FN

Áprilisban 3,5 százalékkal csökkent az orosz Gazprom gázmonopólium gázkitermelése: napi átlagban 1,531 milliárd köbméterre a márciusi 1,587 milliárd köbméterről.
2006. 05. 02. 14:34
A 2006-ban első alkalommal meghirdetett Európai Vállalkozási Díj a helyi, megyei és regionális vállalkozásfejlesztési programok elismerését, megismertetését tűzte ki céljául. A máshol már bevált, sikeres programok átvételét szeretné elérni a kezdeményezés – közölte Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
2006. 05. 02. 14:13
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán áprilisban kétszeres árfolyamértéken számolva 876,5 milliárd forintnyi üzletet kötöttek a brókercégek, ez 28,9 százalékkal alacsonyabb a márciusi forgalomnál - közölte a BÉT a brókercégek jelentései alapján készült összesítésében.
2006. 05. 02. 12:58
Több mint egymilliárd forintos bevételt vár a kormány a luxusadótól, melyet egyelőre a vártnál jóval kevesebben kívánnak önként megfizetni. A nemfizetők kiskapu segítségével kikerülhetik az adózást, a mégis lebukók pedig legfeljebb százezer forintos bírságra számíthatnak.
2006. 05. 02. 12:48
Bolíviában - államfői rendelettel - államosították a kőolaj- és földgázkészleteket. Evo Morales bolíviai elnök hétfőn ismertetett döntése szerint a külföldi tulajdonú vállalatoknak azonnali hatállyal át kell adniuk a készletek feletti ellenőrzést az államnak.
2006. 05. 02. 12:06
Nagyobb működési nyereséget és magasabb célárfolyamot vár a BorsodChemtől az ING elemzése a társaság első negyedéves gyorsjelentése alapján. A bank ezért az eddigi tartás helyett a részvény vásárlását javasolja a befektetőknek.
2006. 05. 02. 11:52
Az orosz Gazprom gázmonopólium a múlt héten piaci tőkeértékét tekintve a világ harmadik cégévé lépett elő, megelőzve az amerikai Microsoftot: a múlt pénteken az orosz cég piaci tőkeértéke, részvényeinek ára alapján, 269 milliárd dollár volt, a maga mögé utasított Microsoft 246 milliárd dolláron állt.
2006. 05. 02. 11:24
A szomszédos jogok megsértése miatt pert indít a TV2 a romániai bejegyzésű DigiTV ellen: a csatorna jelentős kártérítést igényel, mert a romániai bejegyzésű cég a hozzájárulásuk nélkül sugározza műsoraikat – közölte a kereskedelmi csatorna.
2006. 05. 02. 10:59
Ausztria húzta a legnagyobb hasznot a két évvel ezelőtti bővítésből gazdasági értelemben a tizenöt régi tagország közül – állapítja meg a bécsi statisztikai hivatal tanulmánya.
2006. 05. 02. 10:10
Ékszer, festmény, bútor, műtárgy és szőnyegkollekció kerül kalapács alá 865 tételben, 97 millió forintos összesített kikiáltási áron a BÁV kedden kezdődő háromnapos sorozatán – írja a Napi Gazdaság.
2006. 05. 02. 09:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,28 pontos csökkenéssel, 24 316,01 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, pénteki záró értékhez képest ez 0,17 százalékos gyengülés. Vegyes irányú ármozgások várhatók kedden a budapesti részvénypiacon.
2006. 05. 02. 09:27
Az Airbus 2008 végén megkezdheti az A320-as modellek gyártását Kínában. Az itt gyártott gépek kizárólag a kínai piacra készülnek.
2006. 05. 02. 09:16
Kedd reggel tartotta az utóbbi napokban rekord közelbe emelkedett árát a kőolaj a szabadpiacon, továbbra is az iráni atomenergia-program okozta nemzetközi feszültség és a nigériai belvillongás ösztönözte spekuláció miatt. Drágulást okoz, hogy az elemzők az amerikai stratégiai benzintartalék további fogyására számítanak.
2006. 05. 02. 09:10
Összesen 75,5 millió forintot fordítottak a madárinfluenza elleni védekezésre január elseje és március 15-e között – mondta a Napi Gazdaságnak Süth Miklós országos főállatorvos.
2006. 05. 02. 08:21
A jelenlegi döntéshozók figyelmét csupán rövid távú szempontok kötik le, nem érdekli őket, hogy mi lesz az országgal tíz év múlva, és ez történelmi léptékű lemaradást hozhat – nyilatkozta Csaba László közgazdász.
2006. 05. 02. 08:13
Alkotmányossági felülvizsgálatot kér a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) a tavaly elfogadott, idén nyáron életbe lépő kereskedelmi törvénnyel szemben – írja a Napi Gazdaság.
2006. 05. 02. 08:11
További csökkenés következhet be az európai CO2-emissziós kvóták piacán, a piaci szakértők ugyanis az elmúlt hetet jellemző trend folytatódására számítanak – mondta a Világgazdaságnak Szabó Gergely, az Euets.com kvótakereskedési társaság ügyvezető igazgatója.
2006. 05. 02. 08:03
Ha az új kormány tartja magát a választások után megígért, a költségvetési hiány alakulását és a reformok beindítását középpontba állító gazdaságpolitikához, az év során a forint erősödése és a kamatok csökkenése várható - állítja legfrissebb előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató Rt., melyet az Erste Bank együttműködésével készített.
2006. 05. 02. 07:00
2006. márciusában a GS1 Magyarország által elindított EPCglobal Magyarország Program keretén belül az Állami Nyomda Nyrt. és a Vonalkód Rendszerház Kft. Magyarországon elsőként csatlakozott EPCglobal Szolgáltatóként az EPCglobal K
2006. 05. 02. 00:00
Olvasói sztorik