FN

A most kezdődő gyorsjelentési szezon első fontos jelentése robbanásszerű nyereségről árulkodik: a Richter nettó profitja 16 milliárd forint lett a második negyedévben.
2006. 07. 27. 08:05
A francia Electricité de France (EdF) többségi tulajdonában lévő Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) az év első felében 2,557 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, 3,3 százalékkal kevesebbet az előző év első félévinél.
2006. 07. 27. 08:04
Az emberek csodákra képesek, ha normálisan beszélnek velük. Ez utóbbit a Gordon-féle modellből is megtanulhatjuk. Alapelve, hogy ne sértsük meg és ne is utasítgassuk a másikat, tudjuk megfogalmazni saját érzéseinket és igényeinket, és a problémát mindig az oldja meg, akinek gondot okoz.
2006. 07. 27. 08:00
A megszorító csomag hatásaként erősödhet a kínálati nyomás a nagy lakások és a kifeszített devizahitelekre vásárolt ingatlanok esetében. Az áresés jó alkalom lehet a befektetőknek.
2006. 07. 27. 08:00
a Budapest Airport új vezetését a magyar valóság. A britek egyelőre nehézkesen mozognak a számukra idegen területen. A ferihegyi taxistenderrel két fő céljuk volt: egyrészt európai szintre akarták emelni a szolgáltatást, másrészt – bár ezt sosem hangsúlyozták – szerették volna távozásra bírni a piacot évek óta sakkban tartó vállalkozói kört. Az első célt elérték, a [...]
2006. 07. 27. 08:00
sem szavazott meg a Fidesz a parlament hétfőn véget ért nyári ülésszakán. Nem változik sem az önkormányzati, sem pedig a választójogi törvény, jóllehet mindkettő szolgálná a hatékonyabb és olcsóbb állam szavakban a politikai elit egésze által támogatott célját. A kisebb parlament igénye tételesen is szerepelt a Fidesz választási programjában (itt az elutasítás indoka az volt, [...]
2006. 07. 27. 08:00
A LENGYELORSZÁGI hírekre reagálva Sólyom László közölte, hogy neki nincs ikertestvére.A MINISZTERELNÖK ereklyeként őrzi azt a töltőtollat, amellyel az államfő aláírta az adócsomagot.A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM büféjében – leltározás közben – jelentős többletet találtak.PRINCZ GÁBOR nem úszta meg; egy parkolási társaság előszedte a régi bírságait.A BUDAPESTI Szabadtéri Játékokon Aba Botond viszi színre A vágy villamosát.A LIBANONI cédrus [...]
2006. 07. 27. 08:00
Gyurcsány Ferenc a Budapesti Corvinus Egyetemen a keynesi tanokat méltatta. A keynesi koncepció lényege, hogy a megnövekedett adóbevételeket állami beruházásokra költik el, majd a beruházások aktiválása után az állami adóbevételek is növekednek. A kormányfő által vizionált fejlesztések csak abban a tekintetben értelmezhetők keynesinek, hogy autonóm beruházások jönnek létre uniós fejlesztési pénzekből. Magyarországon könnyen felismerhető, hogy [...]
2006. 07. 27. 08:00
Nyaralás előtt nagy a keletje a teljes értékű kéziszámítógépként (PDA) és GPS vevőként is funkcionáló, „mindent bele” mobil-telefonoknak. Ám nem biztos, hogy mindig ez a legjobb megoldás.
2006. 07. 27. 08:00
Nagyszabású akciót hajtott végre a rendőrség a minap: lefoglalták Budapesten az ország legnagyobbnak tartott illegális tartalmat (warez) tároló szerverét. A 12,8 terrabájtnyi cuccot – többek között filmeket, zenéket és szoftvereket – hordozó, korábban Kenyér, újabban Candy Shop névre hallgató szerver elleni akció keretében a szerver üzemeltetésével gyanúsított személy lakásán is házkutatást tartottak és a gyanúsítotti [...]
2006. 07. 27. 08:00
Olaszország ugyan legyőzte Franciaországot a futball- világbajnokság döntőjében, ám a torna igazi nyertese a Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter által egykor gúnyosan „vén Európának” nevezett fél-kontinens volt.
2006. 07. 27. 08:00
Nemrégiben az első magáncég által épített űrhajó, a SpaceShip One sikeres útja bebizonyította, hogy nemcsak kormányzati pénzekből finanszírozott megaprojektek, hanem kívülállók által megvalósított innovatív ötletek is segíthetik az űrkutatás fejlődését, méghozzá az elért eredmény jelentőségéhez képest nagyon olcsón. Most ismét ilyenre láthatunk példát: az amerikai Bigelow Aerospace nevű cég felfújható űrszondát készített, amelyből a jövőben [...]
2006. 07. 27. 08:00
Sokféle mezőgazdasági eredetű alapanyagot használnak az állateledel-gyártók termékeik elkészítéséhez. Így a hús, a szárnyasok, a tengeri állatok, a gabonák és egyéb termények, illetve az ezekből gyártott emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek előállítása során keletkezett melléktermékek mind-mind a kedvencek tápjába kerülhetnek. Dán tudósok most egy alábecsült, ám igen nagy mennyiségben rendelkezésre álló, magas fehérjetartalmú alapanyagot hasznosítanának állateledelként: [...]
2006. 07. 27. 08:00
Pöttyös kendőben horgászik a Balaton-parton Kádár János. A képet a Hétköznapi élet Kádár János korában című kiadványban találtam, ami tulajdonképpen nem más, mint egy képeskönyv, de gyújtást ad az agyra.
2006. 07. 27. 08:00
Itália vonzó hely azok számára, akik szerint a Föld mégiscsak lapos, ami nem feltétlenül a formájára, hanem a színvonalára vonatkozik.
2006. 07. 27. 08:00
A csütörtökön harmadik hetébe lépett új közel-keleti háború első napjaiban (hála egy bekapcsolva hagyott mikrofonnak) megismerhettük Bush és Blair beszélgetését a G8 csúcs záró ebédjén (a teljes szöveg: www.ft.com/g8chat oldalon olvasható).
2006. 07. 27. 08:00
Összeállításunk szereplői sikeres élsportolók voltak. Akad köztük olyan, aki – követve a „hagyományos” életpályát – edzőként a medencében elért eredményeit is képes volt megfejelni. Van olyan, aki megmártózott az üzleti életben is, de „civilben” az úszószövetség szakfelügyelője.
2006. 07. 27. 08:00
Olvasói sztorik