Mostanában sok szó esik arról - ezen újság hasábjain is -, hogy jelentős hazai és uniós pénzösszegek felhasználásával akár 200-300 ezer új munkahelyet szándékoznak létrehozni Magyarországon.
Átmenetinek bizonyulhat a GDP tavalyi utolsó negyedéves megtorpanása; a választási kampány, valamint az erős európai konjunktúra újabb lökést adhat a gazdaságnak.
Különösebb meglepetést nem okozó, mégis az utóbbi évekhez képest kissé eltérő döntésekkel ismerkedhetett meg a mozi iránt érdeklődő közvélemény az Amerikai Filmakadémia idei Oscar-díj kiosztó ünnepségén.
Az idén nem valószínű, hogy a parlamenti választások annyira megmozgatják a tőzsdei árfolyamokat, mint a két legutóbbi alkalommal; akárki nyer, a piac néhány hónap haladékot ad a reformokra.
A mostani választási hadjárat során akár a tízszeresét is elkölti egy-egy párt a törvény alapján felhasználható 386 millió forintnak. A kérdés az, mikortól számítjuk a kampányt és mit értünk költségeken. Ezt ugyanis nem teszi egyértelművé a jog.
Európa kormányai a nemzeti érzést az uniós érdekek elé helyezik, s előszeretettel mutatnak ajtót a határon túlról akvizíciós szándékkal érkező cégeknek.
Évi tízmillió ember hal majd meg az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint 2025 és 2050 között dohányzás következtében, és az is valószínű, hogy a dohányosok fele valamilyen, e káros szenvedély következtében kialakuló betegségbe pusztul majd bele.
Csak költséges fejlesztésekkel és vásárlásokkal pótolható kvótahiányra készül a Mol Rt., amely attól tart, hogy a szükségesnél több százezerrel kevesebb szén-dioxid-kibocsátási egységet kap a 2005– 2007-es időszakra – írja a Világgazdaság.
A bútorgyártás lehet az EU dömpingellenes ténykedésének legújabb terepe, miután a német és olasz bútorcégek az olcsó kínai import megfékezésére sürgetik Brüsszelt – olvasható a Világgazdaságban.
A pénzügyi tárca a gyakorlat szerint a következő hónap ötödik-hetedik napján hozta nyilvánosságra egy gyorstájékoztató keretében az adott hónap büdzséegyenlegét. A márciusi adatokat azonban a választási fordulók után ismerhetjük meg – írja a Világgazdaság.
Több millió dollár kínai tőke érkezhet a magyar építőiparba: lakóparkot építenének, kínai orvosi centrumot alakítanának ki, beszállnának a bérlakás-építési alapba, s európai elosztó központtá alakítanák a taszári repülőbázist – írja a Világgazdaság.
A lapkiadók egy része nem tart attól, hogy a Fidesz felülvizsgálná az ekho-törvényt. Az érintett munkáltatók közül van, aki teljes egészében a munkavállalókra hárítja az új adózás költségét, mások felvállalták az ezzel járó pluszterhek egy részét.
Az elmúlt hónapokban több kiadvány próbálta rangsorolni a felsőoktatási intézményeket. A listák többsége ad hoc-jelleggel készült, de nagy igény van rájuk.
A mostani választási hadjárat során akár a tízszeresét is elkölti egy-egy párt a törvény alapján felhasználható 386 millió forintnak. A kérdés az, mikortól számítjuk a kampányt és mit értünk költségeken. Ezt ugyanis nem teszi egyértelművé a jog - írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.