Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter döntésével egyenként 4 millió, összesen 44 millió forint támogatásban részesítette a hazai vállalkozási övezeteket.
Az Európai Bizottság alenöke, az észt Siim Kallas is bírálta csütörtökön Gerhard Schröder korábbi német kancellárt új állása miatt a Balti-tengeri német-orosz gázvezetéknél.
A Lufthansa Légitársaság december elején az Adnetwork bevonásával online kampányba kezdett rendkívül kedvező jegyárainak népszerűsítésére. Az online hadjárat december 23-ig tart.
Az ÁPV Rt. igazgatósága megtárgyalta a Budapest Airport (BA) Rt. privatizációjával kapcsolatos szerződés tervezeteket, és ezek alapján megerősítette múlt heti döntését a privatizációs pályázaton a résztvevők között kialakult sorrendről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 10,92 pontos süllyedéssel 20 798,96 ponton zárt csütörtökön, ami 0,05 százalékos gyengülés a szerdai záráshoz képest.
Az Európa Parlament csütörtökön jóváhagyta az unió 2006. évi 111,969 milliárd euró kifizetését előirányzó költségvetését. Az összeg a 25 tagország bruttó hazai termékének 1,01 százalékát teszi ki.
Az Országos Rádió és Televízió Testület aggodalmát fejezi ki a közszolgálati rádió elnökének megválasztása körül kialakult és a mai napig rendezetlen helyzet miatt – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A brit elnökség szerdai költségvetési javaslatai minden fontos szereplőnek juttattak valamennyit, de elsősorban a brit visszatérítés rendezésén múlhat, hogy lesz-e alku péntek éjjel az EU 2007-2013-as finanszírozásáról.
Csütörtökön a Keleti pályaudvaron bemutatták a MÁV motrvonat-tender győztesét, a svájci Stadler Flirt nevű villamos motorvonatát. Kóka János gazdasgi miniszter a vezetőfülkében is járt.
Jövőre drasztikusan csökken a GVOP-s pályázatok elbírálási és a megítélt támogatások kifizetési ideje, és lényegesen egyszerűsödik a kis- és középvállalkozások pályázatírási adminisztrációja – derült ki az irányító hatóság éves értékelőjén.
A repülőterek üzemeltetésére létrehozott ausztrál vállalkozás, a Macquarie 805 millió euróért a megszerezte a koppenhágai repülőtéret üzemeltető cég, a Copenhagen Airports további 37,7 százalékát és ezzel 52,4 százalékos többségi részesedésre tett szert.
Az Általános Szerződési Feltételeinek (ÁSzF) vizsgálata során a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jelentős hiányosságokat állapított meg az internetszolgáltatóknál.
A második határidőre sem készült el a színlelt szerződések kritériumrendszere, melyet a munkaügyi és pénzügyi tárca közösen jegyez. A szakmai szervezetek kifogásai miatt késnek az irányelvek.
Uniós állampolgárok is jogosulttá válnak a lakás-takarékpénztári támogatásokra, és azonnali hitelt is nyújthatnak az intézmények, miután az Országgyűlés módosította a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt. A legnagyobb piaci szereplő üdvözölte a döntést.
A BA-CA elemzői a jövő márciusra várják a Fed kamatemelési periódusának lezárását: az amerikai alapkamat ekkor 4,75 százalékra emelkedik a mostani 4,25 százalékról. Ugyanakkor az EKB jelenleg 2,25 százalékos alapkamata 2007 végére elérheti a 3,25 százalékot.
A gazdaságfejlesztéssel foglalkozó holland-magyar DBH Kft. és az ITDH által szervezett célzott partnerkeresési programján keresztül két holland cég 4 millió euró értékben fektet be Magyarországon 100 új munkahelyet létrehozva ezzel - mondta Erdei Sándor, a DBH tulajdonosa.
A negyed százalékpontos svájci kamatemelést követően hosszabb távon drágulnak a svájci frankban igényelt hitelek törlesztőrészletei Magyarországon is, ám ennek mértéke és ideje banktól és konstrukciótól függően eltérő lehet.
A Diákhitel Központ még ebben a hónapban levélben értesíti mind a 75 ezer adósát a 2006-ban elvárt havi törlesztőrészletük összegéről. Az első részletnek 2006. január 5-ig már be is kell érkeznie a Diákhitel Központ törlesztési számlájára - hívta fel a figyelmet a társaság.
Bár az aktivitási ráta nő Magyarországon, a munkaerőpiacon eddig láthatatlan többszázezer munkaképes korú magyar nem állásba tér vissza, hanem a munkanélküliek számát gyarapítja.
A T-Mobile Magyarország új vezérigazgatójának Winkler Jánost, a cég jelenlegi marketing vezérigazgató-helyettesét javasolja a javadalmazási bizottság - erősítették meg a Magyar Telekom sajtóosztályán az MTI értesülését.
A magyar iskola világelső a diákok társadalmi különbségeinek növelésében, és ennek egyik oka a szabad iskolaválasztás. A szegényebb családok gyerekeit – főleg, ha romák – gyakorlatilag külön iskolába, külön osztályba kényszeríti a rendszer. Pedig a szegregáció senkinek sem jó.