Mészáros Péter Eső után című hatperces alkotásának ítélte oda a legjobbnak járó Aranypálmát az 55. Cannes-i Filmfesztivál zsűrije.#<# A rövidfilmek kategóriájában 11 induló közül nyerte el a díjat a magyar alkotás. A legrangosabb nemzetközi filmmustrán az idén két magyar film szerepelt: Mészáros műve mellett Forgács Péter Bibó breviáriumát versenyen kívüli program keretében mutatták be, nagy sikerrel. Elismerő kritikák jelentek meg róla a legrangosabb lapokban, köztük a Le Monde-ban. Mészáros Péter Cannes-ból adott nyilatkozatában elmondta, hogy az ünnepélyes eredményhirdetés után az első telefonos gratulációkat Grúziából kapta, ahol 1997-ben szerzett diplomát a tbiliszi színház- és filmművészeti egyetemen. Az egy hónappal ezelőtt elkészült film egy férfi és egy nő balladai hangulatú története, amelyben a valódi történések már a filmben látható jelenetek előtt lezajlottak, s a végkifejlet is homályban marad, a sztori továbbgondolása a nézőre van bízva. A filmben szereplő párost Viktor Judit és Horányi Balázs alakítja, az operatőri munka Marosi Gábort dicséri, Czakó Judit a gyártásvezetés és vágás feladatát látta el, a hangmérnök Juhász Róbert volt, a két producer, Durst György és Szilágyi Kata, valamint a Filmunió stábja járult hozzá ahhoz, hogy a magyar rendező alkotása elhozhassa a pálmát. Cannes-ban legutóbb 1996-ban, a 49. fesztiválon avattak magyar győztest a rövidfilmek versenyében. Akkor Iványi Marcell Szél című alkotása nyerte el az Aranypálmát. A nagyjátékfilmek 22 fős mezőnyében egyébként a lengyel származású francia rendező, Roman Polanski Le Pianist (A zongorista) című alkotása nyerte el a fődíjat. Az önéletrajzi ihletésű film egy ifjú zsidó zongorista, Wladislaw Szpilman odüsszeáját meséli el a varsói gettóban. A főhőst Adrian Brody személyesíti meg. A zsűri nagydíját a finn Aki Kaurismäki L’homme sans passé (A múlt nélküli férfi) című művének ítélték oda.
- 15:27 Pumped Gabo: Ez a világ akkor értékel, ha jól nézel ki, kigyúrt vagy, Jézus Krisztusnak viszont nem a külsőség számít
- 15:27 Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kéri egy szakszervezet Tarr Zoltántól
- 15:25 Marsai Viktor: A migrációs és menekültügyi politika lehetséges irányai és kérdőjelei a Tisza-kormány alatt
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 15:14 Átalakítják a miniszterelnok.hu-t
- 15:11 Vendégmunkásstop: a VOSZ és a WHC szerint is komoly veszélyei lehetnek egy ilyen lépésnek, egyeztetést kérnek a kormánytól a munkaadók
- 15:05 Már érződik a hatása a terézvárosi Airbnb-tiltásnak
- 14:58 Meghalt Várpalota rendőrkapitánya
- 14:57 Rossi reagált játékosa kritikájára: A pillanat hevében kicsit félreérthetően fogalmaztam
- 14:52 Litvánia elnöke, miniszterelnöke és a teljes apparátus óvóhelyen indította a szerdát
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 14:40 Ágai Kis András: A Fáraó kezében van a sorsunk
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 14:15 Hadházy Ákos a rendőrségen tanúskodott a Mészáros cége által megvalósított Debrecen környéki vasútépítések ügyében
- 14:11 Lefejezéssel fenyegette a rendőröket és azok családtagjait egy férfi Kaposváron
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
- 13:19 Ausztria magára hagyta Magyarországot az azbesztszennyezéssel
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
