Üzleti tippek

Bienert Gusztáv



Elért eredmények

• A PwC magyarországi létrehozása
• Az egyesült cég első évében 13 milliárd forint nettó árbevételt ért el, s megőrizte vezető pozícióját

Egyszer fordult elő a Pricewaterhouse 150 éves fennállása alatt, hogy a cégen kívülről választottak partnert országvezetői posztra. Ezzel a gesztussal Bienert Gusztávot kérték fel a tanácsadó cég hazai leányvállalatának az élére, 1994 júniusában. Korábban is volt kapcsolata ezzel a piaccal, hiszen 1989-ben ő alapította Budapesten az Arthur Young tanácsadó irodát, amelyből egy későbbi fúzió eredményeképpen létrejött az Ernst & Young. Bienert a Coca-Cola közép- és kelet-európai befektetéseinek irányítását 1991-ben vette át Bécsben, ahol kidolgozta a régióra érvényes befektetési stratégiát, döntött akvizíciókról, gyáralapításokról és új termékek bevezetéséről. Arra a négy évre életének egyik mozgalmas és sikeres időszakaként emlékszik vissza. A másik eseménydús periódus a Pricewaterhouse vezetői székében kezdődött, amikor azt kapta feladatul, hogy a nemzetközi szervezet számára elérhetővé és értelmezhetővé tegye a magyar piacot, egyensúlyt teremtsen a nemzetközi standardok és a hazai elvárások között. A cég tevékenysége még abban az évben nyereségbe fordult, és ez azóta is így van, a tanácsadói piacon abszolút vezetői pozíciót ért el, akár árbevételét, akár létszámát, akár kisugárzását tekintve.
Bienert Gusztávot 1998 júliusában a Pricewaterhouse és a Coopers magyarországi leányvállalatainak egyesítésével bízták meg. A fúzió sikerült, mégpedig úgy, hogy közben a PricewaterhouseCoopers (PwC) megőrizte piaci pozícióját, megtartotta ügyfeleit és munkatársait. Az egyesült társaságcsoport első évében 13 milliárd forint árbevételt ért el, és így mindössze néhány helyezéssel maradt le a TOP 200-as listáról, ami egy tanácsadó cég esetében különösen figyelemre méltó eredmény. A PwC egyébként ügyfelei között tartja számon a legnagyobb 200 vállalkozás mintegy 90 százalékát, amelyeknek tanácsadói, könyvvizsgálati és egyéb szakmai szolgáltatásokat nyújt. Bienert a cége előtt álló új célt az eddigieknél is keményebb diónak tartja, hiszen most az a feladat, hogy a cég tanácsadó részlegét leválasszák, piacra vigyék és ezzel az új társasággal alakítsanak ki gyümölcsöző együttműködést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik