Gazdaság

15 százalék lehet maximum a szervizdíj

Megállapodtak a szakmai érdekképviseletek megbízottai és az állami szervezetek képviselői a felszolgálási díj bevezetésének feltételeiről.

Katona Béla (MSZP), az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának tagja, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: a megállapodás szerint a szervízdíj mértéke maximum 15 százalék lehet és 25 százalék áfa megfizetését követően a tulajdonos ezt szétoszthatja az alkalmazottak között. Az alkalmazottak 15 százalékos nyugdíjjárulék megfizetése mellett e jövedelmükre is nyugdíjjogosultságot szereznek.

Katona Béla utalt ugyanakkor arra, hogy a felszolgálási díj bevezetése nem kötelező a vendéglátóhelyeken, de amennyiben bevezetésre kerül az jelezni kell.

A szervizdíj mértékét negyedévente lehet majd korrigálina az egységekenek és külön-külön kell feltüntetni az egy egységen belül működő, de eltérő kategóriába tartotó részlegeknek. Így, ahol egyszerre üzemel kocsma és étterem mindkettő árlapján külön kell szerepeltetni a szervizdíjat. Rendezvényekkor, eseti kulcsot alkalmazhat a vendéglátó egység. 

A tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a szervizdíj és a borravaló nem keverendő össze. A szervízdíj ugyanis kötelező amennyiben az az étlapon fel van tüntetve, míg a borravaló önkéntes a vendég megelégedettségi fokát hivatott kifejezni. Az utóbbi után az érvényes adószabályok szerint kell adózni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik