Üzleti tippek

Beck György



Elért eredmények

• A Digital és a Compaq eredményes magyarországi fúziója
• A közös cég stratégiájának átalakítása
• Ő lett a Compaq közép-európai régióért felelős igazgatója
• Kétszer elnyerte Az év informatikai menedzsere díjat

Ha egy negyvenes éveiben járó, még mindig aktívan vízilabdázó férfiú kisportolt, mokány ember, az nem meglepő. De ha ugyanez az ember a legnagyobb hazai informatikai cég sikeres vezérigazgatója is egyben, akkor az már igencsak figyelemre méltó.
Beck Györgyöt, a Compaq Magyarország vezérigazgatóját pályafutása során végigkíséri az elismertség és a siker. Egyike volt az első magyar származású country-managereknek a multinacionális vállalatok körében. Ezt a pozíciót 1994-ben nyerte el a Digitalnél, ahol kinevezése előtt kereskedelmi igazgató volt. Új kihívást jelentett számára a Digital és a Compaq egyesülése, és ez továbbra is formában tartotta. A tavalyi évet a Compaq szemszögéből a bizonyítás éveként értékeli, hiszen kiderült, hogy egy meg egy több, mint kettő, vagyis a két cég összbevétele meghaladta a két előd tervszámait. Sikerült kiaknázni a piaci szinergiát, s jól beosztani, hogy melyik vállalatból mit érdemes kidomborítani az új cégben. Beck büszke arra is, hogy tavaly, amikor az e-biznisz már kezdett kulcsfogalommá válni a menedzserfejekben, sikerült a Compaqot szolgáltatásközpontú cégként tudatosítani a piaci szereplők fejében. A tavalyi árbevétel 45 százalékát a szolgáltatás tette ki, 30 százalékot a szerverek, a nagy- és középgépek, a maradék 25 százalékot pedig a PC-kategóriájú masinák, amelyek eladásában a Compaq egyébként évek óta piacvezető Magyarországon.
Beck Györgyöt az idén nyáron újabb siker és újabb feladat érte: kinevezték a Compaq közép-európai régióért felelős igazgatójának. Ezt a címet eddig csak nyugat-európai üzletemberek kapták meg. A kinevezésből az új régióigazgató tervei szerint a hazai leányvállalat és az ország is profitálni fog. Az eddig eltelt néhány hónap alapján Beck a magyar csapatot magasabb szakmai színvonalúnak látja, mint a régió többi országának gárdáját, így az itteniekre több mindenben számít. Az egyébként lokálpatrióta vezető (akinek esze ágában sem volt külföldön befutni karriert, noha tehette volna), azt tervezi, hogy most nyert „hatalmával” élve Magyarországra hoz bizonyos compaqos fejlesztéseket, ahogy fogalmazott: „válaszul a német zöldkártya akcióra”. Beck György társadalmi szerepeiben is (ő az Informatikai Érdekegyeztető Fórum elnöke, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (???ez az IVSZ jelentése????) alelnöke) a hazai informatika erősítésén dolgozik, nem véletlen, hogy eddig kétszer kapta meg Az év informatikai menedzsere díjat, a vele járó aranyozott karmesterpálcával együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik