FN

Erősödik a konkurenciaharc a nagy magyar ügyvédi irodák között. Ez sokak szerint a díjakban is tükröződik, miközben az itteni irodák színvonala kiállja a nemzetközi összehasonlítás próbáját. Az élvonalbeli szereplők túlnyomó része nemzetközi együttműködésben dolgozik.
2001. 02. 21. 03:21
Létrejött a hazai tartalomszolgáltatók önszabályozó testülete, ami fontos esemény a szigorúbb kontrollt követelő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a világháló szabadságát féltő szolgáltatók vitájában. Ettől függetlenül, az internet szabályozása az elkövetkező évek fontos területe marad, itthon és külföldön egyaránt.
2001. 02. 21. 03:05
Az éppen most tízéves MorphoLogic Kft. ügyvezetője szerint az emberi agy még nem alkalmazkodott az internetes sebességhez. Ezért nem született eddig épkézláb ötlet a világháló szabályozására.
2001. 02. 21. 02:39
Nemcsak a kormány, de az elemzők is egyszámjegyű januári inflációra számítottak, ám az eddigi prognózisok nem tarthatók, az említett vágyak várhatóan legkorábban csak az év második felében teljesülhetnek.#
2001. 02. 21. 02:31
Politikai értelemben kijózanító, a gazdasági egyensúly szempontjából viszont biztató adatokat közölt a bérek múlt évi alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).#
2001. 02. 21. 02:13
Elért eredmények • A Postabank helyzetének felmérése • A bank konszolidációjának levezénylése Kétség sem fér hozzá, hogy Auth Henrik, a Postabank új vezérigazgatója kalandvágyó természet. Karrierje az államigazgatásban indult, ma viszont már profi bankmenedzserként tartják számon. Az államigazgatás nyugodtabb vizein evezve is szépen ívelt felfelé a pályája: a Németh-kormányban miniszterhelyettességig vitte az ipari tárcánál, az Antall-éra idején [...]
2001. 02. 15. 16:36
Elért eredmények • A Digital és a Compaq eredményes magyarországi fúziója • A közös cég stratégiájának átalakítása • Ő lett a Compaq közép-európai régióért felelős igazgatója • Kétszer elnyerte Az év informatikai menedzsere díjat Ha egy negyvenes éveiben járó, még mindig aktívan vízilabdázó férfiú kisportolt, mokány ember, az nem meglepő. De ha ugyanez az ember a legnagyobb hazai informatikai [...]
2001. 02. 15. 16:34
Elért eredmények • A PwC magyarországi létrehozása • Az egyesült cég első évében 13 milliárd forint nettó árbevételt ért el, s megőrizte vezető pozícióját Egyszer fordult elő a Pricewaterhouse 150 éves fennállása alatt, hogy a cégen kívülről választottak partnert országvezetői posztra. Ezzel a gesztussal Bienert Gusztávot kérték fel a tanácsadó cég hazai leányvállalatának az élére, 1994 júniusában. [...]
2001. 02. 15. 16:32
Elért eredmények • Az egyik vezető brókercég megalapítása, majd később vezetése • A Keler létrehozása A magyar értékpapírpiac egyik emblematikus figurájává nőtte ki magát Lantos Csaba az elmúlt 12 évben. Ott volt már a szektor hazai újraindítását vezénylő szűk csapatban, majd az elsőként alakult hazai brókercég, a Creditanstalt Rt. alapító tagjaként komoly elismertségre és pozíciókra tett szert [...]
2001. 02. 15. 16:30
Elért eredmények • Magyarországi székhelyű multinacionális cég létrehozása • Folyamatos akvizíciók • A Graphisoft-részvények tőzsdei bevezetése Bojár Gábor a legenda szerint 1982-ben felesége jegygyűrűjét adta zálogba, hogy egy padlásszobában megalapíthassa a háromdimenziós építészeti szoftvert fejlesztő szerény kis vállalkozását, a Graphisoftot. Azóta fő termékük az ArchiCAD és a cég is világszínvonalúvá nőtte ki magát, s vélhetőleg a hölgy kezére [...]
2001. 02. 15. 16:27
Elért eredmények • A Mol új stratégiájának kidolgozása • Az eredményességet szolgáló döntések meghozatala a nemzeti olajtársaságnál A kilencvenes évek végének vitathatatlanul Csák János volt az egyik menedzsersztárja. A fiatal szakember a Matáv Rt. pénzügyi ágazatának vezetőjeként elismerést vívott ki magának szakmai körökben, amelynek köszönhetően rábízták a Matáv-csoport több cégének irányítását. Így például ő vezette az időközben [...]
2001. 02. 15. 16:25
Elért eredmények • Hatékony centralizált, integrált vállalatvezetési modell bevezetése az Antenna Hungáriánál • Cégének piaci pozíciót szerzett a mobiltávközlési piacon • Az Antenna-részvények árfolyama vezetősége idején megnégyszereződött Ugyan még csak másfél éve áll László Géza elnök-vezérigazgatóként az Antenna Hungária Rt. élén, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy új pályára állítsa a céget. Nemcsak a belső átalakításban [...]
2001. 02. 15. 16:25
Elért eredmények • A bank hagyományos értékeinek megőrzése • Az ország és a régió egyik legjobb hitelminősítésekkel rendelkező intézménye Eddigi pályafutásának szinte minden pillanatát a pénzügyi szektorban töltötte Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója. Az üzemgazdászi diplomáját okleveles könyvvizsgálói címmel kiegészítő szakember alig 18 évesen helyezkedett el az OTP-nél, ahol kevesebb mint egy évtized leforgása alatt a fiókigazgatóságig [...]
2001. 02. 15. 16:21
Olvasói sztorik