FN

Ki tudja ma már, hogy a Rákóczi út elődje, a Kerepesi országút a Hatvani kapunál, a mai Astoriánál érte el Pest Belvárosát? Miután egy híddal ívelte át a Duna-ágat. Miféle Duna-ágat? Mely a mai Nagykörút táján húzódott! A híd és a Hatvani kapu között már a XVIII. században külvárosi csárdák sorakoztak, és kirakodó vásárokat tartottak. [...]
2000. 01. 05. 00:00
Nem végleges adatok szerint 2,7 milliárd forintos veszteséggel zárta az elmúlt esztendőt a Fővárosi Vízművek Rt. Az előző évhez képest a víztermelés 6 százalékkal, az értékesítés pedig 10,5 százalékkal csökkent a cégnél. Az óév utolsó hónapjaiban 2,3 milliárd forinttal rontották az eredményt a különböző címen kifizetett összegek. Legnagyobb tételként ebben az időszakban a negyedik negyedévi [...]
2000. 01. 05. 00:00
Január 5-én tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a harmadik negyedéves GDP adatát, mellyel kapcsolatban még lapzártakor is megoszló elemzői becslések voltak forgalomban, a megkérdezett szakértők 4,0 és 4,5 százalék közötti rátákat jelöltek meg. Január 6-án az 1999. év novemberének munkanélküliségi rátáját publikálja a KSH, ez az adat az előző havi 6,7 százalék körül [...]
2000. 01. 05. 00:00
Az Európai Unió (EU) bővítési folyamatának továbbvitelét tekinti az elkövetkező fél év kiemelt prioritásának a blokk soros elnöki tisztét január elseje óta betöltő Portugália kormánya. Jaime Gama külügyminiszter közölte, hogy a múlt év végén Helsinkiben tartott EU-csúcs döntésének megfelelően már februárban meg akarják kezdeni a felvételi tárgyalásokat a második körben szereplő hat ország, azaz Bulgária, [...]
2000. 01. 05. 00:00
Nem kell új adótörvényekhez igazodnunk ebben az esztendőben. Az Országgyűlés által tavaly megszavazott, január elsejével életbe lépő, valójában nem jelentős módosítások ugyanakkor bizonyos esetekben javítanak a családok helyzetén, emellett – többnyire kedvezően – a vállalkozói kör mozgásterét érintik. Így 2000-ben nő a családok adókedvezménye 30 százalékkal. Egységesíti az szja-módosítás az önkéntes kölcsönös nyugdíj- és egészségpénztári [...]
2000. 01. 05. 00:00
JANUÁR. New York államban számítógépek hibás működése miatt a Medicaid kedvezményezettjei közül több száznak “lejárt” az egészségbiztosítása. MÁRCIUS. Egy új számítógéprendszer, amelyet arra terveztek, hogy a bevándorlásnál kiszűrje a csalást, több ezer jogos kérelmezőtől tagadta meg a zöld kártyát. ÁPRILIS. Egy, az AT&T által használt Cisco-kapcsolón megjelenő bizarr hibaüzenet továbbterjedt egy nagy sebességű adathálózat több [...]
2000. 01. 05. 00:00
Forrás: Munich Re, SCOR, Swiss Re IDŐPONT Ország Esemény Halottak száma (fő) Érintett ingatlanok névértéke (milliárd dollár) Összesen Biztosított hányad 1908. XII. Olaszország Földrengés 86 ezer 0,12 – 1920. XII. Kína Földrengés 235 ezer 0,03 – 1923. IX. Japán Földrengés 143 ezer 2,80 – 1931. VII-VIII. Kína Árvíz 140 ezer – – 1939. I. Chile [...]
2000. 01. 05. 00:00
Az Interfax hírügynökség szerint Moszkva 1999-ben, teljesítve adósságszolgálatát, összesen 4,6 milliárd dollárt törlesztett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), annak ellenére, hogy az felfüggesztette a korábban megítélt, éppen a vele szemben fennálló orosz tartozások törlesztésére szánt 4,5 milliárd dolláros hitelprogramot. Az IMF a júliusban összeállított csomagból csak 640 millió dollárt folyósított, majd a program jegelése mellett határozott. [...]
2000. 01. 05. 00:00
A hivatalos számítások szerint az idén a tavalyinál 17 milliárd schillinggel több marad az osztrák adófizetők zsebében az év elején életbe lépett adóreform következtében. A leglátványosabb változásokra a jövedelemadó-rendszerben kerül sor. A havi bruttó 10 ezer schilling jövedelemig fizetendő adót eltörlik, a közepes jövedelmi fokozatokban pedig 1-1 százalékponttal 21, 31, illetve 41 százalékra csökken az [...]
