A Postabank új vezetése tavaly indította el a hitelintézet önkormányzati üzletágát, amely az első évet lezárva, jelenleg 17 települési ügyfelet mondhat magáénak – jelentette be Zupkó Gábor, a terület igazgatója. A szerződő önkormányzatok – köztük egyebek mellett Szeged, Gyöngyös és Paks – együttesen mintegy 100 milliárd forintos folyószámla-forgalommal rendelkeznek. Ez a teljes önkormányzati forgalomban 4,5 százalékos piaci részesedést jelent, eddig még csak elméletben. Ugyanis mind a 17 települési ügyfél az idén ősszel választotta bankjául a Postabankot, amelynél 2000 januárjától vezetik számláikat. A hitelintézet néhány éven belül 8-12 százalékos piaci részesedést kíván elérni a szóban forgó piacon, speciális szolgáltatásaira, valamint fiókhálózatára és a postahivatalokba telepített „kék sarkokra” alapozva. –
- 08:59 Forsthoffer Ágnes: Az ország felelős vezetői elfelejtették, hogy a koporsónak nincsen zsebe
- 08:51 Amerikában attól tartanak, hogy Trump újra megtámadja Iránnt, ha veszítenek a republikánusok félidős választásokon
- 08:50 Michael Douglas szerint a szexjelenetek forgatásánál egyetlen dolog számít igazán
- 08:31 Bóka János: A Fideszé a legerősebb politikai közösség Magyarországon
- 08:00 „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- 07:55 Húsz év után végleg véget ér a Gyilkos elmék, volt olyan színész, aki a bejelentés előtt 1,5 órával értesült erről
- 07:45 Benyújtották a költségvetést: indul a nyugdíjas SZÉP-kártya, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj egyheti összege
- 07:27 Oláh Gergő: Hozzánk ma senki ne küldje a gyermekét, hogy kopogtasson be véres arccal, horrormaszkkal, halottnak öltözve
- 07:09 „Göncz Árpád leült velem beszélgetni, akkor szembesültem az igazsággal, hogy apu nincs többé”
- 07:00 Horrorisztikusan egyszerű kvíz Halloweenről – vagy mégsem?
- 07:00 Nem viszik el a lehullott faleveleket: különleges megoldást választottak Veszprémben
- 06:54 Újabb súlyos vádak Meghan Markle apjával szemben: dermesztő dolgokra bukkantak egy általa bérelt raktárban
- 06:35 Ázsia Expressz: olyan páros esett ki, akit a nézők legszívesebben a döntőben is láttak volna
- 06:00 Kvíz - mennyit tudsz a halloweenről?
- 05:30 Kvíz: felismered a ’60-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 16:54 Orbán Anita tényleg arcul csapta a baloldali magyarokat?
- 17:12 Így folytatódik a Veszprém számára a Bajnokok Ligája
- 16:17 Hatályon kívül helyezték a Hatvanpuszta építészével szembeni elmarasztaló határozatot
- 07:00 Horrorisztikusan egyszerű kvíz Halloweenről – vagy mégsem?
- 18:53 Mentő vitte el a Fradi Eb-győztes úszóját az edzésről
- 21:07 Húsz perc alatt elfelejtette a kapus, hogy csak a tizenhatoson belül védhet
- 18:26 A nők biztonságáért és az Isztambuli egyezmény ratifikálásáért tüntettek a Kossuth téren
- 19:22 Magyar Péter az egyiptomi elnökkel tárgyalt Budapesten, mindketten kiemelték a gazdasági lehetőségeket
- 22:37 Már az első szabadedzés után két pilótát megbüntettek Mexikóban
- 17:40 Vida Kamilla: A kormányzásért való harc után megkezdődött a true ellenzéki identitás birtoklásáért is a hosszú háború
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
