Pécsi civil szervezetek aggódnak az Európa Kulturális Fővárosa 2010 program csúszása miatt. Budapest sem teljesen nyugodt – ezt jelzi, hogy az ügy külön kormánybiztost kap.
Vajon az ELLA alapító pénzügyi befektetői 3,5 év után túladnak rohamtempóban növekvő cégükön, vagy a későbbi magasabb profit reményében a további fejlesztések mellett voksolnak?
Napnyugati borkalauzokban olaszrizlinget fikázó véleményeket olvashatni, melyek nyilván a tudatlanságból fakadnak. Az olaszrizlinget (wälschriesling) az igazi rizling, „a” Rizling, azaz a Rajnai rizling afféle fogyatékos kisöccseként állítják be, mely „gyengébb minőségű szőlő” (Mitchell Beazley: White Wine Guide).
Akár maradnak eredeti területükön, akár váltanak, a korábbi életükben megszokott eredmény-centrikusság többnyire sikerorientált pályán tartja az egykori élsportolókat.
A hagyományos képalkotó rendszerek, például a szem, vagy a digitális kamerák közös jellemzője, hogy általában optikai elemeket – lencséket – és érzékelőket tartalmaznak. A Massachusetts Institute of Technology mérnökei most ettől eltérő felfogásban hoztak létre a fotonokat közvetítő és érzékelő megoldást. Találmányuk egy vékony vezetékekből álló gömb, mely szűrők, lencsék és a hozzájuk tartozó detektorok [...]
Összeállításunk szereplői sikeres élsportolók voltak. Akad köztük olyan, aki – követve a „hagyományos” életpályát – edzőként a medencében elért eredményeit is képes volt megfejelni. Van olyan, aki megmártózott az üzleti életben is, de „civilben” az úszószövetség szakfelügyelője.
Egyre többen veszik igénybe a benzin-ármondó internetes szolgáltatásait. A benzinturizmusnak viszont befellegzett – véli a FlexPort Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az olajnak egyelőre nincs komoly riválisa.
Micsoda ház! Amikor az 1867-es kiegyezés utáni idők, a századforduló Magyarországának Európába tagolódó, őrületes ütemben modernizálódó fantasztikus korszakára gondolok (manapság, nem véletlenül, egyre többször), az első emblematikus képek között a New York Palota jut eszembe.
A magyar kormány gyakorlatilag feladta az euró bevezetésének 2010-es céldátumát és elfogadhatónak tart egy kis késlekedést - erősítette meg a Dow Jones hírügynökségnek szerdán Kóka János gazdasági miniszter.
Az ingyenes és fizetős operációs rendszerek használata terén az utóbbiak vannak túlsúlyban. A Linux és a Microsoft párharca egyre erősödik, érezhetően előretörnek az ingyenes szoftverek, a Microsoft kedvezményekre kényszerül.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ közzé tette az egyetemek és főiskolák hivatalos felvételi ponthatárait. A ponthatárok a tavalyihoz hasonlóan alakultak, bár bizonyos szakokon magasabbak lettek 1-2 ponttal.
Jobb csomagot tudtunk volna összerakni, más szervezetekkel együtt - fogalmazott az MKIK alelnöke. A költségvetés tartós és valódi egyensúlyi helyzete kizárólag az érdemi strukturális reformok végrehajtása esetén várható - jelentette ki Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,48 pontos emelkedéssel, 21 931,18 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,97 százalékos erősödés. A vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sztrájjkbizottságot alakított a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) keretében működő Munkaügyi Szakigazgatásban Dolgozók Országos Szakmai Tanácsa (Munkaügyi OSZT) – derült ki a szakszervezet közleményéből.
Két ajánlat érkezett a Club Aliga üdülőkomplexum értékesítésére, illetve vagyonkezelői joga megszerzésére - közölte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI).
Az amerikai Boeing repülő-, védelmi- és űripari csoport szerdán 160 millió dolláros veszteséget jelentett adó után a második negyedévről, az egy évvel korábbi 566 milliós adózott eredmény helyett. A veszteséget jogi költségekkel és egy nemzetközi légi felderítési programmal indokolták.
Enyhén gyengült a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 272,70/80 forinton jegyezték, míg kedden délután 272,40/50 forintos szinten mozgott.