A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,61 pontos emelkedéssel 23.835,98 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,65 százalékos erősödés.
Miután az Európai Unió teljes egészében elfogadta Magyarország madárinfluenzával kapcsolatos intézkedéseit, nem tilthatják ki az unió országaiból a magyar baromfitermékeket - mondta Danks Emese kormányszóvivő.
Karvalits Ferenc, a privatizáció előtt álló FHB Jelzálogbank igazgatóságának elnöke rendkívül jó eredménynek tartaná, ha az állam az értékesítéssel 120-140 milliárd forint körüli tranzakciót volna képes létrehozni.
Büntetni rendeli a munkájukat nem megfelelően végző könyvvizsgálókat, a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges kárértéket pedig általánosan 50 ezer forintról 100 ezer forintra emelné a kedden az Országgyűlésnek beterjesztett Btk. módosítás, amely kisebb-nagyobb mértékben módosítja a legtöbb gazdasági bűncselekmény tényállását.
Mintegy 540 hektoliter vegyi hulladékot öntöttek a földbe egy Nyárlőrinc melletti tanyánál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) tagjai által az alapokon kívül kezelt vagyon tavaly a negyedik negyedévében 8,2 százalékkal nőtt, ami másfél év óta a legnagyobb arányú növekedési ütem, így az egész évben a bővülés mértéke 21,6 százalék volt.
A magyar kormány jó úton indult el a költségvetési konszolidációval, ennek végigvitelét azonban még mindig sok kockázat terheli, hangzott el a Fitch Ratings keddi londoni konferenciáján.
A pénzügyminiszter kedden beterjesztette az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB), valamint – ehhez kapcsolódóan – a jogalkotásról szóló törvény módosítását.
Az Európai Bizottság novemberi javaslatának megfelelően befejezték a túlzott államháztartási hiány miatt indított európai uniós eljárást Franciaország ellen a tagországok pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon.
A Lapker új szolgáltatást indított, amelynek lényege, hogy a kijelölt újságárushelyeken is lehet megrendelést feladni a rendszeresen megjelenő magyar napilapokra és folyóiratokra.
Nem csak a villamosiparban dolgozókat illetik meg a cég alaptevékenységéhez kapcsolódó kedvezmények. A BKV-s élete végéig ingyen utazhat, a malévos és családtagjai 10 százalékos jegyáron röpködhetnek a világban. A FigyelőNet összeszedte, kinek mi jár, illetve ki mit veszthet, ha arra kerülne a sor. A villamosipariakat ugyanis fenyegeti a szerzett jogok elvétele.
A szakemberek állítása szerint a fűtési rendszerek átállításával, alternatív tüzelési módra való áttéréssel mérséklődhetnek az ingatlanok energiagondjai, és jelentős költségek takaríthatók meg.
Az ügyfélközpontúság és a szolgáltató jelleg lesz a legfontosabb a munkaügyi kirendeltségeken, az adminisztrációs, ügyviteli feladatokat pedig a kirendeltségeket összefogó regionális központok látják majd el.
A határokon átnyúló tevékenységeket végző kis- és közepes vállalatok számára európai magántársaság elnevezésű társasági formát hozna létre az EU. A képviselők kizárnák a nemzeti jogra való hivatkozást, és a vállalatalapítás és -irányítás egyszerűsítésén túl a cég hitelezőinek védelmét is megfelelően biztosítanák.
Sokkal magasabbra értékelik a brit munkaadók a bevándorló munkavállalókat a helyi munkaerőnél, derül ki az egyik legnagyobb brit munkáltatói szervezet kedden ismertetett felméréséből. E szerint már nem az alacsonyabb bér, hanem a szakképzettség a legfőbb döntési tényező a külföldiek felvételében.
A Széchenyi Kártya bevezetése nehezen indult. A pénzintézetek nem szívesen adnak pénzt vállalkozásoknak tárgyi fedezet nélkül. Ma a kártyát már közel 100 ezren igényelték, ebből 75 ezren meg is kapták hitelüket - közölte Krisán László a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a JCI rendezvényén.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kedden megjelent gazdaságfejlesztési pályázatai öt területen 31 milliárd forint összegű támogatási keretet ölelnek fel – mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos kedden, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara budapesti konferenciáján.
Nincs jobb- vagy baloldali nemzeti park: az itt lévő természeti érték közvagyon, az egész nemzeté – fogalmazott Sólyom László országjáró sorozatának első állomásán.
Az XAPT Hungary Kft. kapott megbízást az MKB Bank Nyrt.-nél a szoros versenyben kiválasztott Microsoft Dynamics AX integrált vállalatirányítási rendszer megvalósítására.
Tízmillió euróval (2,56 milliárd forint) emelte meg az OTP Bank montenegrói leányvállalata, a Crnogorska Komercijalna Banka a.d. (CKB) 17,966 millió eurós jegyzett tőkéjét – közölte az OTP.