A jövőben - az uniós illeszkedés jegyében - a mezőgazdasági munkahelyek száma csökken; az így feleslegessé váló munkaerő a szolgáltatásokban találhat megélhetést.
Tony Fekete - aki korábban vállalati finanszírozással foglalkozott - újra felszállóágban lévő területre lépett. A hazai bankvilág ismert alakja három hónapja a Europay International kelet-európai igazgatójaként nyolc ország kártyaügyeiért felel.
A fiatalok diadalát hozta a blueslemezek legjobbjainak első 2000. évi listája, amelynek élén a Billboard szerint a mindössze 19 éves Jonny Lang végzett a Wander This World című lemezzel. Az ifjú gitárost Grammy-díjra is jelölték ezzel az albumával. Nyilván sokan örülnek a harmincéves Susan Tedeschi Just Won’t Burn című lemeze sikerének: az ifjú hölgy a [...]
Január közepén még nem tudni, mikor jelennek meg az idei agrártámogatási rendszerhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Karakas János, az MSZP agrárszakértője a párt idei agrárpolitikai prognózisáról tartott tájékoztatón megdöbbentőnek nevezte a késlekedést. Az agrárbüdzsé ez évi sarokszámai alapján a szocialista képviselők úgy vélik, a kormány nem tesz eleget az agrártörvényben foglaltaknak, a támogatási rendszer fenntartásához sem [...]
Múlt pénteken volt az utolsó lehetőség, ameddig a Montina BV vételi ajánlatával szemben ellenajánlatot lehetett volna tenni a Cofinec részvényeinek megvásárlására, ám a korábban felmerült pletykákkal szemben erre nem került sor. A felvásárlási célból létrehozott Montina november 11-én részvényenként 15 dollárt ajánlott a befektetőknek január 24-i elfogadási határidővel. Amennyiben a Cofinec alaptőkéjének legalább 75 százalékát [...]
Makk Károly színház- és filmrendező a Játékszínben állította színpadra azt a párizsi sikerdarabot, amelyet Alain Delon főszereplésével láthatott a francia publikum. A Rejtélyes viszonyok, úgy tűnik, vonzza a “filmeseket”. Ennek oka a talányokkal zsúfolt történet filmszerűsége: a “forgatókönyv” mozivászon után kiált, közeli képeket, lassított felvételeket képzelünk el, forgatjuk a magunk filmváltozatát. A filmvászon közelebb hozná [...]
Minden év elején ismétlődő, aktuális feladatok töltik ki a pénzügyesek, számvitellel foglalkozók életét. Jön a bevalláskészítés időszaka, az időt és jelentős energiát igénybe vevő nyomtatványkitöltés. Ehhez nyújt segítséget a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Rt., mivel elkészítette 17 darab 1999. évi adóbevallási nyomtatvány kitöltését segítő szoftverét. A programok az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (www.apeh.hu) [...]
Célunk az, hogy az általunk adott oklevelet államilag is elismerjék – nyilatkozta a Figyelőnek Agárdi Gábor, az Okta.to internetes távoktató központot üzemeltető SWI Kft. ügyvezetője. A tanítás nem időhöz és helyhez kötött; mivel a tananyagok a weben olvashatók, nincs szükség tantermekre, drága eszközökre. Jelenleg 17 fajta kurzusra lehet jelentkezni (http://okta.to), az angol nyelvvizsga előkészítő és [...]
*Ajánlott keret külföldi hallgatók számára Forrás: Business Week A Business Week 1994 óta minden évben elkészíti az amerikai üzleti iskolák rangsorát. Mivel azt vallják, hogy az intézményt az ismeri legjobban, aki használja, ezért két csoporttól gyűjtenek információkat: a hallgatóktól, illetve azoktól a cégektől, amelyek leginkább kiveszik a részüket a végzős MBA hallgatók “felszívásában.” Az 1999-es [...]
