salvador, Honduras, Nicaragua 61,0 CARICOM A Karib-térség anglofón országai 19,0 FTAA (előkészületben) 34 [...]
1999. 11. 17. 00:00
A WestLB Hungária tisztán üzleti alapon, mindenfajta állami vagy német tartományi támogatástól mentesen működik – mondta a Figyelő kérdésére a bank illetékese. Ebből az következik, hogy a magyar pénzintézet tevékenysége nem függ a brüsszeli bizottság vizsgálatától, végső soron pedig a németországi tartományi és állami támogatások esetleges megnyirbálásától. A kinti eljárásnak amúgy is csak másfél-két év [...]
1999. 11. 17. 00:00
Megjegyzések: Cégcsoportoknál konszolidált adatokból számoltunk; változás a Danubiusnál adó előtti eredményből számolva; bankoknál üzemi eredmény helyett szokásos vállalkozási eredmény; OTP-nél a nettó eredmény a tartalékképzés és az osztalék előtti eredmény; az EPS saját számítás, a Danubiusnál saját adózott eredménybecslés alapján Mutatók BorsodChem danubius Démász Egis Fotex Graboplast IEB Matáv Mol OTP Pannonplast Pick Primagáz Rába [...]
1999. 11. 17. 00:00
Olvasói sztorik