FN

A Mol Rt. üdvözli a bosnyák kormány döntését, amely szerint a MOL-INA kettős nyerte az Energopetrol privatizációjára kiírt tendert.
2005. 05. 12. 17:44
Elégedettek lehettek a Christie's aukciósház tulajdonosai, hiszen 133,7 millió dolláros bevételt könyvelhettek el szerda esti aukciójukat követően. A kortárs és második világháború utáni művészeti alkotások árverésein ez abszolút rekordnak számít.
2005. 05. 12. 16:58
Magyarország versenyképessége az IMD legutóbbi felmérése szerint javult, hiszen 5 hellyel feljebb léptünk az ezt mérő rangsorban. A versenyképesség megítéléséről mégis megoszlanak a vélemények.
2005. 05. 12. 16:42
A tavalyi első negyedévéhez képest 38 százalékkal több Mercedest adtak el itthon. A smart kisautók közül 25 százalékkal több talált gazdára, mint 2004 első három havában.
2005. 05. 12. 16:25
Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) csütörtöki öt- és tízéves államkötvény aukcióján főleg az tízéves papír volt kelendő, a hozamszint mindkét államkötvény esetében csökkent a szerdai másodpiaci referenciahozamokhoz képest - derül ki az ÁKK közleményéből.
2005. 05. 12. 14:02
Az ORFK nyilvántartása szerint tavaly Volkswagenből loptak a legtöbbet, a második helyezett az Opel lett, míg a harmadik helyen a Suzuki végzett – derítette ki az Index.hu internetes újság.
2005. 05. 12. 12:14
A vendéglátószakma megosztott a borravaló, vagy ahogy ők hívják, a kötelező szervízdíj bevezetésének kérdésében. Az érintett tárca és az érdekképviseletek csütörtökön tárgyalnak.
2005. 05. 12. 10:43
Egy hónap múlva 185 munkatárs munkaviszonyát szüntetik meg az MTV-nél, a menedzsment ugyanis a reorganizációs terv szellemében átalakítja a közmédium szervezetét. A Népszava értesülései szerint szeptemberben további kétszáz tévés kerül az utcára.
2005. 05. 12. 08:59
Jó időre biztos felvevőpiaccal számolhatnak a magyarországi strucctartó gazdák, az EU-konform feldolgozás beindulása százakat csábíthat át a következő években a futómadár-piacra, ahol egy vágóállat 25 ezer forint nyereséget is hozhat.
2005. 05. 12. 08:36
A meleg munkavállalókat gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön, jogi úton azonban kevesen követelnek elégtételt. A melegekkel szembeni főnöki ellenérzések közgazdaságilag egyébként indokolatlanok: kevesebb családi program köti le szabadidejüket.
2005. 05. 12. 08:36
A harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező import után jogos általános forgalmi adót július 1-jétől ismét a vámhatóság állapítja meg és szedi be az akadálymentesítési csomag keretében életbe lépett törvénymódosítás nyomán.
2005. 05. 12. 08:19
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom az első negyedévben 59,8 elemzői várakozásoknak megfelelően százalékkal 1,01 milliárd euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 632 millióhoz képest.
2005. 05. 12. 08:08
Ha Franciaország elutasítja az európai alkotmányt, akkor sem reked meg az integráció - állítja Josep Borrell, aki múlt heti magyarországi látogatásakor villáminterjút adott a Figyelőnek.
2005. 05. 12. 08:00
áremeléssel kívánja megakadályozni Rusznák Imre, a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke. Az ártörvény tavaly októberi módosítását kihasználva ugyanis fix árat szabna a taxizásra (korábban csak ármaximálásra volt lehetőség), s ez a fix ár a mostani legmagasabb tarifával volna egyenlő. A telefonos megrendelésekre ráadásul 300 forintos pluszdíjat rendelne el. Jönne tehát az áremelés.Mindez – [...]
2005. 05. 12. 08:00
Várhatóan négy nemzetközi konzorcium jut a BKV csipkártya-tenderének napokon belül induló, utolsó fordulójába. A rendszert jövő márciusban a kampányoló politikusok már át akarják adni.
2005. 05. 12. 08:00
Olvasói sztorik