Január 20-án a hazai építőipar novemberi teljesítményét teszik közzé, míg egy nappal később a kiskereskedelmi forgalomét. Utóbbinál az októberi 8,7 százalékos bővülés után pár tized százalékponttal alacsonyabb érték várható. Január 27-én az elmúlt év decemberének foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait hozza nyilvánosságra a KSH.
A márka biztonságot, megbízhatóságot és állandó minőséget garantál a vásárlóknak, akik mindezért cserébe hajlandóak felárat fizetni. A jól bevezetett márkát tulajdonosaik használhatják újabb termékeken, de el is adhatják azokat.
A projekt, amelynek keretében a skandináv tulajdonban lévő Optilink Magyarország Kft.-ben alkalmazott magyar szakemberek optikai, mechanikai és elektronikai részegységeken és szoftverfejlesztésen dolgoztak, az anyagkutatással együtt eddig 2 millió dollárba került. A cég a kész termékkel – kártyával és PC-be integrálható író-olvasó készülékkel – először az észak-amerikai piacra akar betörni, ehhez még nagyjából 10 millió dolláros [...]
Úgy tűnik, a Matáv örök nyertese az optimista piaci hangulatnak, sőt a legnagyobb tőkeértékű cég részvénye, amely egyben a külföldiek körében is a legismertebb magyar papírnak számít, maga is egyfajta katalizátorként működik a hazai értékpapírpiacon. Árfolyama a múlt hét végén 1900 forint fölé emelkedett, ám e hét hétfőjén már 2060 forintos magasságban járt. Ez a [...]
Tricky Germany, A sors iróniája, Szerelem és más kegyetlenségek, Politika? Politika! – ebben a négy témakörben mutat be csütörtöktől vasárnapig német kisfilmeket a Cirko-Gejzir, közös szervezésben a Goethe Intézettel. A Németországban igen kedvelt műfajról van szó – évente mintegy 800 ilyen alkotás készül -, az ifjú tehetségek szárnypróbálgatásainak leggyakoribb terepéről. A kisfilm sok esetben a [...]
Közép- és Kelet-Európa egyik legjobban teljesítő piaca a magyar tőzsde lehet – legalábbis a Rabobank Befektetési Rt. vezető elemzője, Anthony Vágó szerint a javuló makrogazdasági helyzet lehetőséget teremthet erre. A befektetési társaságnál 11 ezer pont körülire várják a BUX 2000 végi értékét, ami a január első napijaihoz képest 25 százalékos átlagos áremelkedést jelent. Az elemző [...]
Churchill mondta hajdanán, hogy a Balkán i”több történelmet termel, mint amennyit el tud fogyasztani”. A kétezredik év határmezsgyéjén (ha egyelőre látszólag korlátozott hatásfokkal is) ennek újabb bizonyítéka érkezett. A magyar határoktól délre a biológia törvényei lelökték a balkáni történelem színpadáról Tudjman horvát elnököt, aki majd egy évtizedig egy átlátszó álparlamentarizmusba burkolt szélsőségesen nacionalista önkényuralmi rezsimet [...]
Andrew Lloyd-Webber 85 millió fontért megvásárolta Nagy-Britannia leghíresebb és legnagyobb színházi vállalkozását, a Stoll Moss-csoportot. A világhírű zeneszerző és impresszárió a BBC-nek adott nyilatkozatában jelentette be, hogy három eddigi londoni színháza – az Adelphi, a Palace és a New London – mellé megszerezte a West End 10 további színházát, köztük olyan neves teátrumokat, mint a [...]
A világ egyik legrégebbi tőzsdéje a bécsi: 1771-ben Mária Terézia alapította. Jelenlegi formáját jó két éve nyerte el, az addig 100 százalékig állami tulajdonú tőzsdekamara 1997 júniusában részvénytársasággá alakult, majd decemberben fuzionált a határidős és opciós tőzsdével (ÖTOB). A privatizáció első lépéseként az állami vállalatokat felügyelő holding (ÖIAG) a tulajdonrész 50 százalékát osztrák nagybankoknak adta [...]