FN

Januártól megszűnik az Extrém rádió, helyette a hitéleti adást sugárzó Mária Rádió lesz hallható Budapesten és környékén a 94,2 MHz-es frekvencián – írja a Népszabadság.
2005. 12. 20. 07:48
Egyelőre nincs megállapodás a Tesco és a Coca-Cola között a jövő évi beszállításról, a tárgyalások jelenleg is tartanak. Rossz esetben kikerülhet a termék a hipermarketből.
2005. 12. 20. 07:03
A fiatalok számának csökkenése kikényszeríti az idősebbek magasabb arányú foglalkoztatását Magyarországon is, bár jelenleg a cégek egy része csak a legvégső esetben vesz fel 45 feletti munkakeresőt.
2005. 12. 20. 07:00
Az év végére ugyan elfogyott a lendület, de 2005-ben megint jól járt az, aki bízott a budapesti tőzsdében. A külföldiek hangulata és tőkéje a hazai részvényesek kezére (is) játszott, és több mint 40 százalékos hozamot hozott. A tőzsde profitja megkétszereződött.
2005. 12. 20. 07:00
Az Országgyűlés hétfőn este 196 igen szavazattal 7 nem ellenében elfogadta a jövő évi költségvetést. A kormány szerint a felzárkózás, a foglalkoztatás és a fejlődés büdzséjéről van szó, míg az ellenzék kártyavár-költségvetésről beszélt.
2005. 12. 19. 20:05
Hétfőn lemondott Antonio Fazio, az olasz jegybank elnöke, miután az olasz kormány bejelentette, hogy olyan törvénymódosítást tervez, amellyel kényszeríteni fogja posztjának elhagyására.
2005. 12. 19. 18:52
Fenntarthatatlan azonban az államháztartás helyzete, ám azt nem lehet megmondani, hogy mikor, milyen körülmények között következik be az államháztartás konszolidációja és annak milyen inflációs hatása lehet.
2005. 12. 19. 18:32
A Budapest Airport többségi részesedését megvásárló brit BAA repülőtér-üzemeltető vezérigazgatója nem gondolja, hogy lenne olyan politikai erő, amely nem tartaná tiszteletben a befektetőket, ha azonban ez megtörténne, a pénzükön felül 11 százalékos kamatot kellene kapniuk.
2005. 12. 19. 18:06
Az aranyvasárnap eddig soha nem látott tömegeket hozott a bevásárlóközpontoknak és áruházaknak. Egyre jellemzőbb, hogy a vásárlók az utolsó pillanatban kapnak észbe és mindent egy helyen akarnak megvenni.
2005. 12. 19. 17:10
Hétfőn 97,68 pontos emelkedéssel 21 059,37 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, ami 0,47 százalékos erősödés a pénteki záró értékhez képest.
2005. 12. 19. 17:07
December 20-ig jelentkezhetnek be új adózók az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva). Ugyancsak eddig az időpontig kell a kettős könyvvitelt vezető vállalkozóknak a társaságiadó-előleget kiegészíteniük az adóévi várható fizetendő adó összegére – tájékoztat az APEH.
2005. 12. 19. 14:49
Közel egymilliárd euróval nőtt a Magyarország által 2007-2013 között igénybe vehető EU felzárkóztatási támogatások összege a szombat hajnalban véget ért költségvetési tárgyalások eredményeként.
2005. 12. 19. 14:44
Több mint 13 milliárd euróval megnövelték hétvégi csúcstalálkozójukon a 2007 és 2013 közötti közös kiadások tervezett összegét a 25 EU-tagország állam- és kormányfői. A megállapodás egyik kulcseleme, hogy sikerült megegyezni a brit visszatérítés több mint 10 milliárd eurós csökkentéséről.
2005. 12. 19. 14:30
Karácsony napján a több mint két éve látható, „csíkos, retrós" dizájn után új színekkel, új főcímekkel és zenével jelentkezik az RTL Klub – mondta Kolosi Péter.
2005. 12. 19. 13:29
Olvasói sztorik