A Magyar Távirati Iroda (MTI) volt vezérigazgatóját 73 éves korában szerdán érte a halál – közölte a Axel Springer Magyarország Kft. szerdán az MTI-vel.
Az eurozóna térségében januárban rosszabbodott a gazdasági helyzet megítélése, de – mint a szakértők értékelik – a romlás nem olyan mértékű, hogy az az Európai Központi Bankot (EKB) a márciusra várt kamatemelés elhalasztására késztetné. A bizalmi indexek az EKB későbbi döntéseit módosíthatják.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán délelőtt megtekintette a Körös-Maros Nemzeti Park Túzokvédelmi Állomását, a jelenlétében engedtek szabadon két felgyógyított rétisast.
Az eddigieknél is drasztikusabb hangvételű reklámfilmmel hívja fel a figyelmet a NANE a nők elleni erőszakra. A Saatchi & Saatchi ötlete nyomán elkészült Temetés című társadalmi célú reklámfilm 2007. január végéig látható a különböző televíziócsatornákon. A Film Positive és a ZenithOptimedia együttműködésével létrejött és sugárzott reklámfilm az áldozatok ismerőseinek felelősségére is felhívja a figyelmet.
A magyar tévéadók folyamatosan le akarják győzni vetélytársaikat, ez néha komikus helyzeteket okoz: a legutóbbi hévégén a Viasat3 azt állította, hogy legyőzte az MTV-t, míg az MTV szerint őket többen nézték, mint bármelyik más adót.
A Gazdasági Versenyhivatal január 25-én megállapította, hogy a Northline Kft., valamint az And Now Kft. versenyt torzító módon hangolta össze a piaci tevékenységét, amikor rendszeresen egyeztetett egymással a Váci utca környéki pénzváltó üzleteik valutaárfolyamáról. A Northline Kft.-t 3,6 millió forintos, az And Now Kft.-t pedig 1 millió forintos bírságra büntették.
A GfK Hungária Piackutató Intézet által készített legutóbbi kutatás szerint négyből három magyar fogyasztó egyáltalán nem vásárol bioélelmiszert, s e szokásukon a jövőben sem kívánnak változtatni. A vásárlók a biológiailag ellenőrzött minőséget főként zöldség és gyümölcs, kenyér és ivólevek vásárlásakor tartják szem előtt.
A karácsonyt megelőző hitelakciók következtében a háztartásoknak nyújtott fogyasztási forinthitelek átlagos kamatlába és hitelköltség-mutatója is csökkent decemberben.
A Füles rejtvénymagazin 2007. február 3-án ünnepli 50. születésnapját. A különleges évforduló alkalmából a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete minden év február 3-át a rejtvényfejtők napjává nyilvánította.
A Fővárosi Önkormányzat és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közötti megállapodásnak köszönhetően 2007. február 1-jétől a tanulók és a (65 év alatti) nyugdíjasok számára csökkennek a fővárosi agglomerációs településekre közlekedő BKV-autóbuszjáratok bérletárai.
Hazánkban is jelentős finanszírozási nehézségekkel küzd a kis- és középvállalatok többsége. A finanszírozási vákuum elsősorban arra vezethető vissza, hogy a kezdeti fejlődési szakaszban lévő vállalkozások hitelképessége gyenge – derül ki a Start Tőkegarancia Zrt. FigyelőNethez eljuttatott közleményéből.
Az egymásra utaltsággal, ugyanakkor a folyamatos versennyel lehet jellemezni a Kárpát-medencében lévő országok kapcsolatát, Magyarországnak pedig alapvető érdeke, hogy fölerősítse a szomszédos országokkal a gazdasági szálakat – fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Miskolcon, a Kárpátok Üzleti Akadémia keddi záró rendezvényén.
Az Európai Bizottság 2007. január 30-án megküldte Magyarország részére az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos véleményét. A bizottságnak a benyújtástól, tehát 2006. november 28-ától kezdődően 3 hónapja van arra, hogy kérdéseket intézzen a tagállamokhoz – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a FigyelőNettel.
Egyre több kelet-közép-európai cég alapít leányvállalatot Ausztriában. Az osztrák beruházásfejlesztési ügynökség adatai szerint tavaly hat magyar vállalkozás jelent meg az országban, ezek összesen 1,7 millió euró beruházást hoztak és 22 munkahelyet teremtettek, értesült a Világgazdaság.
Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak péntek reggel 8 órától a MÁV-nál működő öt reprezentatív szakszervezet szervezésében a vasutasok. Az egész országra kiterjedő akció ideje alatt szünetel a vonatforgalom – írja a Népszabadság.
A főváros készülő költségvetése egymilliárd forintot vonna el a civil szférától, amely a Magyar Nemzet cikke szerint a hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteket érinti a legérzékenyebben.
Vezető Kreml-tanácsadók tagadták, hogy Oroszország konkrét terveket sző Iránnal egy olyan gázkartell létrehozására, amely az olajexportőröket tömörítő OPEC-hez hasonlítana.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,61 pontos emelkedéssel 23.835,98 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,65 százalékos erősödés.
Miután az Európai Unió teljes egészében elfogadta Magyarország madárinfluenzával kapcsolatos intézkedéseit, nem tilthatják ki az unió országaiból a magyar baromfitermékeket - mondta Danks Emese kormányszóvivő.
Karvalits Ferenc, a privatizáció előtt álló FHB Jelzálogbank igazgatóságának elnöke rendkívül jó eredménynek tartaná, ha az állam az értékesítéssel 120-140 milliárd forint körüli tranzakciót volna képes létrehozni.
Büntetni rendeli a munkájukat nem megfelelően végző könyvvizsgálókat, a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges kárértéket pedig általánosan 50 ezer forintról 100 ezer forintra emelné a kedden az Országgyűlésnek beterjesztett Btk. módosítás, amely kisebb-nagyobb mértékben módosítja a legtöbb gazdasági bűncselekmény tényállását.
Mintegy 540 hektoliter vegyi hulladékot öntöttek a földbe egy Nyárlőrinc melletti tanyánál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.