2000. 01. 05. 00:00
ONEWORLD American Airlines British Airways Cathay Pacific Finnair Iberia Quantas STAR ALLIANCE Air Canada Air New Zealand All Nippon Airways Austrian Airlines Lufthansa Mexicana SAS Singapore Airlines Thai Airlines United Airlines Varig QUALIFIER Air Europe Air Littoral AOM French Airlines Crossair Sabena Swissair TAP Air Portugal
2000. 01. 05. 00:00
Megszűntek a járulékokra vonatkozó speciális szabályok, ugyanaz az eljárási rend vonatkozik rájuk, mint az adókra A járulékok esetében is az adókéval azonos a jogorvoslati rendszer A munkáltatók és a kifizetők ugyanolyan gyakran (havonta, negyedévente, évente) kötelesek a járulékokról bevallást adni, mint az adókról A járulékok befizetésének esedékessége a tárgyhónapot követő 12. nap, kivéve az egyéni [...]
2000. 01. 05. 00:00
Ha egy tranzakció a fúziós rendelet alapján EU-dimenziójú koncentrációnak minősül, akkor a megállapodás megkötését, a vételi vagy csere ajánlat közzétételét, illetve az irányítást megalapozó részesedés megszerzését követő egy héten belül be kell jelenteni az Európai Bizottságnak. A koncentráció nem valósulhat meg a bejelentést megelőzően, avagy addig, ameddig a bizottság azt pozitívan nem értékelte. Az 1998-as [...]
2000. 01. 05. 00:00
Georgia O’Keeffe amerikai festőnő egy sorozatáról a napokban bebizonyosodott, hogy minden darabja hamisítvány. Georgia O’Keeffe az amerikai absztrakt festészet kiemelkedő alakja, legismertebbek a sivatagi virágokat és egyéb természetes sivatagi tárgyakat, például állatok csontvázait ábrázoló hatalmas tájképei. A művésznő 28 festményből álló, a The Canyon Suite elnevezésű sorozata a nyolcvanas években bukkant fel. A képeket Crosby [...]
2000. 01. 05. 00:00
Szilveszterkor “táncra perdült” az Eiffel-torony. A tűzijátékot és a világítást megtervező találékony művészek és műszakiak bravúrja jóvoltából úgy tűnt, hogy a francia főváros szimbóluma éjfél előtt életre kelt és néhány percre megringatva karcsú derekát ámulatba ejtette a több százezres kíváncsi tömeget. A várva várt nagy pillanat azért kisebb csalódást is okozott, a 2000. esztendő közeledtét [...]
2000. 01. 05. 00:00
A múlt évben beérett a liberalizáció gyümölcse: hódítottak a fúziók és a felvásárlások. A távközlésre különösen igaz ez, a szakemberek szerint Európában mindössze 4-5 távközlési vállalat maradhat.
2000. 01. 05. 00:00
Lendületes árfolyam-emelkedéssel üdvözölte Borisz Jelcin lemondását a moszkvai részvénypiac. Szilveszter napján a helyi tőzsdeindex 18,76 százalékkal nőtt, s másfél éves rekordon zárt. Az orosz nagyvállalatok New York-i értéktőzsdén jegyzett amerikai letéti jegyei ugyancsak 10 százalék fölötti ugrásokat produkáltak pénteken. Sőt, egy amerikai befektetési alap, a Templeton Russia Fund 32 százalékot nyert a New York-i nyitás [...]
2000. 01. 05. 00:00
“A szoftvergyártásra az iparosodás a jellemző: egyrészt a kisebb cégekből manufakturális nagyvállalatok jönnek létre, ezzel párhuzamosan pedig a kevésbé specifikált szoftverek nyernek teret az egyedi alkalmazásokkal szemben” – vázolja a szoftveripar tendenciáit Zámbó Viktor, az Integra Rt. elnöke. A kritikus alkalmazásoknál, például a NASA fejlesztőműhelyeiben a megírt forráskódokat egy másik programozó teljes egészében végignézi és [...]
2000. 01. 05. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank január 5-én a vállalkozói és lakossági hitel- és betéti kamatokat tette közzé, míg 7-én az 1999. decemberi jegybanki mérleget és a nemzetközi tartalékok előzetes értékét ismertetik (a végleges adat január 18-án válik nyilvánossá).
2000. 01. 05. 00:00
A Viacom és a CBS részvényesei a várakozásoknak megfelelően túlnyomó többséggel jóváhagyták a két amerikai cég szeptemberben bejelentett egyesülését, ami újabb lépés a világ legnagyobb tisztán médiaipari vállalkozásának létrejötte felé. A felvásárló Viacom részéről a voksolás gyakorlatilag formalitás volt, miután a szavazati jogok 68 százalékával a társaság elnök-vezérigazgatójának, Sumner Redstone-nak a tulajdonában lévő National Amusements [...]
2000. 01. 05. 00:00
Olvasói sztorik