A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) 2007–2013 között 674 milliárd forint összegű uniós forrást kíván felhasználni – jelentette ki Bajnai Gordon. Hozzátette: ebből a most meghirdetett öt pályázati kiírás keretében hat fejlesztési régióban 28,4 milliárd forintot, a közép-magyarországi régióban pedig több mint 2 milliárd forintot lehet felhasználni.
„Olyan vállalkozások számíthatnak pályázati pénzekre a GOP keretében, amelyek 3-5 év alatt évi 8-15 százalékos növekedésre képesek” – hangsúlyozta az elbírálás egyik legfontosabb alapelvét Bajnai Gordon. Amennyiben ezt a növekedési ütemet nem éri el a vállalkozás, akkor piaci kamat mellett vissza kell fizetni a felvett támogatást – fűzte hozzá.

„Boldog vagyok, mert Orbán Viktor azt mondta” – ünneplő fideszesek a repülőrajtról
Kíváncsiak voltunk, hogy a miniszterelnök március 15-ei ünnepi beszédére érkezők mennyire érzik a repülőrajtot, és mit gondolnak az alaptörvény módosításról.